Author Archives: gretchen

10. A Próféta

Ahogy ez Isten Üzenethozójának,
Marshall Vian Summers-nek ki lett nyilatkoztatva
2009 Július 23-án,
Damaskusz, Szíria

Minden évezredben egy Új Üzenethozó van a világba küldve, hogy felkészítsék az emberiséget fejlődésének következő szakaszára és figyelmeztessék az emberiséget a korábban még fel nem merült veszélyekre, hogy felkészítsék az emberiséget arra, amivel szembe kell néznie és mit kell legyőznie, mind most és a jövőben.

Isten Kinyilatkoztatásai ritkák és tartósak. Azért lettek küldve, hogy megadják az emberiségnek azt, amit önmagának nem tudott megadni és újra gyújtsák a szellemi tüzet, amely a világon kihűlt, hogy újraélessze a vallási szellemet, amely annyira nyugvóvá vált a vallási hit súlya és elnyomása alatt.

Az emberiség most a legnagyobb kihívásokkal néz szembe, nagyobb, mint bármi más, amellyel korábban szembesült. A hanyatló világgal kell szembenéznie – a hanyatló erőforrások világával, olyan világgal, amelynek környezetét annyira súlyosan bántalmazták és megrontották, hogy az emberiségnek másképp kell alkalmazkodnia ahhoz, hogy a jövőben megélje a világot. És az emberiség a világegyetemben lévő fajok beavatkozásával áll szemben, akik itt vannak, hogy kihasználják a gyenge és megosztott emberiséget. Az emberi család egésze soha nem volt így próbára téve.

Az emberi viselkedés és maga az ember faj evolúciója miatt elérted ezt a nagy küszöböt. Mivel előbb vagy utóbb felhívod magadra a figyelmet a körülötted lévő világegyetemből és beavatkozás következik. Előbb vagy utóbb annyira kimeríted a természetes örökséged a világban, hogy a világ önmagától olyan módon kezd változni, amely nem lenne előnyös az emberiség itt élésének képességére. Az emberiségnek végül az evolúció érettebb szakaszába kell lépnie, kinőve a vakmerőségét, erőszakát, konfliktusait és ostobaságát.

Ebbe a környezetbe van most egy Üzenethozó küldve, egy Próféta erre az időre és erre a korra – egy olyan kor, amelyben hatalmas felfordulás és zavarok lesznek, olyan korban, amikor az emberiségnek alkalmazkodnia kell a változó bolygóhoz és szembe kell néznie a a valósággal, hogy létezik és mindig létezett az univerzum intelligens életének Nagyobb Közösségében.

Nincs menekvés ebből a valóságból. Fantáziába vagy tagadásba menekülni és az emberi érv és preferencia mögé bújni csak tovább növeli az emberiség sebezhetőségét és nehezebbé teszi számodra felismerni és alkalmazkodni a változó világhoz.

Ebbe a helyzetbe küldik az Üzenethozót és a próféciái a Teremtőtől érkező próféciák lesznek – nagy figyelmeztetés az emberiség számára, nagy áldás az emberiség számára, nagy jövőbeli felkészülés, olyan előkészítés, amelyet az emberiség nem tud önmagának biztosítani.

Ebben az értelemben tehát az emberiség meg van mentve. De felismerik-e az ajándékot? Felismerik-e az Üzenethozót? Figyelembe veszik-e a figyelmeztetést? És megkapják-e az áldást?

Sok ember úgy érzi, hogy Isten befejezte az emberi családdal való beszédet, hogy nem lesz több Kinyilatkoztatás, hogy nem lesz többet Üzenethozó küldve a világba, mintha Istennek nem lenne más mondanivalója az emberiség számára, amikor a legnagyobb nyomorúsággal szembesül.

De ez vak és ostoba. Arrogáns azt feltételezni, hogy Isten mit fog vagy mit nem fog tenni. Nem rejtőzhetsz el a szentírások mögé. Nem bújhatsz el a tudomány vagy a racionalitás mögé. Nem tekinthetsz hátra, mert most előre kell nézned, hogy lásd mi jön a horizonton túl és lásd, hogy a Kinyilatkoztatás idejében vagy.

Az Üzenethozó el lett küldve. A világban van ma. Ő nem egy superman. Nem fog csodákat csinálni a tömegek számára. Nem olyan, mint egy karneváli felvonás, hogy lenyűgözze az embereket. Az ajándéka mélyebb és gazdagabb, áthatóbb és tartósabb. Ő nem egy szenzáció. Olyan ajándéka van, amely a világon senki másnak nincs. Ő a Próféta erre a korra.

Ha ezt nem tudod fogadni akkor a korábbi hiteidhez és feltételezéseidhez ragaszkodsz, félve attól, hogy valami teljesen újjal kell szembe nézned – egy új világgal, egy új élettel, egy Új Kinyilatkoztatással.

A múltban, amikor Isten Kinyilatkoztatást adott a világnak, ugyanazon okokból ellenálltak és megtagadták és megvádolták azt, ugyanabból az elmeállapotból, amért Isten Új Üzenetét meg fogják vádolni, gyalázni és nem megbízni benne.

Természetesen ez az emberi tagadás problémája. A probléma, hogy az emberek a múltban élnek, akik semmilyen egyértelműséggel vagy bölcsességgel nem képesek reagálni a jelenre és a jövőre.

A jövő rajtad áll. A világ húsz év múlva felismerhetetlen lesz. Nincs hová rejtőznöd és nincs okod vaknak lenni. Ez az emberiség számára egy sürgősségi helyzet, mert csak egy vészhelyzet és nagy szükség képes Istent előrehajtani, hogy egy Új Kinyilatkoztatást küldjön a világnak.

Az Új Kinyilatkoztatás feltárja az emberiség gyengeségeit és tudatlanságát, a hiteit, az előítéleteit, a bizonygatását, hogy tudja Isten Akaratát. A racionalitás mögött fog rejtőzni. A szentírások mögé fog rejtőzni. A tagadása, az elutasítása és az ambíciói mögé fog rejtőzni.

Bizonyos értelemben az elkövetkező idők az emberiség munkájának gyümölcsei – a megtévesztés és hódítás, a kapzsiság és az ambíció, a világ visszaélésének keserű gyümölcsei. Az emberiség, aki nem tudja vezérelni szenvedélyeit, a lakosságát és az ambícióit; az emberiség, aki nem tud előre gondolni a jövőre, aki most mindent fel fog használni, természetes örökségét fogja költeni, azt gondolva, hogy végtelen és nem merülhet ki.

És mit fog tenni az emberiség? Hogyan fog alkalmazkodni és túlélni? És mivel fog szembenézni a körülötte levő világegyetemben, amelyről az emberiség semmit sem tud, csak kívánságait és fantáziáit vetíti előre?

Hogyan fogja az emberiség megtalálni az erőt és az elkötelezettségét az együttműködés és egyesülés érdekében a civilizáció megőrzése érdekében? Hogyan fog felkészülni az emberiség az élet Nagyobb Közösségére, amely nem emberi és nem értékeli az emberi szellemet? És hogyan fogja az emberiség meghatározni a világegyetemben a barátait az ellenségeitől, ahogy sokan ajándékokat és titkos terveket hoznak? És hogyan fogja az egyén, hogyan fogod te megtalálni azt a valódi célt, amely a világba hozott téged – egy olyan cél, amely az intellektusod, az ötleteid, a terveid és a céljaidon túl létezik? És ki fogja tisztázni a vallást, hogy feltárja annak lényegét, alapvető tanítását és célját? Ki választhatja el az aranyat a salaktól? Ki láthatja, hogy az emberiség egy olyan világegyetembe való felbukkanás nagy küszöbén áll, amely eltérő lesz mindentől, amit most meg tudsz érteni?

Ha őszinte vagy, akkor látni fogod, hogy nincs válaszod ezekre a kérdésekre. Még arra sincs válaszod, hogy hogyan fogod megtalálni az igazi utad és az erőt annak követéséhez. Ebben a pillanatban csak néhány hozzáértő személy és még kevesebb tanár tudja neked ezt kínálni, de semmit sem tudnak az emberiség jövőjéről és a világban bekövetkező nagy változásról.

Itt alázatnak és hatalmas öntudatnak kell lennie, vagy azt fogod gondolni, hogy tudod, mikor nem tudod és olyan feltételezésekre fogsz támaszkodni, amelyeknek nincs alapja a valóságban.

Mindezt látni fogod, ahogy az Üzenethozó elkezd a homályból felbukkani, ahol évtizedek óta vissza volt tartva és fogadta az Új Üzenetet Istentől. Látni fogod a tagadást. Látni fogod a gúnyt. Látni fogod a hitetlenséget és az elutasítást.

Az emberek ragaszkodnak a régi vallásukhoz, félve attól, amit Isten most felfedhet. Ezen tagadás és elutasítás mögött van a félelem – az élettől való félelem, a jövőtől való félelem, a változástól való félelem, a Kinyilatkoztatástól való félelem.

Az emberek annyira súlyos cselekedeteket követtek el maguk és mások ellen, hogy most félnek attól, hogy Isten újra szólhat. De el fogják rejteni ezt a félelmet a büszkeségük, a feltételezéseik és meggyőződésük mögött. Rejtőznek állami hivatalházaikban és mecsetjeikben, valamint templomaikban és egyházaikban.

Az Üzenethozó ma nem rendelkezik jobb eséllyel, hogy fogadva legyen, mint a múlt nagy Üzenethozói. Előnye, hogy hangja a világ minden tájára átvihető. Előnye, hogy 25 évet töltött Isten Új Üzenetének tiszta formájában való fogadásával. És miután be van mutatva, nem állhat le.

Ennek az Üzenetnek az ereje és bölcsessége meghaladja az emberi megértést, és visszatükröződik az egyén szívének és lelkének a legmélyebb szintjén. De ha az emberek nem ismerik a szívüket és lelküket, akkor az Üzenet nem fogja megtalálni a valódi címzettjeit.

Az emberiségnek meg kell bánnia. Meg kell változnia. Vakon az önpusztító utat követi, ahol sebezhető lesz nemcsak a saját pusztító viselkedése a Földön, hanem a túlmenő beavatkozás és manipuláció ellen is. A Föld túlságosan értékes a hódításhoz, ezért az irányításra való kísérlet finom és meggyőző lesz, az emberiség kapzsisághoz, tudatlansághoz és babonáihoz szólva.

Erről a nagy sebezhetőségről fog beszélni a Próféta. Megkapta a szavakat és az Üzenetet. Az Üzenet annyira nagy és hatalmas és annyira átfogó, hogy nincs helye az emberi tereferének, az ember találmányának és a tiszta Üzenet manipulálásának.

De ez időbe fog telni. Mert az emberek halottak a saját Tudásuk felé, a mélyebb intelligenciának, amelyet Isten helyezett el bennük. Halottak saját maguknak – hajszoltak, rohannak, lázasan próbálják túlélni vagy teljesíteni vágyaikat, a mindennapi élet drámájában fennakadva.

Tehát az elsők, akik válaszolni fognak azok lesznek, akik érzik a felkavarást. Már hívva vannak, de nem tudják mire vannak hívva. Elégedetlenek és szoronganak, mert tudják van valami nagyobb számukra, de nem tudják megtalálni. Nem találják meg a politikai vagy társadalmi mozgalmakban. Isten nagyobb Ereje által fel vannak kavarva. A Kinyilatkoztatásra készítik fel magukat, de ezt még nem látják.

Az emberiség egy irányba gondol, de az élet más irányba halad. Tehát a Próféta beszél a halottakhoz és a haldoklókhoz, a süketekhez, a vakokhoz.

De a szavai eljutnak azoknak az elméjébe és szívébe, akik felkavartak, akik nem elégedettek azzal, hogy életüket a régi értékekre és feltevésekre, régi hiedelmekre és intézményekre alapozzák. Fel vannak kavarva, hogy felébredjenek egy mély és félelmetes álomból. A Próféta szólni fog hozzájuk. Üzenete be lesz mutatva a világnak, hogy hívja őket, mert ők lesznek az elsők, akik felismerik és reagálnak a Kinyilatkoztatásra.

A Próféta nem azért van itt, hogy magasztos legyen. Nem fog csodákat előadni, hogy lenyűgözze az embereket. Nem lesz olyan szenzációs, hogy megvakítsa az embereket, mert az mind bolondság és soha nem volt ez a helyzet Isten valódi Üzenethozóival. Csak a fantasztikus történetek, amelyek az Üzenethozó távozása után lettek kitalálva, miután az Üzenethozókat a saját népük, saját kultúrájuk megsemmisítette. De látod, ez soha nem az Üzenethozó valódi élete.

A meséket létrehozzák, a csodákat kitalálják, hogy meggyőzzék a tudatlanokat és felkeltsék a kiváncsiságot azokban, akik maguktól nem tudják felismerni a Kinyilatkoztatás valóságát.

Az emberiség olyan hit és feltételezés réteget épített fel, amelynek semmi köze sincs az igazi élet valóságához. Mint a régi templomok, elkérgesedtek, szépséggel és rothatással beborítva. Hol lesz az Új Kinyilatkzotatás egy ilyen környezetben fogadva?

Nyilvánvalóan, az Üzenethozó önmagában nem tud Istentől egy Új Üzenetet a világba hozni, tehát azoknak, akik most fel vannak kavarva, segíteniük kell őt. Meg kell ismerniük az Új Üzenetet. Tanulmányozniuk kell. Alkalmazniuk kell az életükre. Meg kell tenniük a Tudás Lépéseit magukban, hogy megtalálják azt a nagyobb hangot és hatalmat, amelyet Isten adott nekik és amely felfedezésre vár.

Az Üzenethozó azért van itt, hogy felhatalmazza az embereket, megújítsa a Tudáshoz való ősi kötelékeiket, felszerelje és felkészítse őket a változások Nagy Hullámaira, melyek a világra jönnek.

Sok olyan hang lesz, akik a változásról beszélnek. Sok olyan hang lesz, akik a próféciáról fognak beszélni. Sok olyan hang lesz, akik félelmetes vagy kívánatos képeket vetítenek ki a jövőről. Sok olyan hang lesz, akik azt állítják, hogy egy Új Üzenetet fednek fel Istentől. De csak egy van, mert mindig is ez volt a módja annak, hogy Isten egy Új Kinyilatkoztatást hozott a világba.

Ha a Kinyilatkoztatás sok embernek lenne adva, különböző verziók lennének. Az emberek megváltoztatnák. Az emberek hozzáigazítanák a jelenlegi gondolkodásukhoz és hiedelmükhöz, vallásukhoz és kultúrájukhoz és az Üzenet elveszítené egyértelműségét, integritását és összpontosítását.

Csak egy, aki Üzenethozónak lett felkészítve lehet az Üzenethozó. Csak egy, aki hívva van és felkészítve, hogy Próféta legyen erre az időre lehet a Próféta erre az időre és korra.

Sok éles eszű ember van a világon, akik a saját intelligenciájuk révén fel fogják fedni a világ állapotának felismerését és a jövőbeli nehézségeit. De csak a Próféta tudja felfedni, hogy valójában ez mit jelent, és hogyan vehető igénybe és hogyan kell megváltozni az emberek elméjének és szívének legmélyebb szintjén – irányt változtatni, felismerni a valóságot és felkészülni egy olyan jövőre, amely semmihez nem fog hasonlítani, amit valaha is ismertek.

Sok hang lesz. Néhányuk bájos és meggyőző, elegáns és artikulált lesz. De csak az Üzenethozó ismeri és rendelkezik az igaz Üzenettel. Csak ő tudja kiszállítani, mert csak ő fogadta. Csak ő képes megtestesíteni.

A teher tehát a hallgatóra, a címzettre hárul. A teszt nekik készült. Vakok maradnak vagy a fény elkezd behatolni oda, ahol korábban csak sötétség volt? Válaszolnak-e a Tudás mélyebb szintjén vagy csak kivetítik hozzáállásukat és hiedelmeiket?

Az Üzenethozó átment a teszten. Nem kell csodákat tennie, hogy meggyőzze az embereket, mert maga az Új Üzenet a csoda és az egyénben lévő Tudás ereje és jelenléte a csoda.

Ha valaki azt mondja: „Nos, ez nem elég számomra”, azzal azt mondják, hogy nincsenek tudatában; tudatlanok. De ahelyett, hogy beismernék tudatlanságukat, azt állítják, hogy tudják és kompetensek ilyen ítélet meghozatalához.

Most látni fogod az idő múlásával a Kinyilatkoztatás nagy szükségét és a Kinyilatkoztatással szembeni nagy ellenállást. Amikor ilyen tiszta valami megjelenik a világban, megmutatja mindazt, ami tisztátalan és hogy az igazságot a konvenció és a kényelem, az ambíció és a korrupció vegyíti. A fény feltárja a sötétséget és felfedi azt, amit mindenki magának rejteget.

Ne félj Isten elítélésétől, mert Isten szereti a világot. És értsd meg, hogy Tudás nélkül az emberiség csak ostoba és elpuhult lehet. Nincs itt ítélkezés. A dühös Isten a dühös ember kivetítése. Az emberek azt akarják, hogy Isten végezze el a bosszút, amelyet ők maguk szeretnének. Az emberek azt akarják, hogy Isten olyan igazságszolgáltatást hajtson végre, amelyet maguk írnának elő.

De Isten túl van ezeken a dolgokon. Miért zavarná az emberi hülyeség az összes világegyetem Teremtőjét, a Teremtőjét több fajnak a világegyetemben, mint amenyiről a számaitok képesek lennének számadást tenni?

A tragédia az, hogy az emberiség nem reagál Isten Jelenlétére és kommunikációjára. Ennek eredményeképpen az emberi család szenved és hanyatlás, konfliktus és önpusztítás útjára lép. A világban még nincs elegendő bölcsesség és visszafogás ahhoz, hogy ellensúlyozza ezeket a hatalmas negatív tendenciákat.

Nem ér véget az idő. Ez egy nagy átmenet – átmenet egy másfajta életbe egy másfajta világba, átmenet az univerzum elszigeteltségében való életből az élet Nagyobb Közösségében való élésbe, ahol az emberiségnek saját kapcsolatteremtési és védelmi szabályait kell létrehoznia a világért. Ez egy átmenet egy új és fenntartható élethez a világban, hogy az emberiségnek jövője legyen. Olyan nagy jelentőségű és hatású átmenetet jelent, hogy az emberi történelemben semmi sem összehasonlítható ezzel. Még az ősi civilizációk összeomlása sem, bár drámai és szimbolikus, de nem felel meg a változás Nagy Hullámainak hatásával, amelyek a világra jönnek vagy az emberiségnek az élet Nagyobb Közösségével való találkozásával.

Csak az Üzenethozó tud ezekről a dolgokról igazi tisztasággal beszélni, mert egy Új Üzenet lett neki adva Istentől. A homályba átvette és most be kell mutatnia és érte felszólalni és embereket hívni hozzá. Borzasztó és elkeserítő feladat ez.

Tehát mindenki, aki képes válaszolni, jelentős szerepet játszik a Kinyilatkoztatás fogadásában, tanulásában és élésében. Mindenki változtathat abban, hogy az emberi civilizáció fennmarad-e és növekszik-e vagy összeomlik a saját súlya és diszfunkciója alatt.

Előre kell nézned. Meg kell nyitnod az elméd. Tedd félre a mások felett való ítéletet. Rakd le a történelem súlyát, hogy tiszták lehessenek a szemeid, hogy a füleid hallhassanak és a szíved tudjon.

Az Isten Új Üzenete a jelenről és a jövőről beszél. A múlt most már csak emlék. Hozol bölcsességet a múltból és a múlt tanulságait és hála az egyének és nemzetek hozzájárulásáért a múltból, de most jelen kell lenned és a jövőre kell nézned. Az Új Kinyilatkoztatás megadja a szemeket a látáshoz, ha fogadni tudod és alázattal és hálával tanulsz róla.

A Prófétának segítségére és támogatására lesz szüksége. És a benned lévő tudás megmondja, hogyan lehet ezt megtenni.

Ha félelem és tagadás nélkül akarsz szembenézni a jövővel, rendelkezned kell ezzel a hatalommal és a jelenléttel önmagadban, ezért az Új Üzenet neked szól. Nem azért van itt, hogy a világ vallásait felváltsa, hanem azért, hogy nagyobb kapacitást és nagyobb tudatosságot adjon nekik. Ellenkező esetben a jövőben irrelevánssá válnak, amikor az emberiség a legnagyobb próbatételével szembesül.

A Próféta nem egy személyiség. Ő Isten átadásának kifelyezési eszköze a világban. A személyes élete csak egy platform. Személyes érdekei csak a kulturális élet melléktermékei. Személyes tudatosságát azonban felváltotta a Teremtő Akarata és Hatalma, valamint Isten Üzenete a világ számára.

Kevesen fogják megérteni őt, de a felismerés előfordulhat. És azok, akik látni tudják áldottak lesznek és az életük igazolt lesz és a világban való jelenlétük élismert lesz.

Azok, akik fogadni tudnak meg fognak erősödni és bátorságot és bizalmat kapnak, amelyet egyébként nem tudnának megkapni.

Azok, akik válaszolni tudnak, megértik magukat és múltjukat és képesek lesznek megszabadulni az öngyűlölettől és a nem megbocsátástól.

Azok, akik fogadni tudnak, az idő múlásával meg lesznek világítva, ahogy maguk is megteszik a Lépéseket a Tudáshoz.

Ez a nagy igazság, amelyet fel kell ismerni. Az értelmeddel nem tudod felismerni, mert csak tele van a múlt gondolataival. Egy mélyebb rezonanciának kell lennie az elméd Ősi Folyosóin keresztül. És ezeknek az ajtóknak most nyitva kell lenniük, hogy láss, hogy tudj és megkapd magad számára és mindazok számára, akiket esetleg a jövőben szolgálni és segíteni tudsz.

9. Az Üzenethozó Utazása

Ahogy ez Isten Üzenethozójának,
Marshall Vian Summers-nek ki lett nyilatkoztatva
2013 Július 14-én,
Boulder, Colorado

Isten elküldte az Üzenethozót a világba, nagy változások és növekvő bizonytalanság idején. Ő az egyetlen Üzenethozó a világ számára, bár sok embernek nehéz lesz ezt elfogadni, tekintettel korábbi elképzeléseikre és befektetéseikre.

Régóta felkészült erre. Az Angyali Gyülekezetből jött, amelynek ő a része. A világban ő egy ember. Ő nem tökéletes, de egyik nagy Üzenethozó sem volt tökéletes.

Ő az egyetlen, mert erre a célra küldték a világba, és ő a Gyülekezetből jön. Amit ő adni fog semelyik egyén nem tudna megadni, függetlenül attól, hogy mennyire inspiráltak vagy milyen képzettek is lehetnek, mivel ők nem tudják a szavaikon és a kihírdetéseiken keresztül a Menny Akaratát és Hatalmát elhozni.

De az igazi Üzenethozó nem csak a Menny Akaratát és Hatalmát hozza el, de magát a Menny Hangját – a Gyülekezet Hangját, amely egyként beszél, a sok egyként beszél – egy valóság, melyet az értelemmel nem tudsz fontolóra venni. Ehhez túlságosan korlátozott.

Vannak olyanok, akik azonnal felismerik az Üzenethozót, de a legtöbb más ember számára ezt időn és demonstráción keresztül kell megtanulni, mert a saját gondolkodásukban sok mindent tisztázniuk kell, mielőtt valami ilyen nagyságrendűt meg tudnának látni. Különböző formákban akarnak igazolást. És néhány elvárásuk teljesülni fog, mások pedig nem, mert Istent nem kötik ezek a dolgok.

Az ókori Üzenethozók élete annyira meg lett változtatva és értelmezve az idő folyamán, hogy mára senki sem tudja igazán kik voltak egy valódi és gyakorlati értelemben. De igazából senki sem tudja megérteni az Üzenethozó életét. Mert az Üzenethozók az Angyali Gyülekezetből jönnek. Ők nem az Isten fiai és lányai, mert Istennek nincsenek fiai vagy lányai. Ez pusztán egy világi megértés. Ez nem alkalmazható a Teremtésre.

Tehát az Üzenethozó a világon van. Oly nagyon hosszú ideje lett felkészítve. Nagyon sok időbe telt, hogy egy kiterjedtebb és teljesebb Kinyilatkoztatást kapjon, mint bármi, amit e világnak valaha is adtak, egyértelműen és világosan adva most, egy globális kommunikáció és globális kereskedelem világában, amely már nincs anekdotákba vagy lelkipásztori feldolgozásba öltöztetve vagy költői képekbe, de egyértelműen kimondva, sok ismétléssel, hogy idővel meghallható legyen; adva most a korszak technológiáját használva, amely még ezelőtt soha nem volt elérhető; adva most, hogy az egész világhoz szóljon egyszerre, nem csak egy törzshöz vagy csoporthoz vagy régióhoz – olyan nagy Üzenet, mert az a világegyetem Istenét képviseli, és azt, amit Isten csinál az egész világegyetemben, ami még ezelőtt soha nem lett feledve. Az emberiség nem volt elég képzett vagy fejlett ahhoz, hogy ilyen nagy dolgokat megfontoljon, kivéve néhány személyt.

Még nem ismered fel ennek tökéletességét, és miért kell így lennie. Mert amit Isten csinál a világban, csak akkor lehet megismerni, ha megérted, mit csinál Isten az egész világegyetemben. És ilyen Kinyilatkoztatást idáig még soha nem adtak. Ez az Üzenethozónál van. A Kinyilatkoztatásban van megadva.

Ennek a világnak a jövője és az emberi család előtt álló nagy kihívás a Kinyilatkoztatásban van felfedve.

A Kinyilatkoztatás tartalmazza minden egyes ember szellemiségének a jelentését és azt, hogy mi egyesíti az embereket mindenütt.

Valamennyi vallásos hagyomány jelentése és célja, amelyek egymással szemben annyira eltérőnek tűnnek, a Kinyilatkoztatásban meg van adva.

Az igazi kapcsolat, az igaz szerelem, az igazi elkötelezettség és az igaz odaadás jelentése a Kinyilatkoztatásban meg van adva.

Csak valaki az Angyali Gyülekezetből hozhat ilyen nagyságrendű valamit a világba, ezelőtt még soha nem látott formában bemutatva – összeadva az ősi bölcsességet a ráeszmélésekkel és igazsággal, melyek még soha nem lettek tisztán megértve, kivéve csak nagyon-nagyon kevesek által.

De most az egész világnak kell megkapnia ezt, hogy felkészüljön a világra érkező nagy változásra és felkészüljön az emberiség találkozására az intelligens élet világegyetemével, egy nem emberi világegyetemre, ahol a szabadság ritka. Ez a legnagyobb kihívás, melyel az emberiség valaha is szembesült és a legnagyobb következményekkel fog járni az életedre és minden ember jövőjére, mind most, mind a jövőben.

Az Üzenethozó ezt tűzként hordozza. Annyira tisztán lett bemutatva, hogy hallhatod a Kinyilatkoztatás Hangját, ami nyilvánvaló okokból soha nem volt lehetséges. Tiszta, sértetlen, tisztátalan, más ötletekhez, hiedelmekhez vagy hagyományokhoz nem kötődik, tiszta. De ahhoz, hogy ezt felismerjük és megkapjuk, az elmédnek tisztának vagy elég tisztának kell lennie, hogy megláthassad, hogy meghalljad, és megértsd.

E nélkül csapdába ejtenek a bírálataid, az elítéléseid, a véleményeid és mindazok, amelyekbe befektetett önmagad, amelyek most a kor legnagyobb eseményének útjában állnak, amely körülöttetek történnek, az Üzenethozó ideje alatt.

Alázatos emberként jár, de az emberek nem látják. Nem ismerik fel őt. Egyértelműen, őszintén és alázatosan beszél, de az emberek nem hallanak. Nem tudnak válaszolni.

De ezzel a kihívással kell szembenéznie minden Üzenethozónak minden korban. Ez a Különválásban élés eredménye egy olyan világban, amelyet annyira elsötétített az emberi erőszak, a tudatlanság és tragédia, hogy az emberek nem tudják, hogyan kell látni. Nem tudják, hogyan kell hallani. Nem tudják, hogyan kell tudni. Elveszítették a kapcsolatukat a mélyebb Tudással, melyet Isten helyezett el bennük – ami itt van, hogy vezesse őket, megvédje őket és felkészítse őket a szolgálat nagyobb életére a világban.

Tehát az Üzenethozó jár és beszél, de először nagyon kevesen tudják meghallani. És, hogy meghalljad az Üzenethozót valóban figyelned kell, nem pedig megpróbálni összehasonlítani azt, amit mond azzal, amit már gondolsz, hanem azzal a vággyal, hogy túlláss a jelenlegi elképzeléseiden és zavarodon. Ő elhozza a világosság fényét, de ha te a zavarodás ködében élsz, nem fogod ezt a fényt látni. A közeledben lesz, de te csak más dolgokat fogsz látni.

Akkor hogyan fog ez az Üzenethozó – egy egyén, aki a világba jön, ó, talán csak egyszer egy évezredben – hogyan fog ő beszélni az egész világgal és oly módon beszélni velük, hogy az Üzenete elég válaszra találjon az emberiség felkészítéshez a nagy változásra, ami érkezik és ami már rajtuk van? Mert az óra későre jár és az emberek még mindig álomban vagy rémálomban élnek a körülményeiktől függően.

Hogyan fog az egész világgal egyszerre beszélni? Ez nem fog megtörténni, ha egy utcai sarokról prédikál vagy csak kis csoportokkal beszél. Az Üzenetet közvetítenie kell felhasználva a technológiát és az ehhez meglévő szabadságát. A jövőben lehet, hogy ez a szabadság nem lesz meg, tehát ez a lehetőségek nagy ablaka és szüksége a világ számára.

Sokak számára nagy kihívás lesz a Kinyilatkoztatást hallani. Próbára fogja tenni az ötleteiket, a feltételezéseiket, a sérelmezéseiket, a hozzáállásaikat és minden bizonnyal a saját életükben tett kompromisszumaikat, melyek ilyen veszélybe, nyomorúságba és boldogtalanságba helyezte őket. Bár jobb megmenekülni a sötétségtől, mint megpróbálni azt gondolni, hogy tele van fénnyel.

Az Üzenethozó közvetíteni fog a világba és ezt folytatni fogja, mert túlságosan nem biztonságos számára, hogy nagyon gyakran beszéljen nyilvánosan. Ritkán fognak intervjút készíteni vele, de a riporterek valószínűleg nem fogják megérteni. Mert ki kell hirdetnie azt, ami elengedhetetlen, azt amely egyedül egy személy érdekein túlmenően beszél, az emberi szív és lélek nagyobb szükségleteihez, valamint az emberiség nagyobb szükségletére, hogy felkészüljön egy olyan világra, amely annyira más lesz, amely fenomenális ütemben változik, még ebben a pillanatban is.

Bölcsességet és Tudást hoz a világegyetemből. Megnyitja az ajtót a világegyetemben lévő életbe. Beszél a változás Nagy Hullámairól, amelyek a világra jönnek. Beszél a kapcsolatokról és a magasabb célról. Beszél a Tudás hatalmáról, a nagy intelligenciáról, amely minden emberben él és felfedezésre vár.

Beszélni fog a lélek utazásáról. Beszélni fog arról, ami igaz minden vallásban. És beszélni fog mindazon ellen, amely minden vallásban hamis, mert nagy korrigálást hoz magával. Mert ezt a korrigálást meg kell adni, különben a Kinyilatkoztatás nem lesz megértve. Mert amikor Isten beszél, ez mindig nagy ellentétben áll azzal, amit az emberiség együttesen feltételezett, hogy igaz, és a sok hibával a gondolkodásában, feltételezéseiben és a múlt megértésében.

Isten elhozza a Különválásban élő Teremtés részének a megváltás nagy ígéretét a Pokol és a kárhoztatás fenyegetése nélkül, mert Isten a Teremtés egyetlen részét sem küldi kárhoztatásra.

De az Üzenetnek tisztának kell lennie. Világosnak kell lennie. Ez nem lehet kompromisszum. Nem lehet pusztán arra tervezett, hogy vonza az emberek jelenlegi gondolatait és étvágyát. Nagy figyelmeztetést, hatalmat és helyreállítást kell hoznia. Mert az ilyen nagy Kinyilatkoztatások csak az emberiség történetének és fejlődésének fordulópontjain történnek.

Szerencsés vagy, hogy a Kinyilatkozatás idején élsz. Minden idők legnagyobb ideje a világban lenni. És te itt vagy. Azért küldték ide, hogy ebben az időben élj – a nagy nyomorúság és felfordulás idején, a nagy nehézségekkel teli időben – a csökkenő erőforrások és a növekvő népesség világába élj.

Mi ad majd erőt és hatalmat az állandó háború és az állandó küzdelem elkerüléséhez? Még a vallások is ismét fegyvereket vettek fel. A harcosokkal teli világban, amely arra törekszik, hogy ki férhessen hozzá ahhoz, ami maradt, hogyan lesz megalapítva az együttműködés, az igazságosság, az elosztás egy világba, ilyen körülmények alatt?

Az embereknek természetesen vannak ötleteik, de csak Isten tudja, mi lesz igaz és mi lesz idővel valóban hatékony és eredményes.

Isten szereti a világot, és nem fogja nézni, hogy az emberiség tudatlanság, félelem és kapzsiság útján elpusztítja az emberi civilizációt. Annyi lett ebbe a világba befektetve. Ez egy fontos világ a számtalan fajjal, számtalan vallással teli világegyetemben. Csak Isten tudja.

Ezzel szemben állni, tagadni ezt, az arrogancia és tudatlanság és feltételezések mintaképe. Azt gondolni, hogy Isten nem küldhet egy új Üzenethozót a világba puszta ostobaság és arrogancia. Mert még az Isten Üzenethozói sem tudják, mit fog tenni Isten a következőkben. Még a szentírások sem tudják megmondani, mit fog tenni Isten a következőkben. Még az Angyali Jelenlét és Gyülekezet sem tudja megmondani, mit fog tenni Isten a következőkben.

Az Üzenethozó közvetíteni fog a világba és elérhetővé fogja tenni a Kinyilatkoztatást, ahogy tudja. És ehhez hatalmas támogatásra és segítségre lesz szüksége. És az életét sokféle erő fogja érinteni, ahogy ezt a nagy küldetést vállalja.

És meg kell találnia azokat, akiknek van látása és füle meghallani, akik a világba lettek küldve, hogy segítsenek neki. De követniük kell őt. Kapniuk kell. És adniuk kell.

Egy ember ezt egyedül nem tudja megtenni. Még ha az Angyalok között is felszentelt, egyedül nem tudja megtenni. Nagy segítségre és támogatásra lesz szüksége.

És a szívedben tudni fogod, ha ez a te hívásod. De ahhoz, hogy megismerd a szívedet, az elméd felszíne alá kell merülnöd, és el kell menekülnöd a saját ötleteid pusztításától, az elméd zavarodottságától, egy magadban lévő mélyebb birodalomban, ahol nagyobb dolgok láthatók és ismertek.

És hogy ezt lehetséges legyen, a minden élet Teremtője biztosította a Lépéseket aTudáshoz, egy úti térképet ahhoz a részedhez, amely állandó és igaz, erőteljes és félelem nélküli, kegyes, de erős és határozott – egy olyan részed, amelyet alig ismersz vagy soha nem volt tudott, de ami a Lényed alapjában lakik.

Valamennyi vallás célja az, hogy odavezessen ehhez. De minden vallás célja elveszett, és be lett fedve az emberi adoptálással, az emberi intézményekkel, az emberi ideológiával, az emberi hatalommal és a dominanciával. Bármely hagyományból egy nagyszerű tanárra lenne szükség, hogy ott megtaláljuk a Tudás valódi útját.

És erre most nincs idő, mert az emberiségnek lehetőséget kell kapnia arra, hogy felkészüljön a világegyetemre – az élet Nagyobb Közösségére. Meg kell lennie a lehetőségének, a bölcsességének és szükségének ahhoz, hogy felkészüljön egy megrázó változáson áteső világra.

Elég embernek kell látnia és tudnia, hogy a Kinyilatkoztatás megmaradjon és az ereje érezhető legyen és elegendően kifejeződjön a világban, hogy felülkerekedjen a félelmen, a gyűlöleten, a haragon és gyötrődésen, amelyek olyan sok ember elméjét uralja és amelyek annyi kimenetelt meghatároz világszerte.

Az Üzenethozó egy idősebb ember. Évei értékesek. Nagy nehézségeken ment keresztül – balsors, betegség, ellenzék. Figyelemre méltó türelmet és tartózkodást, alázatot és áldozatot igényelt tőle, hogy ez a világba hozza.

Most ő közvetíteni fog és bemutatni. És néhányan tanításra lesznek kijelölve – általa és a Gyülekezet által kijelölve, hogy az emberek megértsék a nyilatkozatát, hogy az emberek megértsék ki ő, miért van itt és mit hozott az emberiségnek – amit az emberiség nem tud magának megadni.

Ez a nagy áldás a világon. Ez a nagy remény az emberiség számára. Ez a vallási hagyományok helyreállítását ígéri és megadja az alapot a közös egységükhöz. Ellenpont mindahoz, ami korrupttá tette őket. Látod, ez Isten válasza és Isten irányítása, Isten Hatalma és Isten Jelenléte.

Ahhoz, hogy eljuss az Üzenethozóhoz, először a Kinyilatkoztatáshoz kell jönnöd, mert a tanítás fontosabb, mint a tanító. Az Üzenet időben fontosabb, mint az Üzenethozó. Az Üzenethozó el fog távozni ebből a világból, de az Üzenet meg fog maradni. Az, hogy korrupttá fog-e válni és más dolgokkal ötvöződik-e, azt követői tisztasága fogja meghatározni és azok, akik képesek válaszolni egy Új Üzenetre Istentől.

Az Üzenethozó tanításokat és tisztázásokat fog adni, de nem lesz mindenki számára elérhető, mert ideje értékes. Utazása nagyszerű. Küldetése óriási.

A Menny figyeli, hogy ki tud válaszolni. A Menny figyel, hogy lássa, ki fogadja őt Üzenethozóként. A Menny figyelve nézi azokat, akik tagadják, nevetségessé teszik vagy elítélik.

Nagyszerű próbatétel az emberiség számára. Nagyszerű teszt. Képes fogadni az emberiség egy Új Üzenetet Istentől – nem egy törzsnek vagy egy régiónak, vagy egy csoportnak adva, hanem egy egész világnak és időben megkapva, hogy felkészítse az emberiséget a világra érkező nagy változásra?

Az idő a legfontosabb most. Nincs egy évszázadod ahhoz, hogy fontolóra vedd ezeket a dolgokat. Ez nem egy játékszer a tétlenek és a lusták számára. Ez nem csupán egy filozófia a filozófusoknak, hogy megtárgyalják és megvitassák. Ez nem egyfajta szórakozás azok számára, akiknek nincs egy komolyságuk az életüket illetően és nem értékelik magukat.

Hallhatod az Üzenethozót. Láthatod az Üzenethozót. Megkaphatod a Kinyilatkoztatást, amely most az elképzelhető legtisztább formában van adva.

Ez a te kihívásod. Ez a te lehetőséged. Azt fogja elhozni hozzád, ami benned él, ami nagyszerű. Megmutatja a kivezető utat a zavar dzsungeljéből. Ez azt az erőt fogja adni nekted, amelyet Isten adott neked és azt a felelősséget, amelyet kinyilatkoztattál mielőtt e világba jöttél. Ez visszaadja neked az erődet, a méltóságodat, a hatalmadat és a célodat. Képes vagy megkapni ezeket a dolgokat?

Az áldás itt van. Isten újra szólt. Az Üzenethozó a világba lett küldve. Hatalmas méretű, erejű és befogadású Üzenetet hoz magával. Az életét ennek adta. Ez egy nagy hívás, hogy segítve és támogatva legyen. Ez fogja az emberiség számára a különbséget jelenteni, a nagy különbséget az elkövetkező időkben.

8. Szembenézni a Kinyilatkoztatás Fényével

Ahogy ez Isten Üzenethozójának,
Marshall Vian Summers-nek ki lett nyilatkoztatva
2012 Augusztus 18.-án,
Colorado állam, Boulder városában.

Az emberek nem fogják fel, hogy az Üzenethozó mivel áll szemben a világban. Számára ez egy nagyon nehéz dolog és vonakodott ezt elfogadni mert olyan nagyon nehéz ez – sok kockázattal és bizonytalansággal és az elutasítás és tagadás biztosítékával. Ez egy nagyon nehéz dolog, látod.

Ez mindig így volt az Üzenethozókkal. És míg a legfontosabb emberek az egész emberi történelemben, ugyancsak nekik volt a legnehezebb feladatuk – feladatok, melyeket ők maguknak soha nem választottak volna, de ami nagy nyomatékkal adva lett nekik.

Tulajdonképpen a munkájuk csodája az elfogadásuk csodája és a hajlandóságuk, hogy egy olyan mintát és útvonalat kövessenek, amely nem saját gyártású vagy saját tervezésű, hogy kockázatot vállaljanak egy nagy terv illetve program nélkül – anélkül, hogy ismernék a lépéseket és hogy ezek mit fognak megkívánni és mit kell kifejleszteni önmagukban, mit kell elengedni és mit kívánna meg azoktól, akik hívva lettek, hogy segítsék őket és kövessék őket.

Tehát miközben a legnagyobb feladatuk van a világban, ugyancsak a legkevesebb információval kezdenek hozzá. Csak a bizonyosság, hogy meg kell tenni. Csak az Angyali Sereggel való kapcsolat ereje. Csak a meggyőződés, mélyen bennük, hogy ez az. Ez minden, amire készültek. Ez minden, amit meg kell tenniük.

Nincs alternatíva. Nincs más élet, amit választhatnál. Nincs kiút. Nem találhatsz kibúvót, látod, ha eléred ezt a pontot. Fel kell szállnod a hajóra, ami az Új Világ felé vitorlázik, az összes veszéllyel, amit ez maga után vonz és a bizonytalanság, hogy mit fogsz találni és tapasztalni, mikor megérkezel. Az Üzenethozónak a kudarc és a siker is veszélyes. Ha nem ér el elég embert a világban, akkor az Üzenete esetleg nem marad meg itt, esetleg homályba vész és az emberek meg fogják változtatni a céljaik és vágyaik szerint.

De bizonyos módon a siker nagyobb veszélyt hordoz az Üzenethozó számára, mert a sikerrel jön a felismerés és a felismeréssel jön a szerencsétlenség. A felismeréssel jár a nem öszinte elfogadás – az emberek rohannak találkozni az Üzenethozóval, de mind rossz okok miatt, különleges kedvezményeket akarva, csodákat akarva, különleges felmentéseket akarva, az Üzenethozóval akarnak lenni, része lenni a különleges kiséretének, vele utazni, társának lenni és ezért magukénak tudni a jelentőséget és elismerést.

Aztán lesznek emberek, akik azt fogják gondolni, hogy az Üzenethozó a párjuk és partnerük. Aztán lesznek emberek, akik eljönnek, de nem igazán hajlandóak beletenni az erőfeszítést és az önvizsgálatot és a megkívánt munkát, hogy ehhez a nagy alkalomhoz emelkedjenek, minden bizonnyal ezen idők legnagyobb alkalma a világban.

Igen, megfelelő okok miatt jöttek, de nem ismerik magukat eléggé, hogy lássák hol bukhatnak el, hogy lássák, hol gyengék és sebezhetőek, hogy lássák, hol eshetnek más erők meggyőzése alá és léphetnek vissza az árnyékba, amikor az út nehezebbé és kihívóbbá válik.

Egyesek a homályba vesznek. Nem tudják elfogadni a kihívást. Nem tudnak szembenézni az igazsággal, amit ez önmaguktól megkíván, annak ellenére, hogy ehhez a helyzethez lettek hívva, annak ellenére, hogy ez a megfelelő hely és idő számukra.

Azok között, akik el fogják utasítani az Üzenethozót lesznek mindazok, akik védelmezik a poziciójukat, a befektetéseiket, az ideológiájukat, az arroganciájukat, a társadalomban elfoglalt helyüket, az egyetemen elfoglalt helyüket, a teológiai közösségben elfoglalt helyüket.

Lesznek azok, akik el fogják utasítani az Üzenethozót, mert nem hoz nekik ajándékokat és csodákat, és enyhülést az összes problémájuktól – eksztázist, boldogságot és paradicsomot igérve a jövőben. Meg kell őket győzni az igazságról. Önmaguk nem látják tisztán. Az szeretnék, hogy az Üzenethozó bizonyítsa magát nekik, amikor valójában nekik kell önmagukat bizonyítani az Üzenethozónak.

Aztán ott vannak a hamis üzenethozók, akik büszkeségből és arroganciából és bizonytalanságból azt fogják hirdetni, hogy nekik van Istentől egy új üzenetük vagy valami azzal egyenértékű. És lehet, hogy nagyon meggyőzőek lesznek, nagyon agresszívek, nagyon elbűvölőek, karizmatikusak. De az üzenetüknek nincs tartalma. Semmilyen értelemben nem eredeti. Míg esetleg néhány másfajta intellektuális asszociációt hoz létre, ez nem egy Új Kinyilatkoztatás. Nem hoz egy új valóságot a világba. Nem készíti fel az emberiséget a jövőre. Nem foglalja magába az összes életet ebben a világban és ezen túl. A képzeletük, a kiváncsiságuk és a vakmerő asszociációjuk terméke.

És el fogják bukni a tesztet, látod, és ezért az Üzenethozó velük lesz asszociálva – a hamis üzenethozó. „Ó, volt annyi hamis üzenethozó ezelőtt. Mi figyelmeztetve lettünk a hamis üzenethozókról.” Ezért, az igazi Üzenethozó velük lesz asszociálva.

Az emberek azt akarják, hogy az Üzenethozó megfeleljen az elvárásaiknak és definicióiknak. Azt akarják, hogy tiszta, nagylelkű, csodálatos, erőteljes legyen, képes legyen olyan dolgokat csinálni, amit senki más nem tud, hogy bizonyítsa önmagát, amikor valójában nekik kell önmagukat bizonyítani az Üzenethozónak.

Az előző Üzenethozókat annyira felmagasztalták és felékesítették és felnagyobbították, hogy olyanokká váltak, mint az istenek, ha nem egyenesen istenekké. Ezért [az emberek azt hiszik] az új Üzenethozónak rendelkeznie kell minden olyan tulajdonsággal, melyek hozzá lettek adva és kapcsolatba lettek hozva az előző nagy Üzenethozókkal a világban. Így az elvárások irreálisak és semmi közük az Üzenethozó igazi tulajdonságaihoz vagy ami feljogosítja ezt az egyént, hogy ilyen kijelentést tegyen és felválalja ezt a nagyobb szerepet a világban.

Az emberek azt hiszik, hogy nincs jövőbeli Üzenethozó. „A Próféta volt az utolsó Üzenethozó. Krisztus volt az utolsó Üzenethozó. Nincs szükség másra.” De ezzel az van mondva, hogy Istennek semmi más mondanivalója nincs az emberiséghez, hogy az Isten elvesztette az érdeklődését az emberiség iránt és nem fogja felkészíteni az emberiséget az emberi történelem legnagyobb eseményeire, amivel most elkezdett szembenézni: egy hanyatlóban lévő világ, fogyásban lévő világ, csökkenő erőforrások világa, erőszakos időjárás és egyre növekvő gazdasági és politikai instabilitás; egy globális válsággal küzdő világ, nem csupán területi vagy helyi; egy világ, ami beavatkozással áll szemben a körülötted lévő világegyetemből érkező kis, beavatkozó csoportoktól, akik azért vannak itt, hogy az emberi gyengeséget és elvárásokat kihasználják.

Erre Isten korábbi Kinyilatkoztatásai közül egyik sem tud felkészíteni. Isten korábbi Kinyilatkoztatásai közül egyik sem azért lett adva, hogy az egész emberiséghez szóljon. Isten Új Üzenete nem egy csoportra vagy egy régióra vagy egy törzsre vonatkozik. Ez az egész világnak szóló Üzenet, most, mert mindenki szemben áll a változások Nagy Hullámaival, ami a világ felé tart, és mindenkinek szembe kell néznie egy intelligens élettel teli világegyetemmel, egy nem emberi világegyetemmel, amiről az emberiség egyáltalán semmit nem tud.

Vajon az Isten hagyná-e elveszni az emberiséget együttesen és teljesen az egyik vagy mindkettő nagy küszöbbel szemben állva, miközben az emberek harcolnak és gyilkolják egymást azért, hogy ki is a Próféta, vagy mi legyen az igazság vagy mi legyen az Istenről való fogalmuk, mindezt a múltbéli összes ellenségeskedéssel, kegyetlenséggel, nyomorúsággal és bűnbánattal, hogy megerősítse ezeket a hozzáállásokat és hiteket?

Az Új Kinyilatkoztatás nélkül az emebriség az egyik válságból a másikba fog bukni, míg az élelmiszer, a víz és az energia egyre ritkább és nehezebben megtalálható lesz – kétségbeesés háborújához vezetve, olyan mértékű erőszakhoz vezetve, amit a világ még ezelőtt soha sem látott.

Az emberek nem látják ezt, nem azért mert nem egyértelmű, nem azért mert a jelek nem mutatakoznak a világban, hanem azért, mert nincs meg az erejük vagy a bátorságuk vagy a hitük, hogy ilyen nagyságú dolgokkal szembesüljenek. Azt fogják gondolni, hogy itt van a vége: a világvége végül eljött. De ez egy nagy átmeneti szakasz kezdete.

És ennek az átmenetnek a kimenetele a következő húsz-harminc évben fog eldölni – vagy az emberiség egy megfosztott és alárendelt fajjá fog válni, más fajok alá rendelve, akik reményt és megváltást ajánlanak a küszködő emberiségnek ezzel álcázva önmagukat. Vagy az emberiség felemelkedik és egy erős és független fajjá válik a világegyetemben, megalapítva a saját határait és a kapcsolat szabályait az innen túl lévő élettel? Vajon az emberiség megtanul-e egy csökkenő erőforrások világában élni, egy világban, amely nagyobb egyenlőséget, együttműködést, megbocsátást és hozzájárulást igényel?

Csak Isten tudja. Az emberek el vannnak veszve a múltban. Haladnak előre hátrafele nézve. Nem látják, hogy mi közeledik a horizonton túl. Nem látják, mert túlságosan félnek, túlságosan megszállottak, túl elfoglaltak és túlságosan tele vannak a saját ötleteikkel és elképzeléseikkel, túlságosan arrogánsak, túlságosan tudatlanok. Míg az élet adja nekik a jeleket és a figyelmeztetéseket, ők nem látnak. Nem hallanak. Nem reagálnak.

Tehát Istennek egy Új Kinyilatkoztatást kellett a világba küldenie és egy új Üzenethozót kellett a világba küldenie, hogy felkészítse az emberiséget ezekre a legnagyobb eseményekre. És neki szembe kell néznie mindazzal, amivel az előző Üzenethozóknak szembe kellett néznie. De még ennél is többel kell szembe néznie, mert most egy egész világhoz szól – számos országból származó emberekhez egyszerre, számos kultúrából és számos valláshoz tartozó emberekhez egyszerre. Az a nehézség, amellyel szembe kell néznie, minden bizonnyal nagyobb lehet, mint bármi, amivel az előző Üzenethozóknak szembe kellett nézniük a saját idejükben, a saját körülményeik között.

Az Isten Kinyilatkoztatásával szembeni ellenállás sok helyről fog érkezni – kormányoktól, vallási intézményektől, más fontosságért versengő emberektől. A materialisták és a tudosok el fogják utasítani, azt gondolva, „Nos, azt gondolni, hogy Isten újra szól, ez csak egy újabb ostobaság.” Mert ők az ötleteiket és a tudományukat tették vallásukká, és mint a többi vallási személyiség, akik nem nyitottak a Kinyilatkoztatásra, ugyazon okok miatt el fogják utasítani.

Így az Üzenethozónak van egy nagy lehetősége közvetítés által és írott formában egyszerre szólni a világhoz, elérni a világot, nem évszázadok, hanem évtizedek alatt. De a nehézség, amellyel találkozni fog, nagyon jelentős lehet.

És védelmezni kell őt azoknak, akik szeretik őt. És segíteniük kell őt azoknak, akik hívva lettek hozzá. És meg kell érteniük, hogy nem bukhatnak el. Nem hullhatnak el vagy válhatnak köddé. Erősnek kell lenniük. Őszintének kell lenniük. Hajlandónak kell lenniük egy olyan úton haladni, ami próbára teszi őket, felemeli őket, és nagyszerű dolgokat követel meg tőlük, mert így vannak az emberek megváltva, látod.

Isten nem lenget meg egy varázspálcát és nem tünteti el az összes fogyatékosságodat, fusztrációdat és konfliktusaidat. Isten nagyszerű dolgokat ad neked, hogy megtegyél, fontos dolgokat hogy megtegyél, dolgokat, melyeket meg tudsz tenni, dolgokat, melyek szükségesek. És ezen keresztül, ha meg tudod találni és követni tudod ezt a nagyobb tanácsot, fog a megváltásod folyamatba kerülni.

A különváltak a Tudáson keresztül vannak visszakövetelve, a mélyebb intelligencia, amely minden érző lényben bele lett helyezve. A Tudás követése által vannak megmentve, ami egy szolgálattal és hozzájárulással teli élethez vezet.

Isten Új Kinyilatkoztatása részletesen beszél ezekről a dolgokról, sok kérdésre válaszolva ezekre vontakozóan. Mert Isten Kinyilatkoztatása, az Angyali Seregen keresztül, a legterjedelmesebb, ami valaha adva lett – egy olyan világnak van adva most, amely sokkal műveltebb, globális kommunikációval rendelkező világnak, globális kereskedelemmel rendelkező világnak, globális problémákkal és potenciális katasztrófákkal küzdő világnak.

Isten most nem példabeszédekben, nem történetekben, nem [anekdótákban] adja az Üzenetet, hanem a lehető legegyértelműbb szavakban, amely könnyedén és világosan lefordítható más nyelvekre, sok ismétléssel és sok pontosítással adva, saját kommentárral adva, így nem támaszkodik jövőbeli emberi kommentárra, hogy értelmezze a jelentését az emberek számára.

Isten Új Kinyilatkoztatása közelebb hoz Istenhez és amit Isten akar, hogy megtegyél és amiért itt vagy, hogy megtegyél és megmutassa hogyan kövesd azt amiért itt vagy és felismerd az összes többi hang és erő és befolyás közül, ami az elmédben van.

Isten az utadhoz megadta a Lépéseket a Tudáshoz, hogy megtanuld a világi elmédet szolgálatba állítani a benned lévő nagyobb tudatnak, óly módon, hogy az összes készséged felfokozódik és az összes fogyatékosságod csökken.

Csak Isten képes ezt megtenni minden ember számára. Ezt te nem tudod megérteni. Megpróbálsz mindenféle vitát felhozni ellene, de az érveid csak azt bizonyítják, hogy nem tudod megérteni hogyan működik Isten az embereken keresztűl, vagy mit szándékozik Isten tenni.

Mert Isten Igéje nem csupán erre a pillanatra szól, ennek a napnak a válságára, de a 25 év múlva és az 50 év múlva és a 100 év múlva bekövetkező válságra. És ezért adott az Isten egy Kinyilatkoztatást; Élet a Világegyetemben, hogy felkészülhess erre a valóságra. Még soha ehhez hasonló nem lett adva az emberiségnek ezelőtt.

Ezzel szembe nézni, ezt elfogadni, megengedni, hogy hozzákezdjen a megváltás folyamatához az életedben, készen kell állnod az életed átértékelésére, megváltoztatni az életedet, ahol szükséges, bátornak lenni ebben a tekintetben, elszántnak lenni ebben az értelemben, feladni a többi istenséget – az elkötelezettségeid istenét, a rajongásod istenét, a felhalmozásod istenét – a többi istened. Nem azért, hogy lemondóvá válj, de azért hogy eléggé képessé és szabad emberré válj a világ felé való nagyobb munkád és szolgálatod megvalósításához.

Csak Isten tudja, hogy ez mit jelent. Mert nem tudod szolgálni a világot, ha mérges vagy a világra. Nem tudod szolgálni az embereket, ha nem szereted őket. Még az ellenségeiddel sem tudsz szembe nézni, ha teljesen elítéled őket. Isten tudja, hogy ez mit jelent.

A történelem folyamán először láthatod most a Kinyilatkoztatás folyamatát és a tiszta formájában kapod meg, változtatások nélkül vagy rekonstruálva azok által, akik nem ismerték az Üzenethozót.

Ez a legnagyobb pillanat, látod, hogy a technika csodáján keresztűl hallhatod a Kinyilatkoztatás Hangját; a Hangot, ami Jézushoz, Buddhához és a Muhammadhez szólt és más nagy Követhez, akik ismeretlenek maradnak a világ számára.

Így a kihívás rád vár, mert az Üzenethozó nem azért van itt, hogy bizonyítsa magát neked. Neked kell bizonyítanod magad felé és azok felé akik küldték őt. Tagad meg őt és azokat tagadod meg, akik őt küldték. Megtagadod a világegyetem Úrát, hogy megvédjed a vallási eszméidet, a társadalmi eszméidet, a politikai elképzeléseidet, a sérelmeidet, a félelmeidet, a vallási ítélkezéseidet, a büszkeségedet, az arroganciádat, a tudatlanságodat, az ostobaságodat anélkül, hogy egyáltalán megnéznéd, hogy mi is a Kinyilatkoztatás.

Látni fogod a szakértőket ezt csinálni – jól képzett emberek, teológusok, filozófusok, emberek, akikre felnézel – annyira ostobán, annyira vakon cselekednek. Mert a Tudás nem elég erős bennük, hogy az Új Üzenethez hívja őket, hogy lássák és komolyan fontolóra vegyék.

Filozófiai alapon elutasítják. Azt mondják,”Nos, mi már nem gondolunk többé így Istenre.” Nem tudják, hogy miről beszélnek. Azt hiszik tudják, hogy Isten hogyan munkálkodik, mi Isten, hogyan manifesztálodik Isten, hogyan befolyásol Isten, hogyan korrigál Isten? Nem, az ókori isten az ő referenciapontjuk, vagy talán valami közelmúltbéli filozófia. Nem tudják tisztán látni, mert nem tudják tisztán megközelíteni. Azt fogják gondolni, hogy ez valami más.

Az Üzenethozónak mindezzel szembe kell néznie, látod. És ez annyira elszomorító lesz számára. Ő egy szerény ember. Ő erre a célra lett a világba küldve. Vonakodva viszi a világba, ismerve a nagy kockázatokat, veszélyeket és csalódásokat. Még azok is, akiket esetleg csodál ellene fordulnak. Még azok is, akik úgy gondolják ismerik őt – a családtagjai, talán – ellene fordulnak. Mert ki ismeri Isten Üzenethozóját a Kinyilatkoztatás idejében?

Amikor felismered, hogy neki van a legnehezebb feladata a világban és a legnagyobb Üzenete a világnak, segíteni akarsz majd neki. És meg kell nézned és meglátnod a szívedben, mi az amire hajlandó vagy [annak érdekében], hogy ezt megtedd, adva a körülményeidet, az egészségi állapotodat és az igazi képességeidet. A kihívás a fogadóra száll a Kinyilatkoztatás idején, látod.

Az Üzenethozó hozza az Üzenetet. Nem kell cirkuszi trükköket bemutatnia az embereknek. Nem kell neki a kedvükben járnia és kielégítenie őket, és megadni nekik, amit akarnak, és megfelelni az elvárásaiknak és beteljesítenie az ambícióikat, mert nem fogja ezeket a dolgokat megtenni.

Az Üzenethozókat ezelőtt démonizálták és megsemmisítették, mert nem adták meg az embereknek azt, amit akartak. Nem tudták őket erőforrásként használni azok, akik hallották és látták és fogadták őket.

Ezt megint látni fogod. Az emberek igyekeznek a helyzetet kihasználni, mint ahogy minden helyzettet megpróbálnak kihasználni, mintha sáskák lennének a földön. De nem tudsz profitálni az Üzenethozótól, hacsak fogadni tudod a Kinyilatkoztatást és megteszed a Lépéseket a Tudáshoz.

És ne vedd fel azt az álláspontot, hogy nem tudod, mert ez nem igazán őszinte, látod. „Nos, nem tudok erről az Üzenethozóról. csak nem tudom.” Ez nem igazán őszinte. Nem viszed ezt eléggé mélyre. Mert a szívedben láthatod és tudhatod ezt. Ne bújj el a határozatlanságod mögött.

A kihívás a fogadóra száll a Kinyilatkoztatás idején. És az Üzenethozó látni fogja maga előtt és te látni fogod, ha vele haladsz, az öncsalás, az öntagadás, a kitaláció mindenféle formáját, mindenfajta ostobaságot, a kapzsiság mindenféle formáját, mindenféle ambíciót, amit elé lesz hozva a Kinyilatkoztatás Fényében. Mert minden, ami tisztátlan, minden, ami korrupt, minden, ami félrevezető megmutatkozik a Kinyilatkoztatás Fényében, mert ezt tiszta. És feltárja minden körülötte lévő dolog tisztátlanságát.

Ezért szaladnak az emberek a másik irányba. Ezért nem akarnak az emberek látni. Ezért állítanak falakat és dobnak köveket. Nem akarják, hogy a tisztátlanságuk feltáruljon előttük. Nem akarják újra felülvizsgálni az alaphitüket. Nem akarják újra gondolni a vallásukat az Új Kinyilatkoztatás Fényében. Nem akarnak szembesülni magukkal és az élettel, amit élnek és ténylegesen milyen megalkuvás is és megannyi módon becstelen. De ez az ami történik a Kinyilatkoztatás idején. A múltban az emberek az Üzenethozót istenné tették, ellentétben önmagukkal. „Ó, soha nem kell olyanoknak lenni, mint ő, így kibújtunk a horog elöl. Megenyhültünk a Kinyilatkoztatás kihívásától.” Olyan magasra és különlegesre helyezték az Üzenethozót, elérhetetlen pozicióba, hogy így nekik soha nem kell igazán keményen dolgozni, látod.

Az Üzenethozónak szembe kell néznie mindezekkel. Nem tudod elképzelni az elbátortalanítást. Nem tudod elképzelni a nehézséget. Nem tudod elképzelni az emberi kudarc tragédiáját, ami a Kinyilatkoztatás Fényében fel lesz fedve.

De a Kinyilatkoztatás hatalmat, erőt, becsületességet és méltóságot hoz az egyénnek és az kéri tőlük, hogy tegyék meg amit tudják, hogy meg kell tenniük, és legyenek eléggé őszinték ezt meglátni és ezt követni, anélkül, hogy megpróbálnának kompromisszumot kötni vagy valami üzletet kötni.

Az Új Üzenet áldást hoz minden népre, minden vallási hagyományból, minden nemzetből, minden gazdasági szinten lévő emberekből – a gazdag, a szegény, mindenki közötte. Egy belső kinyilatkoztatás áldását hozza a Tudással. Felkészülést hoz egy világra, amivel mindenkinek közösen szembe kell néznie. Kinyilatkoztatást hoz a világegyetemről, amivel mindenkinek közösen szembe kell néznie. Egy belső élet rejtélyét hozza – a Tudás hatalmát és jelenlétét, ami az értelem határán és birodalmán túl létezik.

El sem tudod képzelni, mit tud ez tenni az egyén számára. Még ha kis lépéseket is tesznek, elkezdi erősíteni őket és olyan bátorságot ad nekik, ami nem volt ezelőtt.

Isten megáldja a különváltat, a magányosat, a szerencsétlent – akár gazdag, akár szegény. És a Kinyilatkoztatás nekik szól, és neked szól és mindenkinek a világban, akik fogadni tudja. Mert sokaknak kell fogadnia ezt a Kinyilatkoztatást, hogy meglegyen a nagy hatása az emberi tudatosságra, az emberi együttműködésre, a háború megszüntetésére és a Nagyobb Közösségre való felkészülésre, aminek meg kell kezdődnie.

Ne az Üzenethozót tedd a vitád tárgyává. Az Üzenetre való reakciódat tedd a vita tárgyává. A te vitád a határozatlanságod aközött, vajon igaz és őszinte ember leszel és a befektetésed azokba a dolgokba, amelyek elvisznek ettől és mibe kerül ez neked és mit teszel ezért. Ez a vita. A vita nem az Új Üzenet teológiai kiválósága, aszerint amit az emberi birodalomban idáig igaznak véltek, mintha az emberiség igazán meg tudná érteni ezeket a dolgokat.

Az igazi vita az, hogyan válaszolnak az emberek a Kinyilatkoztatás idején – akár megszállottá válnak az Üzenethozóval és a tőle való elvárásaikkal és követeléseikkel, vagy szívre veszik, amit a Kinyilatkoztatás valójában ad nekik és kommunikál feléjük újra és újra.

Az emberek komolyan, őszintén imátkoznak megváltásért, szabadulásért, a körülményeik javulásáért és az életük minőségének javulásáért, az egészségük javulásáért és a szeretteik egészségéért, a környezetük javulásáért, a világ javulásáért. És Isten végre válaszolt egy Üzenettel mindenki számára – nem csak egy kis üzenet egy törzsnek vagy csoportnak, de egy Üzenet az egész világnak, mert az egész világnak szüksége van most erre az Üzenetre.

Itt nem hagyod el a vallási hited, a vallási hagyományod. Egyszerüen belehozod a Kinyilatkoztatást – hogy felnagyítsd, hogy nagyszerűbbé tegyed, még hatásosabbá, még erősebbé; átitatva az Isten nagy Szeretetével, Szellemével és szándékával.

Az, ami elavult, kiszáradt, lényegtelené vált, hiányzik belőle a szenvedély, az értelem, a szándék és alkalmazás most át van itatva mindennel, ami életre kelti.

Mert még a Keresztényeknek is olyan emberekké kell válnia, akik hajlandóak szembenézni a változások Nagy Hullámaival és az emberiségnek a beleolvadásával az élet Nagyobb Közösségébe. A Muzulmánok, a Zsidók, a Buddhisták – az összes vallási csoport, nagy és kicsi – mind ugyanazokkal a kihívásokkal és csapások kockázatával állnak szemben. Mindannyiuknak szükségük van egy Új Kinyilatkoztatásra Istentől.

Mindannyiuknak hallaniuk kell az Üzenethozót – őszintén, türelmesen figyelembe véve mindazt, amit hoz.

Ez a Kinyilatkoztatás ideje. Egy Üzenethozó van a világban. Egy olyan Kinyilatkoztatást hoz, ami korábban nem volt adva, olyan nagyobb dolgokról szól, ami ezelőtt soha nem lett figyelembe véve vagy nem volt szükséges. A Tudás szintjén hoz spirituális tisztázást. Arról beszél, ami mindig is igaz volt és ami soha nem lett figyelembe véve.

Hallgasd meg őt. Fogadd őt. Legyél őszinte. Nem tudod még, hogy kicsoda ő vagy, hogy mit hoz, amíg ezt objektíven és őszintén fontolóra veszed – hajlandó vagy a kihívásra, hajlandó vagy átgondolni az elképzeléseidet, hajlandó vagy újra gondolni, hogy hol is állsz és mi igaz és mi történik az életedben és a körülötted lévő világban.

Isten és az Angyali Sereg figyelik a világot, hogy lássák, hogyan reagálnak az emberek, ki fog reagálni, hogyan reagálnak, a reakciójuk tisztaságát, a hajlandóságukat, hogy keresztülmenjenek egy mély átalakuláson magukon belül a Kinyilatkoztatás fényében. Ki fog tiltakozni, ki fog ellenállni, ki fog küzdeni ellene, ki fogja megpróbálni elpusztítani Isten Új Üzenetét és Isten Üzenethozóját a világban?

A Mennyek szemei figyelnek. A teszt az emberiségnek szól. Mert ez nem csak egy nagy ajándék, a legnagyobb, amit eltudsz képzelni, hanem egy teszt is. A tanulás mindig egy teszt, és egy nagy tanulás egy nagy teszt. És egy nagy szükség egy nagy teszt. És a fizikai valóságban élni egy nagy teszt. A Mennyek szemei figyelni fognak hogyan és ha az Üzenethozójuk fogadva van itt. Legyen ez a megértésed.

7. Az Új Üzenethozó Megértése

Ahogy ez Isten Üzenethozójának,
Marshall Vian Summers-nek ki lett nyilatkoztatva
2012 Április 25-én,
Boulder, Colorado

Ma az Üzenethozó megértéséről beszélünk.

Vannak olyan emberek, akik fogadni és üdvözölni fogják azt az elképzelést, hogy egy Új Üzenet van a világban Istentől. Látják ennek szükségességét. Látják, hogy a régi hagyományok széttörtek és vita tárgyává váltak mind egymás között, mind önmagukban. Látják a vallási szélsőséget és annak pusztító hatását az emberi történelemre, valamint az annak nevében folytatott erőszakot, még a mai világban is. És azt fogják mondani: “Igen, egy Új Üzenet Istentől most nagyon jó dolog lenne.”

De még nekik is nagy probléma lehet elfogadni az Üzenethozó jelenlétét, hogy közöttük van egy ember, akit valójában erre a célra küldtek a világba. Hogyan viszonyulnának ehhez a személyhez? Ha ez a személy az, akinek az Új Üzenet mondja, akkor becsülni kell őt és tiszteletben kell tartani és fogadni kell őt vagy azok közé tartozni, akik ismét tagadják a Kinyilatkoztatást, amikor azt a világnak adják.

Ez mindenkit a porondra állít. Mindenki számára kihívást jelent. Ó, természetesen, új ötletek sora és gyakorlatok, igen, ezt talán nagyon könnyű lesz alkalmazni. De hogy egy Üzenethozó legyen közöttetek?

Nos, sok ember számára ez elég nagy kihívás lenne, olyan nagy kihívás, hogy nem is figyelnek az Isten Új Üzenetére. Csak az Üzenethozóval foglalkoznak majd, kritizálni vagy elutasítani akarják az Üzenethozót. Vagy talán azt gondolják, hogy az Üzenethozó olyan, mint egy postás – csak üzeneteket továbbít, jelentéktelen személy, csak kizárólag az átadás eszköze.

Az Isten Üzenethozói azonban a világ minden idők legnagyobb emberei voltak, és a demonstrációjukat és személyes tanításaikat legnagyobb tiszteletben részesítették, még sokak imádták is őket. Tehát nem tekintheted Isten Üzenethozóját egyszerűen valakinek, aki kézbesíti a levelet vagy a postát.

Maga a Kinyilatkoztatás a legnagyobb, ami az emberiség számára adva lett és a legösszefüggőbb, mert most egy műveltebb világgal, írástudó világgal, a globális kommunikáció és a globális kereskedelem világával van dolgod, ahol az Üzenet az egész világon elterjedhet, mint azt Isten Új Üzenete teszi ebben a pillanatban.

Ez nem egy Üzenet egy törzsnek vagy egy régiónak. Nem Isten utasít egy kis csoportot, hogyan kell túlélni a hátrányok közepette. Nem a világ egy olyan régiójára vonatkozik, ahol sokáig egy vagy két sajátos szellemi gyakorlatot végeztek és ez egyszerűen egy korrekció, egy új megértés egy hagyomány tükrében, csupán egy hagyomány.

Nem, ez egy Üzenet az egész világ számára. Nem ad külön tiszteletet egy népnek, egy nemzetnek, egy törzsnek vagy egy csoportnak. Nem számít, hogy honnan valósi vagy, sem a társadalmi, sem a gazdasági helyzeted, ez ugyanúgy hozzád is szól.

Nem azért van itt, hogy megmentsen egy népet az elnyomástól. Nem azért van itt, hogy egy csoportot új földre vezessen. Nem azért van itt, hogy megtanítsa az embereket hogyan kell túllépni a világon, de ehelyett hogyan kell a világban lenni és szolgálni a világot, ami végezetül mindenki ittlétének a nagyobb célja.

Tehát, hogyan tekintesz egy ilyen monumentális megértésű Üzenethozóra, egy olyan megértés, amely nem csak a korok Bölcsességét hozza ebből a világból, hanem Bölcsességet hoz a világegyetemben lévő élet Nagyobb Közösségéből? Ez korábban soha nem lett megtéve. De most az emberiség a világegyetemben lévő élet szakadékánál áll és fel kell készülnie arra, hogy ebben részt vegyen – ez a legnagyobb és a legfontosabb következményel járó kihívás.

Tehát az Üzenethozó nem egy szándék nélküli ember, aki csak ki lett választva, hogy információt hozzon ide, hogy a fogyasztók elfogyaszthassák. Ez egy Kinyilatkoztatás, ami arra szánt, hogy az emberiség történetét megváltoztassa, hogy egy új megértést adjon az embereknek és ahogy magukra, a világra és az emberi sorsra és a világ jövőjére tekintenek.

Természetesen az ilyen Kinyilatkoztatás Üzenethozójának valaki rendkívülinek kell lennie a világban, sokkal nagyobb megértéssel, mint amit a legtöbb ember valaha is őszintén magáénak tudhat. Valójában, mivel ő a Kinyilatkoztatás hordozója, egyedülálló az egész világon, mert senki más nem tudja a Kinyilatkoztatást elhozni.

Mert Isten csak egy Kinyilatkoztatást küld sok év és évszázad során. Látod, ez elégendő. Ha Isten sok Kinyilatkoztatást küldene, akkor versengő Kinyilatkoztatások lennének. Az emberek egymás ellen lennének állítva. Nagy viszály lenne és a korrupció és az összejátszás kockázata rendkívül nagy lenne, látod.

Tehát egy Üzenet és egy Üzenethozó van. De az emberek nem akarják ezt hallani, mert ez azt jelenti, hogy valamit tenniük kell. Valamivel szembe kell nézniük. És végül meg kell változtatniuk az életüket, különösen, ha azt akarják, hogy Isten segítsen nekik. Mert ha azt akarod, hogy Isten segítsen neked, akkor tényleg meg kell változtatnod az életed.

Így az Üzenet és az Üzenethozó nagy változások ügynökeivé válnak a világon, és azok számára, akik profitálnak a jelen pillanatban lévő dolgokból, fenyegetőnek és nyugtalanítónak fogják látni. És el lesz dobva, hogy megpróbálják megszabadítani magukat tőle, vagy legalább lealacsonyítani, vagy megsemmisíteni, ha tudják. Azok számára, akiknek az életükben nagyobb és jogos szükségük van, ezt talán megváltásként, felhatalmazásként tekintik, amely igazán az.

A nagy kérdés és a nagy ismeretlen az, hogy az emberek hogyan reagálnak Istennek újbóli beszédére a világhoz és az Üzenethozó küldésére a világba. Még az Angyali Sereg sem tudja, hogyan fog ez alakulni.

Ez egy teszt az emberi szív számára minden egyes emberben, aki válaszolni tud. Az erény és az őszinteség tesztje. Sok ember azt fogja gondolni, “Nos, Isten csak azért van itt, hogy az életem jobban működjön számomra. Csak hinnem kell.” – hinni egy ideológiában vagy vallási tanításban, vagy egyház vagy intézmény elméletében. Azt gondolják, hogy Isten a szolgájuk, itt van, hogy kijavítsa a hibáikat, fellendítse a beruházásaikat, megmentse őket az élet nehézségeitől, és csak akkor fognak hinni, mintha Istennek bizonyítania kellene Istent nekik. Mert ők maguk ezt nem tudják érezni és tudni maguktól.

Amit itt meg kell értened az, hogy Isten Új Kinyilatkoztatása nem egyszerűen egy ajándék és áldás a világ számára, ami minden bizonnyal az. Ez az emberiség próbája.

Ha az emberiség nem tud válaszolni, akkor Isten nem fogja megbüntetni az emberi családot, de egy hanyatló világban fogsz maradni szembenézve az ellenzékkel és a körülötted lévő világegyetem beavatkozásával – képtelen vagy felismerni a helyzeted valódi természetét, képtelen vagy válaszolni, nem vagy képes inspirálni az embereket az együttműködésre, amelyre szükség lesz e két nagy kihívás leküzdéséhez.

Isten nem büntet. Isten egyszerűen visszavonul. És ez önmagában elég szörnyű dolog. Természetesen imádkozhatsz Istenhez sok mindenért – valódi szükségletek idején, hogy megfelelj a nehézségeknek, tragédiáknak magad és szeretteid iránt, és ez teljesen érthető. És Isten nem fog visszavonulni ettől, mert Isten soha nem vonul vissza ettől.

De ha a világnak szánt nagy Kinyilatkoztatás itt nem kellőképpen fogadott, akkor mi mást tehet érted vagy magáért a világért Isten? Te még mindig áldottnak érezheted magad a Nagy Jelenlét által, de maga az emberiség követni fogja a hanyatlás és szétesés útját – vak, ostoba, ösztönzött, csak célszerűségekkel és rövid távú nyereséggel és haszonnal foglalkozó. Nem tud a katasztrófális utazásáról, és nem hajlandó felismerni útjainak nyilvánvaló igazságát és hibáját.

Tehát az Üzenethozó fontossá válik. Valójában ő a mai világ legfontosabb személye. Mert nélküle és a Kinyilatkoztatás nélkül az emberiség súlyos veszélyben van. A világ ki van merítve. Az emberiség ki fog fogyni a kritikus erőforrásokból. A beavatkozás folyamatban van bizonyos fosztogató fajok által, akik titokban működnek a világban. Hogyan fogod kezelni ezeket a dolgokat? És kinek van meg a hatalma és az elkötelezettsége ezeknek a dolgoknak a kezeléséhez?

Ez egy olyan nagy kihívás és nehézség, hogy Isten egy Új Kinyilatkoztatást küldött a világnak, hogy megtanítsa neked, hogyan kell élni egy hanyatló világban és hogy felkészítsen az élet Nagyobb Közösségére és figyelmeztessen a Beavatkozásra, amely a világban történik és felhatalmazza minden hit, nemzet és törzs embereit a Tudás erejének megszerzésére, amelyet Isten minden emberben, minden emberi szívben elhelyezett.

Itt nincs olyan hős, akit imádni kellene. Itt nincs Ítélet Napja. Adj fel ezzel az ostobasággal.

Egy nagy és növekvő krízis van a világban, nagyobb mindannál, amivel az emberiségnek mint egésznek valaha is szembe kellett néznie. Isten tudja ezt és elküldi a tudatosságot, a figyelmeztetést, az áldást és a felkészülést. Gyere ki az önelfoglaltságodból és nagyobb tisztasággal elkezded meglátni a nagyobb képet, ha megvan a bátorságod és a szíved, hogy ezt megtedd.

Azok az emberek, akik meg fogják tagadni az Üzenethozót, azok, akik attól tartanak, hogy korábbi megértésük megkérdőjelezhető, hogy esetleg módosítaniuk és korrigálniuk kell gondolkodásukat, és meg kell változtatniuk az élet megközelítését. A gazdagoknak itt nehezebb lesz, mint a szegényeknek, mivel a szegények már nagy szükségben vannak és nincs nagy beruházásuk a világban.

Azok akik tagadják az Üzenethozót, azért fogják tenni, hogy megvédjék a befektetéseiket és a filozófiájukat, a teologiájukat és a társadalmi helyzetüket. Elvárják, hogy Isten tiszteletben fogja tartani ezeket a dolgokat. De Isten nem veszi figyelembe ezeket a dolgokat. Gondolod, hogy az összes világegyetem Ura aggódik egy maroknyi ember presztízsével kapcsolatban a világon?

Isten nem is aggódik, hogy az Új Kinyilatkoztatást múltbéli jóslatokkal és próféciákkal társítják, mert ezek nagyrészt emberi találmányok vagy a történelem folyamán emberi találmányokká váltak, mivel nem megfelelő módon változtak meg és alkalmazták őket. A próféciák egy időre szóló üzenet – nem minden időkre, nem minden emberre, minden hely és minden helyzet számára.

Azok az emberek, akik tagadni fogják az Üzenethozót félnek a Kinyilatkoztatástól. Attól félnek, hogy egy ilyen fontosságú valaki van közöttük. Attól félnek, hogy esetleg a saját társadalmi helyzetük megkérdöjeleződik. Félnek a saját szívüket követni. Ehelyett elméjük, hiedelmeik, dorgálásaik, politikai társulásuk rögzítését fogják követni – mindazt, ami az egyént láncon tartja és nem képes reagálni a bennük lévő Isten Jelenlétére.

Látod, mit mondunk Mi itt? A Kinyilatkoztatás világossá tesz minden dolgot, nagyot és kicsit, áldottat és romlottat. Minden szinten feltárja a korrupciót, mintha mindenki, aki rejtőzik, feltárul a Kinyilatkoztatás nagy fényében. Pozíciójukról kiderül, hogy valójában mi az. Gyengeségeik megmutatkoznak. Kompromisszumuk feltárásra kerül.

Csak az igazán őszinték és bátrak hajlandóak szembesülni ezekkel a dolgokkal, felismerve saját lelküknek azt a nagy szükségességét, hogy visszanyerjék Istennel való kapcsolatukat és az ittlétük nagyobb célját.

Csak azok, akik felismerik az emberi civilizáció előtt álló nagy veszélyt lesznek képesek legyőzni aggodalmukat és megfontolásaikat, hogy képesek legyenek tanúnak lenni és megvizsgálják maguknak a Kinyilatkoztatás jelentését, hatalmát és kegyelmét.

Ez ugyanaz a probléma, amellyel minden nagy Üzenethozónak szembe kellett néznie a világba jövetelekor – nagy nehézségek, nagy becstelenség, nagy korrupció, nagy félreértés, nagy vallási visszaélés, nagy politikai és gazdasági hatalommal való visszaélés.

De látod, most még kézzelfoghatóbb, mert most az egész világ reagálhat, nem csupán a helyi tisztviselők. Az Új Kinyilatkoztatás az egész világba kimegy, így az ellenállás az egész világból származhat – minden nemzettől, minden vallástól és minden kormánytól, melyek valamilyen módon kihívásnak érzik ezt, ahogy az Üzenet egyre erőteljesebbé válik, és egyre több ember ismeri fel annak hatékonyságát és fontosságát a világban.

Tehát az Üzenethozó még sok más embert elérhet nagyon rövid idő alatt, ami a horizonton lévő nagy válság miatt szükséges, ám ugyanakkor az ellenállás és az elutasítás túlnyomó lehet.

Évszázadokba telt, hogy a vallások felismerést nyerjenek a világban az eredetük pontján túl és nagyon lassan terjedjedtek, mert a kommunikáció nagyon lassú volt. Az utazás és a szállítás nagyon lassú volt. Most Isten Kinyilatkoztatását valaki egy gombnyomással elolvashatja a világ távoli oldalán.

Látod ennek az erejét? Minden jóhiszemű embert meg tud érinteni, mihelyt tudatára ébrednek a jelenlétnek, hogy Isten újra szólt. Ennek roppant hatalma van, mert rövid az idő. Az emberiségnek nincs évtizede vagy évszázada ahhoz, hogy kitalálja, mit tegyen a nagy kihívásokkal szemben.

Az emberiség kifogyóban van az erőforrásokból. Kifogy az időből. Nagyon merésznek kell lennie abban, hogyan nézzen szembe a dolgokkal és hogyan oldja meg a dolgokat, és nem csak egyszerűen azt fenntartva, amit korábban létrehozott.

Nagyon nagy erővel, bátorsággal, nagy őszinteséggel és nagy értelműséggel kell rendelkezned annak megértésében, hogy miről van itt szó. De még a legképzettebb embereket is hátrányosan érinti saját előítéleteik és látásuk hiánya. Az egyetemeitek nem igazán tanítják a Tudást és a bölcsességet. Belemerítik az embereket az információkba és a perspektívákba. Tehát nem nézhetsz a szakértőkre, hogy lássanak, tudjanak és ennek megfelelően cselekedjenek.

Az ajándék mindenkinek meg lett adva és az Üzenethozó fog erről szólni. Meg kell találnod a Tudás erejét, melyet Isten helyezett el benned. Az Üzenethozó fog erről szólni. Egyensúlyt és öszinteséget kell vinned a kapcsolataidba és a másokkal való ügyeidbe. Az Üzenethozó fog erről szólni.

Fel kell készülnöd egy hanyatló világra – nem csak gyakorlatilag kívülről, de még fontosabban érzelmileg és pszichológiailag is belülről, felismerve ezzel az irányítás erejét, amelyet Isten adott neked. Az Üzenethozó fog erről beszélni.

Az Üzenethozó olyan nagyszerű és szükségszerű dolgokról fog beszélni, nem csak az egész világ számára, hanem számodra, mint egyéneknek is. Ezt nem anekdotákban és lelkipásztori történetekben van bemutatva. Nem rejtélyes módon van bemutatva, hogy ezért emberi kommentárral tisztázni kell az évszázadok során. Egyszerűen, nyilvánvalóan, merészen és közvetlenül van adva és nagyon gyakran megismételve, így a felismerés lehetősége nagyon nagy lehet. Meg tudják-e hallani az emberek ezt és megfelelően reagálni?

Látnod kell, hogy az Üzenethozó nem csupán valaki, aki csomagokat szállít. Valójában a Kinyilatkoztatás egy része benne rejlik. A szavakban vagy az írásokban nincs felfedve. Ez benne van. Ebben az értelemben rendelkezik a beavatás erejével.

De ő most már egy idősebb ember. Nagyon hosszú felkészülést és sok nehézséget kellett elviselnie az út során. Nagyon kevés idő van rá, hogy fogadjad őt, és bárki, aki ezt teszi, meg lesz áldva a csere során, függetlenül attól, hogy felismerik-e azt a pillanatban vagy sem.

Itt mind az Üzenethozóval, mind magával a Kinyilatkoztatással kell foglalkoznod. Nem kaphatod meg az egyiket a másik nélkül, mert látod így teljesek. Az Üzenethozót nem felismerni azt jelenti, hogy félreérted a Kinyilatkoztatás folyamatát, a világban való jelenlétének az értelmét, a megértést, amely felfedi, hogy Isten hogyan működik a világban, és hogyan szolgál Isten egész világokat az intelligens élettel teli univerzumban.

Hasonlóképpen, nem lehet hőst és istent csinálni az Üzenethozóból. Noha megérdemli a nagy tiszteletet és egyetértést, de nem isten. De az Üzenethozók egyike sem volt isten. Csak a legfontosabb emberek a világon, ennyi. Nem tökéletesek. Nem rendelkeznek óriási hatalommal, de a Kinyilatkoztatás bizonyítékával. Ők emberek. Láthatod a hibáikat, ha valóban keresed. Amit hoznak a világba – az a tény, hogy valami nagyobbnak a kifejezési eszközei, valami nagyobbnak a közvetítői – teszi az erejüket és jelenlétüket olyan fontossá a világban, amikor megjelennek.

Nem tűnnek fel nagyon gyakran, látod, míg minden korszaknak megvan a maga prófétái és gyakran több is, csak egyszer egy évezredben van egy Új Üzenet Istentől a világba hozva. És csak a nagy változás, nagy lehetőségek és a nagy veszélyek idején van a világba hozva.

Ha megérted, amit ma Mi neked mondunk, látni fogod, hogy a Kinyilatkoztatás idején élsz – egy nagyon-nagyon fontos idő a világban lenni, egy nagyon jelentős fordulópont a világ számára.

Ha ezt meg tudod látni, másképpen fogsz gondolni az életedről, mint inkább egy ember, aki küzd, hogy dolgai legyenek és másokkal kijöjjön és egészséges, biztonságos és védett maradjon.

Olyan, mintha a történelem egy olyan pillanatában élsz, amely csak egyszer jön minden egy vagy kétezer évben. Ez különösen fontossá teszi a világban való jelenléted, annyira, hogy a jövőben az emberek irigykedéssel néznek vissza azokra, akik ebben az időben éltek. És azt fogják mondani: „Felismerték-e a Kinyilatkoztatást? Felismerték az Üzenethozót?

Áldott vagy, hogy ebben az időben itt lehetsz a világon, hogy hallhatod a szavainkat, ó te jóságos. Fogalmad sincs, mennyire áldott vagy, mit jelenthet ez az életedre és másokéra, akik ismernek téged, vagy meghallhatják amit mondasz nekik.

A Mennyország szempontjából ez nagy és jelentős áldás és lehetőség. De az, amit a Mennyek tud, különbözik attól, amit az emberek akarnak. És amit az emberek gondolnak nagyon eltér attól, amit a Mennyország igaznak és fontosnak tart.

Az Üzenethozónak ellent fognak állni és le lesz értékelve, de képviselőinek kell lennie. Tanúinak kell lennie. Vagy a világ összetöri őt, és megpróbálja megszüntetni jelenlétét és a világnak adott ajándékát.

Ezért mondjuk azt, hogy mindenki, aki ismeri az Üzenethozót, próbára van téve, hogy válaszoljon. Nem elég azt mondani: „Nos, ez a személy azt állítja, hogy Új Üzenetet kapott Istentől, de nem tudom.” Ez nem őszinte. A szívedben tudhatod, és szándékozol is tudni.

Az emberek azt gondolják: „Ó, üzenethozók mindig jönnek. Mindig vannak üzenethozók a világban. ”És ezt mondják, mert nem akarnak szembesülni azzal, hogy valami nagy jelentőségű esemény történik a mai világban. És nem igazán akarnak ezzel foglalkozni. Vagy talán féltékenyek, hogy nem ők az üzenethozók. Vagy azt gondolják, hogy mindenki üzenethozó, vagy az üzenethozók ugyanolyan gyakoriak, mint bármi más, mindenütt vannak, és üzeneteket szállítanak.

Ezek az emberek nem akarnak foglalkozni a helyzet valóságával. Nem akarják, hogy ez felhívja a figyelmüket. Nem akarják, hogy befolyásolja őket. Nem akarnak válaszolni. Nem akarják kezelni a kihívást és a nagy lehetőséget, amelyet a Kinyilatkoztatás számukra kínál. Csak azt akarják, hogy továbbra is csinálják, amit csinálnak és ne legyenek zavarva ilyen dolgok által.

Mindez természetesen az öntudatosság és a másokkal való őszinteség hiányának problémája – mondhatjuk, hogy nagy nehézségek vannak az emberi családban, és nagy nehézségek az egész univerzumban.

Látnod kell, hogy az Üzenethozó nem hétköznapi ember. Anélkül, hogy megpróbálnánk őt isteníteni, vagy valamilyen magasztos, tökéletes pozícióba emelnénk, fel kell ismernünk, hogy ő a Kinyilatkoztatást hordozza. Nehézségen, betegségen, ellenzésen keresztül, hordozza. És ha képes vagy fogadni és reagálni rá, akkor valamilyen módon segítened kell őt, mert egyedül nem tudja ezt előhozni. Számos tanúra és sok támogatóra lesz szüksége.

Furcsa dolog az, hogy az emberek imádkoznak a megváltásért. Imádkoznak, hogy új életük legyen. Imádkoznak, hogy megszabaduljanak a szenvedéstől, a szégyentől, a bűntudattól és a múltjuk megbánásától. És tehát amikor az ajándék elérkezik hozzájuk, nem akarnak vele foglalkozni. Ha jön nekik a válasz, akkor az túl nagy. Túl nehéz. Túl kényelmetlen. Ez társadalmi szempontból elfogadhatatlan. Valószínűleg felbőszültek, hogy csak egy ember hozza ezt és csak egy ember lehet. Ez ellentétben áll az egyenlőségre törekvő nézeteikkel, talán a demokratikus elképzeléseikkel, mert úgy gondolják, hogy tudják, hogyan történik a Kinyilatkoztatás vagy hogyan kéne. Az Üzenethozónak szembe kell néznie és ma is szembesül mindezekkel a dolgokkal.

Ezután az Üzenethozónak szembe kell néznie azokkal az emberekkel, akik részesei akarnak lenni ennek, de szolgálva és megmentve és táplálva akarnak lenni. Hozzák a problémáikat, a gyengeségeiket, a fogyatékosságaikat, arra számítva, hogy az Üzenet és az Üzenethozó meg fogja oldani nekik mindazt, amikor valójában ezeken a dolgokon nekik kell dolgozniuk. És a Kinyilatkoztatás megadja nekik az utat ehhez.

Ahelyett, hogy a Kinyilatkoztatást jönnének szolgálni, csak szolgálva akarnak lenni általa. Lehet, hogy kezdetben nagy szükségük van, és a Kinyilatkoztatás szolgálni fogja őket, de mindenki azért lett a világba küldve, hogy közreműködők legyenek. És ha egyszer megszerezték az egészséget és a szabadságot ehhez, akkor ez a feladat. Ez az ő hívásuk, látod. Ezen kívül nincs személyes betöltekezés. Ez a mélyebb természeted miatt van, azért ahonnan jöttél és ahová vissza fogsz térni, hogy igazából ez a helyzet.

Az Üzenethozó ezekről a dolgokról fog beszélni. Nem azért van itt, hogy lebontsa a dolgokat. Nem azért van itt, hogy elpusztítsa az intézményeket. Nem azért van itt, hogy keményen felszólaljon az emberi intézmények, a kormányok és a vallási hatóságok ellen.

Azért van itt, hogy elhozza a Kegyelem és az Isten nagy Szeretetét, valamint azt a követelményt, hogy az emberek reagáljanak mélyebb természetükre, és megtegyék a Lépéseket a Tudáshoz, a mélyebb intelligencia, amelyet Isten tett beléjük, hogy vezesse őket.

Így áldásokat, felhatalmazást és követelményeket hoz. Az általa hozott Bölcsesség nagyobb, mint amit bárki megérthetne, nagyobb, még amit az Üzenethozó megérthet. Ezért senki más nem állíthatja, hogy ezt meg tudja tenni. Hamis lenne ilyen állítást benyújtani.

Ez a kihívás előtted, látod, aki hallja a Mi szavainkat. Nem a hitről van szó, mert az az elme. Ez a lélekre és a szívedre, valamint a mélyebb természetre vonatkozik, nem az elme rögzítésére.

Elutasítani a Kinyilatkoztatást, mert az nem felel meg a hiedelmeidnek, teljesen ostoba és arrogáns, mert a Kinyilatkoztatás mindig azért van itt, hogy túlvigyen a jelenlegi megértéseden és felfedje neked azokat a tényeket, amelyeket még nem láttál vagy nem tudtál látni magadtól.

Tehát visszautasítani a Kinyilatkoztatást, mert az nem felel meg a meghatározásaidnak vagy a vallási elképzeléseidnek, egyszerűen annyi, hogy hátat fordítasz annak, ami fel tudna emelni téged, helyreállítani és megváltani az életed. Az Üzenethozó ezekről a dolgokról fog beszélni.

Látod itt a kihívást? Nem tudsz megállapodást kötni Istennel. És nem jöhetsz Istenhez a saját feltételeiden. Isten határozza meg a feltételeket és a követelményeket, és biztosítja a lehetőségeket, itt tiszta formában adva – emberi korrupció nélkül; mások visszaélése nélkül; anélkül, hogy intézmények, kormányok és így tovább hamisítanák és visszaélnének ezzel. Ez tiszta formában van itt.

Isten újra szólt, és ez itt van. Ez tiszta. De meg kell találnod azt a helyet magadban, amely tiszta ahhoz, hogy őszintén és felelősségteljesen reagálj rá.

Ezután hálával tudsz nézni az Üzenethozóra és hálás lehetsz a jelenlétéért és azokért, akik elküldték őt a világba. Legyél hálás a jelenlétedért és azért, amit az ő jelenléte jelenthet az életedre – a határozat, a tisztaság, a kegyelem és a lehetőség, amit ez neked hoz és másoknak rajtad keresztül.

Sokan azt állítják, hogy a megváltásért és a helyreállításért imádkoznak maguk számára, szeretteik és az egész világ iránt, ám nem akarják, hogy ez ma érkezzen, mert ma túl kellemetlen lenne. De ez itt van ma. És ez kényelmetlen. És ez kihívást jelent. És ez csodálatos.

Megmutatja, hogy mi erős benned és mi gyenge, minek kell vezetnie és minek kell követnie. Visszaállítja számodra az erkölcsödet, méltóságodat és nagyobb célodat a világon, mert ez Isten ajándéka, nem pedig emberi találmány.

Tiszteld az Üzenethozót és bármilyen módon segíts neki. És fogadd el, hogy fel kell készülnöd a nagyobb szerepedre. Ebben a pillanatban még nem állsz készen. És légy hálás, hogy a felkészítés meg van adva és hogy a világ bölcsessége segíthet neked ebben, és hogy a világ korrupciója és tragédiája megmutathatja neked ennek a nagy szükségét.

Légy hálás, mert hálában megismered a saját szívedet. És emlékezni fogsz azokra, akik ide küldtek, nagyon régen.

6. Az Üzenethozó Fátyla

Ahogy ez Isten Üzenethozójának,
Marshall Vian Summers-nek ki lett nyilatkoztatva
2012 December 7-én,
Boulder, Colorado

Isten Új Üzenetének elhozatala a világba egy olyan embert kíván meg, akit egyedileg erre a nagyobb küldetésre terveztek, egy olyan személyt, akinek eredete és sorsa különbözik a körülötte lévőktől, olyan személyt, akinek a felkészítése még a világba való belépés előtt egyedülálló és nagyon meghatározott. Ez az a személy, akinek meg kell felelnie a nagy elvárásoknak, maga Menny elvárásainak.

Ennek elérése érdekében ennek a személynek meg kell felelnie bizonyos követelményeknek és bizonyos teszteken kell átmennie. Mert amikor bárki belép a világba, belép a befolyások világába. Belép a nehézségek világába – a túlélés világába, a társadalmi elfogadottság világába, a kihívások világába, a világba, ahol ismeretlen és felismerhetetlen leszel, kivéve bizonyos mértékben a családod által. De még itt is a nagyobb célod és küldetésed szinte minden esetben ismeretlen lesz azok számára, akik nevelnek és akik veled nőnek fel.

Egy nagy Üzenethozó van most a világban, de látod ő el van rejtve. Egy láthatatlan fátyol mögött rejtőzik – a normálitás fátyla, az általánosság fátyla, az egyszerűség fátyla. Nem olyan egyén, aki maga körül mindenkit elkábít és meghökkent. Ő az emberek között fog sétálni és felismerhetetlen lesz a tömegben, csak egy másik személy. Bizonyos tekintetben érdekes, de nem olyan kiemelkedő, amelyet a legtöbb ember felismer.

Ebben a tekintetben ő olyan, mint az összes többi Üzenethozó, nagyon átlagos megjelenésű, aki eltűnthet egy tömegben. Az összes történet, csodák és csodatétel ellenére, amelyek az ősi időkben a korábbi Üzenethozókat körülvették, nagyon hétköznapi emberek voltak. Nem hökkentettek meg és kábítottak el mindenkit, aki látta őket. Talán zavarba ejtőek voltak és minden bizonnyal mások voltak, főképpen ahogy a nagyobb szerepük elkezdett felszínre jönni. Akkor igazán megkülönböztetetté váltak.

Mégis nagyon nehéz feladat nekik kihirdetni az Üzenetüket, hatékonyan kommunikálni azt, és megtenni az előttük kiterjedő utazást – egy nagy nehézségekkel járó utat, egy olyan utat, ahol félreértik őket, és szavaikat tévesen alkalmazzák, zavart utazás, egy utazás térkép nélkül, egy utazás egyértelmű út nélkül, ahol a társadalom által körülvett világ vadonjában kell megtalálniuk az utat és amit mindenki csinál, a zavar és a paradoxon vadonja, egy óriási jelentőségű és nagy elvárásokat támasztó különleges pályára helyezve azok által, akik a világba küldték őket – egy olyan utazás, ahol a kudarc hatalmas következményekkel jár majd, nem csak az Üzenethozók számára, hanem több ezer és millió ember számára az ő idejükben és azon túl.

Ki tud egy ilyen terhet hordozni? Ki tud egy ilyen követelményt teljesíteni? Ki tud egy ilyen megmagyarázhatatlan utat követni és egy olyan utat megtenni, melyet körülöttük senki más nem tesz vagy nem tud megtenni?

Ehhez átlagos megjelenésűnek kell lenniük. Ellenkező esetben a társadalom megpróbálná kihasználni őket. Az emberek dicsérnék őket. Az emberek dolgokat akarnának tőlük. A társadalom és a kultúra elcsábítaná őket. A szépség, a gazdagság és a báj elcsábítása akadályozná a felkészülésüket, amely hosszú és figyelemre méltó. Ez valami másféle szerepbe vonná őket, messze alattuk és valódi tartományukon kívül.

Senki sem tudja teljesen megérteni az Üzenethozó szerepét és útját. És ez ma is igaz, mert ennek valósága nem változik kivéve a dolgok megjelenése.

Egy Új Üzenethozó van a világban, egy Új Üzenetet hordoz Istentől. Ezt a hosszú és megmagyarázhatatlan utat kellett járnia, egyre növekvő felelősség és teher útját, nagyrészt anélkül, hogy tudta volna annak az útnak a jelentését, célját és eredményét, amit [neki] meg kell tennie, amely [őt] mindenki mástól külön helyezte, nem csupán a meghökkentés és csodálkozás útja, hanem egyre nagyobb kihívás és a felelősség nagy súlya.

Tehát az Üzenethozókat le kell fátyolozni vagy az emberek az fogják gondolni, hogy valami mások és valami másra használják őket és felruházzák őket, ami téves és helytelen.

Ahhoz, hogy az Üzenethozó fejlődjön, képesnek kell lennie arra, hogy felismerhetetlenül a világban járjon, tanúja legyen a világnak, megtapasztalja az élet evilágiságát és tragédiáját és a Különválásban való életet.

Noha ő egyedülálló módon védett és nagymértékben irányított, lesznek olyan hosszú időszakaszok, amikor azok, akik a világba küldték úgy tűnik hiányoznak vagy kifejezés nélküliek – egyedül, egy megmagyarázhatatlan fény követve, egy finom hívást, amelyet csak ő hall időnként és amit mások nem hallanak, kivéve azon ritka kevesek, akik arra hivatottak, hogy csatlakozzanak hozzá és segítsék őt. Ők is hallhatják a hívást, de nem tudják, mit jelent vagy hová viszi őket vagy annak a nagyobb jelentőségét a jövőre nézve.

Mennyire különbözik ez a nagy tanítóinak, a múlt nagy Üzenethozóinak a történeteitől, akiket dicsőitettek és még istenítettek is, akiknek minden cselekedetük jelentőségteljes és csodával teli, akik úgy tűnnek, hogy rendkívüli benyomást tettek mindenkire körülöttük, akik úgy tűnnek rendkívüli képességeket, erényeket és tulajdonságokat demonstáltak, még fiatalkorukban is. Az emberek nem tudják megérteni, hogy miként voltak lefátyolozva és miért kellett lefátyolozni őket, hogy tanuljanak az életről, a szenvedésről, az örömről és az egyszerűségről.

Mert, látod, az Üzenethozónak egyszerűnek kell lennie. Nem lehet tele büszkeséggel és önteltséggel. Nem gondolhat magára úgy, mint aki mindenki máson felüli és túli. És így korai életének nagy része hétköznapi és kivétel nélküli.

Az Üzenethozónak alázatosnak kell lennie, mert meg kell hajolnia a neki adott küldetésnek és azoknak, akik ezt adták neki és az egész világegyetem Urának, aki ezt ennek az egyénnek elküldte, hogy megadja egy szükségben lévő világnak – egy olyan világnak, amely nem készségesen fogadja az ő jelenlétét vagy kinyilvánítását.

Valaki, aki büszekeségtől és arroganciával vezetett itt gyorsan elbukna és elkeseredetté és bosszússá válna, elítélve a világot. De az Üzenethozó ezt nem teheti. Látod, ez diszkvalifikálná az Üzenethozót.

Tehát itt van az Üzenethozó erre a korszakra és az elkövetkező időkre, egy olyan Üzenetet hoz, ami több mint egy évezred óta nem lett a világba hozva, egy oly nagy fontossággal bíró Üzenet, amely választ ad ezen idők és az elkövetkező idők szükségének, egy olyan valóságot hoz az embereknek, amely meghaladja a jelenlegi megértésüket és tudatosságukat, beszél az eljövendő életről és hogy mit kell tennie az emberiségnek a világra érkező nagy változásra való felkészüléshez és az intelligens élettel teli világegyetemmel való találkozásához.

Az Üzenetének teljesnek, átfogónak és mindenre kiterjedőnek kell lennie, mert most ő egy világközösséghez fog szólni, és nem csak egy törzshöz, egy csoporthoz vagy egy régióhoz egyedül. Egyszerre az egész világhoz fog szólni, nem a saját kultúrájához vagy az elszigetelt csoportjához.

Az Üzenetének mindenkire és mindenki körülményeire vonatkozónak kell lennie – gazdag vagy szegény, kelet vagy nyugat, észak vagy dél. Az elméjének kiterjesztettnek kell lennie, hogy magába foglalja a világegyetemben lévő élet Nagyobb Közösségének valóságát és a hatalmas mértékű bölcsességet és együttérzést az emberiség iránt.

Ez messze meghalad mindent, amit az ősi Üzenethozóknak magukba kellett fogadniuk. Igen, ők az idejük igazi Üzenethozói voltak. Igen, ők fel voltak készítve az útjukra és a küldetésükre. Igen, szembe kellett nézniük az összes nehézséggel és a felismerés és elfogadás hiányával, amelyet az életük nekik hozott.

De ma az Üzenethozónak a megértés nagyobb testét, egy nagyobb kapacitást kell hozdoznia. Nemcsak a helyi hatóságok, hanem az egész világ helyi önkormányzatainak elutasításával fog szembesülni – próbára teszi a világ vallásait, próbára teszi a világ feltételezéseit, próbára teszi az emberek elégedettségét, próbára teszi az emberiséget és minden önnyugtató és önbiztosító ötleteit, amelyek csak egy nagy veszély lehet, adva az emberiség jövőjét.

Ennek az embernek, aki a világban van nincs pozíciója. Képzett, de nem túl képzett. Figyelemre méltó, de a külső megjelenésen túl kell látni, hogy ez felismerehtő legyen. A szerepe és a kihírdetése és az ajándéka, ami figyelemreméltóvá teszi.

Látod, mindig is ez volt a helyzet az Üzenethozókkal és ez az amiért részben az utazásuk annyira nehéz volt. Nekik volt a legnehezebb feledatuk mindenki közül a Földön, de ők ugyancsak a legfontosabb emberek voltak a Földön, minden bizonnyal a korszak és a következő korszak legfontosabb emberei.

A Menny által adott fontosság nem az a fontosság, amelyet az Üzenethozó a világban találni fog. Ő el lesz utasítva. Ő meg lesz tagadva. Nem fog az emberek elvárásainak eleget tenni, a fátyol miatt, az Üzenethozó fátyla miatt – az alázatosság fátyla, az átlagos megjelenés fátyla, a sebezhetőség fátyla, az egyszerűség fátyla.

Ami benne van és vele van, az eredete és a sorsa állítja őt ilyen egyedülálló és fontos helyzetbe. De ennek meglátásához, fel kell ismerni valamit és meghallani a kihirdetését és megkapni a Kinyilatkoztatást, ami az övé, hogy a világba hozzon. Talán, csak akkor tudják elkezdeni megérteni az Üzenethozó terhét és az Üzenethozó utazását. Ezt csak akkor lehet megérteni, ha megosztják ezt az utazást, ha megértik ezt az utazást a saját közvetlen tapasztalatukból az Üzenettel és az Üzenethozóval.

Mindenki más számára ő csak egy ember, aki egy nagy kihírdetést tesz, egy ember, akinek úgy tűnik meg van az arroganciája, hogy kihívja a központi és alapvető hiedelmeiket és elvárásaikat. Ő nem a szupersztár, a szuperember, akit elvárnának, hogy az Üzenethozó legyen. Ő nem ad elő csodákat jobbra és balra, hogy lenyűgözze a tudatlanokat és megnyerje azok elfogadását, akik egyébként nem tudják elfogadni.

Ezt a felismerést nem tudod megvásárolni. Nem tudod megvenni. Még a csodák sem fogják ezt valójában megszerezni. Ezért a Jézus félreértik. A Buddhát félreértik. A Mohamedet félreértik – nem csak a koruk emberei, hanem az emberek időkön keresztül. Alázatosságuk, emberségük, átadásuk, felkészülésük és az utazásuk nagy nehézségei és kihívásai, amelyek megmutatják figyelemre méltó természetüket, céljaikat és tervezetüket.

Áldott vagy most, hogy a Kinyilatoztatás idején élsz; egy idő, mely csak talán minden ezer évben jön; nagy nehézségek, kihívások és változások ideje az emberi család számára – az emberiségnek most a legnagyobb kihívásokkal kell szembenéznie: összeomlás, szétesés és kívülről történő beavatkozás, és most olyan kihívásokkal kell szembenéznie, melyek soha nem voltak ismertek az egész emberiség által.

Ebben a súlyos és veszélyes időben Isten Új Üzenetet küldött az emberiség számára, hogy tiszteletben tartsa a világ vallásait és létrehozza a közös Forrásukat, hogy előhívja az emberekből az általuk hordozott nagyságot: a tudás hatalmát, amelyet Isten adott mindenkinek, hogy irányítsa őket, hogy megvédje őket és a szolgálat nagyobb szerepéhez vezesse őket a világban.

De Isten egy új Üzenethozót is küldött, aki magában hordozza az Üzenet egy részét, amely nincs a szentírásban, amely nincs rögzítve, amely nem írott. Látod, ő része a Kinyilatkoztatásnak. De ő a fátyol mögött van. És mélyen és őszintén kell nézned, hogy túlláss ezen a fátylon.

Őt nem lehet az emberek gazdagítására használni. Őt nem lehet az emberek kielégítésére használni. Őt nem lehet arra felhasználni, hogy hamis fontossági érzést keltsen a körülötte lévő emberekben. Ő nem használható az állam eszközeként. Nem használható fel az emberek gazdagság, hatalom és báj iránti vágyának fokozására.

Mert be van fátyolozva. Ülhetsz mellette és talán még észre sem veszed, mint sok ember már így tette. Elsétálhat melletted az utcán és nem vennéd észre, hogy a legfontosabb ember a világban éppen elhaladt melletted, egy ember, akinek olyan fontos ajándéka van az életed számára, amelyet még nem is lehet körülírni.

Csak egy Üzenethozó van erre az időre és az elkövetkező időkre, mert csak egy lett felkészítve és csak egy lett küldve. Mások talán magukénak hírdetik ezt a címet, de csak a Menny tudja ki lett küldve erre a célra.

Ahhoz, hogy megismerd őt, meg kell hallgatnod – a kihírdetését, a rajta áthaladó Bölcsesség ajándékát: a Kinyilatkoztatást Istentől, mely egy ember által lett a világba hozva, aki ilyen nagy terhet hordoz. Ez megtörte érzelmileg. Ez megtörte fizikailag. Ez veszélyeztette az egészségét. Ez egy küszködést adott neki, egy láthatatlan és nem felismert küszködést.

Ez nem a túlélés küszködése. Ez nem az önkielégítés küszködése. Ez egy nagy Üzenet hordozásának küszködése, amelynek hosszú ideig ismeretlennek kellett maradnia, amíg az Üzenethozó készenállt, hogy kihírdesse és előjöjjön a Kinyilatkoztatással, aminek a fogadásával 30 évet töltött.

Hívva leszel az Üzenethez és az Üzenethozóhoz, te és mások. Ha hívott vagy és nem tudod fogadni, kritikussá fogsz válni. Kritikussá fogsz válni – képtelen elszakadni, de képtelen őszintén reagálni. Kritikussá fogsz válni, egy becsmérlővé.

Ha tudsz válaszolni, akkor az életed elkezd megváltozni. Ha el tudod fogadni az utat és megtenni a Lépéseket a benned lévő nagyobb Tudáshoz, melyet Isten nyújtott, akkor elkezded felkészíteni magad egy nagyobb életre és felszabadítani magad a korábbi létezésedtől és mindattól, amely ott korlátozott téged.

Ha van rá lehetőséged találkozni az Üzenethozóval a Földön lévő fennmaradó éveiben, ez egy nagy áldás lenne számodra. De amikor találkozol vele, látni fogod a fátylat. Egy fátyolozott ember lesz. Nem fogja felfedni, ami benne van. Nem fogja megmutatni, amit lát rólad és az életedről, kivéve ritkán és csak akkor, ha a Kinyilatkoztatás igaz tanulójává válsz. Nem fog a kérdéseidre válaszolni. Nem fog megfelelni az igényeidnek. Nem használhatod őt erőforrásként, bár talán megpróbálod.

A fátyla megvédte őt, tisztán tartotta őt egy tisztátlan világban, biztosította az alázatosságát és az erejét. Megadta neki az emberséget és az együttérzést és szeretetet az emberi család felé. Megerősítette őt, hogy elviselje nem csak a Kinyilatkoztatás fogadásán való áthaladást, de a bemutatás nehézségét is egy olyan világnak, amely ambivalens Istennel és a Teremtéssel kapcsolatban, amely a pillanatnak él és nem veszi figyelembe a jövőt vagy a saját élete, az emberek életének kimenetelét.

Az Üzenethozónak el kell fogadni, hogy felismerés nélkül kell mennie és az Üzenetét nem fogja sok ember értékelni. Szembe kell néznie a gúnnyal és azok elítélésével, akik vonzva vannak, de nem tudnak fogadni. Végig kell néznie azon emberek vak elutasítását, akik kötődnek a filozófiájukhoz, a teológiájukhoz és a vallási hiteikhez, akik megvakultak a kemény és rögzült elképzeléseik által. Még csak fel sem ismerik Isten Követét, amikor a Földre érkezik. Még ha vallásosak is, vagy annak tartják magukat, nem is tudják felismerni az Üzenethozót.

A tudatlanság, az ostobaság, az arrogancia – az Üzenethozónak mindezekkel szembe kell néznie anélkül, hogy elcsüggedne vagy elkeseredne. Milyen együttérzést és visszafogást igényel ez, alig tudod elképzelni. Az aki az Isten válaszát hozza az emberiség számára, látni fogja, hogy azt kifosztják és elutasítják, semmibe veszik és nevetségessé teszik. De ő nem csüggedhet el és nem veszítheti el az emberiség iránti együttérzését és az emberiség iránti hitét.

Te, aki az élet szélén ülsz és alig veszel részt ott, alig tudod elképzelni, mit jelent ilyen ajándékkal és ilyen nehéz feladattal a világba jönni.

Az Üzenethozó olyan embereket keres, akik az elsők között reagálnak. Mindenki más számára várnia kell. Ő nem vehet részt ott. Bizonyos embereket a nagyobb céljaikra és sorsukra fog hívni. És néhányuknak nem fog sikerülni válaszolni. Az egész út során egészségi állapotával és támogatásának hiányával kell szembenéznie, mert útja oly sokat követelő volt.

Mindez az Üzenethozó valósága, a hétköznapi megjelenés és az egyszerű élet fátyla mögé rejtve. Itt nincs nagy önbizonygatás. Itt nincs megkísérelve, hogy nagyszerűnek, nagynak és jelentősnek alapítsa meg magát. Csak az Üzenet és a Kihírdetés, amely megalapítja, hogy ki ő, mi ő és miért van itt. Ő maga nem fogja ezt megtenni.

Bizonyára nem világos és boldog kilátás az, hogy oly sok ember hízelgésének és ellenségeskedésének a középpontjába fog kerülni. Valami tisztát hozni a világba és azt kifosztani egy szívszorító kilátás – beszélni és nem meghallgatattva lenni; adni és az ajándékodat nem átvenni; beszélni az emberek szükségeihez és ők elfordulnak tőle; az ígéret, a hatalom, az igazság és az erkölcs ajándékát adni és az eldobni; a világba hozni az egyetlen nagy Kinyilatkoztatást és az emberek azt gondolják, hogy ez pusztán egy tanítása az ő okulásukra, egy erőforrás a szépségük vagy fontosságuk fokozására a világban.

Minden bizonnyal senki nem akar a világba jönni, hogy mindezt megtegye. Milyen köszönet nélküli utazás, ahol bizonyosan félre lesz értve és félremagyarázva. De az Üzenethozó jön és mivel vissza volt tartva és mivel elismerés nélkül kellett oly sokáig cipelnie a terhet, ő szerény, erős, feltételezés nélküli.

Látja az emberiség bolondságát. Látja az emberiség arroganciáját. Ahelyett, hogy mindenkit és mindent elítélne, az ajándékot hozza, amely visszaállíthatja az emberek valódi hatalmát, formátumát és céljaikat a világon.

Ez az Üzenethozó fátyla, de ennek kisebb mértékben a te fátyladdá kell válnia, ahogy megtanulsz valami tisztát és gyönyörűt fogadni és képesnek lenni düh és elítélés nélkül bemutatni a világnak, képesnek lenni elfogadni és szembenézni az elutasítással, képesnek lenni keresni azokat, akik fogadni tudják és nem becsmérelni azokat, akik nem tudják, képesnek lenni egy olyan úton haladni, melyet nem te készítettél, de amely számodra lett előkészítve.

Mert mindenkinek, aki segíteni fogja az Üzenethozót és tiszta formájában a világba hozza a Kinyilatkoztatást, ki kell fejlesztenie ezt a fátylat, ezt az erőt, ezt a jelenlétet. Nekik is rejtve kell lenniük bizonyos emberek és bizonyos helyek körül. Nekik is a szívükben kell tartaniuk a Tudás Tüzét és nem megengedni a világnak, hogy elvegye azt tölük és kizsákmányolják őket. Nekik is meg kell érteniük az Üzenethozó példáját, még életén túl is, hogy lássák annak demonstrációját, relevanciáját és jelentőségét számukra és hogyan kell megtanulniuk a világban való létezést – az igazság és a bolondság világában, a félreértés és helytelen értelmezés világában. Itt nincs szükséged hősre, akit imádsz, de szükséged van egy példára, amelyet követsz.

Ahhoz, hogy felismerd a nagyobb célodat a világban, meg kell értened azokat a dolgokat, amelyekről ma itt Mi beszélünk. Az Üzenethozó élete és demonstrációja segíteni fog, habár nem vagy arra kérve, hogy ennyire nagy terhet cipelj vagy ilyen nehéz és figyelemre méltó szerepet vállalj.

Az Üzenethozó alázatossága és az Üzenethozó ereje és együttérzése, ami a nagyobb céljára, természetére és szerepére mutat. Ha ez felismerhető, hatalmas lesz az értéke az egyén számára, a te számodra, mert ezekre a dolgokra vagy hívva, hogy megtegyél. Ezek olyan dolgok, amelyeket meg tudsz tenni és meg kell tenned, ha egy nagyobb életet szeretnél vállalni a rászoruló világ szolgálatában.

Ez része az Üzenethozó ajándékának számodra, aki nem csupán ötletek fogyasztója vagy, aki nem csupán erőforrásként felhasználod a Kinyilatkoztatást saját szükségleteidre, hanem felismered a saját felelősségedet, hogy segítsed annak tiszta formájában a világban történő továbbvitelét, anélkül hogy összeadnád mással vagy más dolgokkal összekapcsolnád. Csak akkor fogod elkezdeni teljes mértékben megérteni az Üzenethozó fátylát.

5. Az Üzenethozó Követelményei

Ahogy ez Isten Üzenethozójának,
Marshall Vian Summersnek ki lett nyilatkoztatva
2013 Március 12.-én
Colorado állam, Boulder városában

Annak, aki Isten Új Üzenetének a világba hozatára hivatott és felkészített, minden bizonnyal hosszú és nagyon nehéz előkészületének kell lennie. Ez egy olyan felkészülés, amit egy egyén saját magának nem tud kezdeményezni.

A Mennyekből kell érkeznie ennek a hívásnak. A Mennyeknek kell ezt igazgatnia. Azt aki kiválasztott ki kell emelni a korábbi életéből és lelkiállapotából egy új életbe és egy sokkal nagyszerűbb lelkiállapotba egy bizonyos időtartam alatt.

Sok kihívást és sok próbát jelentő előkészület ez. Ez nem egy olyan út, amit bárki kitalálhat a saját maga hasznára vagy önmaga közhírré tételére, bár már sokan megpróbálták és természetesen a jövőben mások is meg foják próbálni.

Isten Üzenethozója nem egy hétköznapi ember. Isten Üzenethozója nem egyszerűen olyasvalaki, aki a tömegből lett kiszólítva és egy fontos feladat lett neki adva az életben vagy [megkérték] egy fontos üzenet cipelésére, mint egy postást. Ő olyasvalaki, akinek magából az Angyali Jelenlétből kell jönnie és beavatva lennie a világba és időt adva neki, hogy mint egy emberi lény fejlődjön, szembesülve a Különválással járó élet örömeivel és veszélyeivel és a csalódásaival.

Az Angyali Gyülekezet egyik tagjának kell lennie, aki egy ilyen feladatot el tud végezni. Szóval soha ne gondold, hogy Isten Üzenethozója csak egyszerűen egy oktalan ember, aki ki lett választva és meg lett terhelve egy nagyszerű és fontos küldetéssel. Csakugyan nem. Ennek az egyénnek kivételes tulajdonságokkal és egy nagyobb társulásal kell rendelkeznie, hogy képes legyen átvenni egy ilyen sarkalatos és fontos szerepet az életben. Mert itt a kudarc hihetetlenül káros, nem csak a kiválasztott számára, de az egész emberiség számára. Mert ha az Üzenetet nem tudják megfelelően befogadni és értelmezni és helyesen kommunikálni, akkor megrontott lesz. Nem lesz teljes.

Mert látod, az Üzenet megköveteli az Üzenethozót és az Üzenethozónak rendelkeznie kell a szükséges tulajdonságokkal, hogy véghezvigyen egy ilyen nagy és igényes feladatot. Ha ez az egyén nem rendelkezik ilyen tulajdonságokkal, akkor nem tudja a Jelenlétet magából árasztani. Nem tudják cipelni a terhet. Soha nem lesznek elég önzetlenek, hogy feláldozzák a saját igényeiket és örömeiket az út mentén. Ha nem egy ilyen feladatra lettek kiválasztva, változatlanul nem lennének képesek egy ilyen küldetést befejezni.

Természetesen azok, akik követik az Üzenethozót most és a jövőben, hajlamosak lehetnek félreértelmezni és tévesen alkalmazni Isten Új Üzenetét az emberiség számára. És sajnos ez be fog következni, mert az embereknek még nincs meg a tisztaságuk és a tisztességük és a megértésük, hogy képesek legyenek egy ilyen Üzenet cipelésének a folytatására az Üzenethozó idején túlon.

Ezért vannak bizonyos emberek kiválasztva az Üzenethozó életének a központja körül, hogy ezt tegyék. Nekik is fel kell készülniük és és meg kell felelniük a követelményeknek. Nekik is követniük kell egy megmagyarázhatatlan utat, ami nem a saját maguk terve. Nekik is szembe kell nézni nagy bizonytalansággal és ellenzékkel a világban. Nekik is tartaniuk kell a látomást és a Tudás Tűzét annak a káosznak ellenére, amit maguk körük látnak és a boldogság és beteljesedés utáni emberi törekvés tragikus természete ellenére.

Az Üzenethozó követelményei nagyon egyediek. Most megadjuk ezeket neked, hogy jobban megérthesd ezt a személyt, hogy felismerd mik a követelmények és felismerd, hogy csak egy kapta a felelősséget Isten Új Kinyilatkoztatásának a fogadására és a kihirdetésének a megkezdésére. Ha egyszer megérted a követelményeket, talán képes leszel ezt magad is elfogadni.

Először is az Üzenethozó – mielőtt még tudná vagy bármi fogalma lenne, hogy ő az Üzenethozó – vissza kell hogy legyen tartva attól, hogy az életét átadja embereknek, helyeknek és dolgoknak. Az alapvető müveltsége szükséges, de nem kötelezheti el magát család vagy karrier mellett amíg a beavatás pillanata meg nem történt, ami az életében később a fiatal évei túl fog megtörténni. Ezért vissza kell őt fogni, vissza kell magát fognia. Tisztelnie kell magában a visszatartás érzését.

Nem válhat politikailag elkötelezetté. Nem szabad társadalmilag komolyan elkötelezetté válnia. Nem lehetnek radikális nézetei. Nagyon egészségesnek kell lennie. Egy egészséges családban kell felnőnie, de képesnek kell lennie továbblépnie ezen a családon és a családi kötelezettségeken és elvárásokon. Nem szabad semmilyen vallási képzésének lennie vagy különösebb vallási irányultságának lennie, hogy a gondolatai ne váljanak előre kialakítottá és megfogalmazottá a korai éveiben. Tiszteletben kell tartania a vallást, de nem szabad semmilyen formában szorosan kötödnie hozzá.

Hajlandónak kell lennie hosszú ideig várnia az igaz partnere és társa megérkezésére. Ez eléggé éreznie és tudnia kell magában, hogy ne törekedjen romantikára vagy kapcsolatbeli elkötelezettségre mielőtt azt helyénvaló lenne számára megtenni.

Nem vállhat lelkes spirituális gyakorlóvá, mert ez előre kialakított elképzeléseket indítana el, amit csak később vissza kellene csinálni. Tehát jobb, ha visszafogja magát és még ettől is vissza van tartva.

Az ifjúkora hétköznapi lesz, de bizonyos módon kivételes. Nem fogja megérteni saját magát vagy a motivációit, mert ezt nem lehet ebben a korai szakaszban megérteni. Bíznia kell az érzésben, ami csak időszakonként lesz ott.

Akarni fog dolgokat, de nem kapja meg, anélkül hogy tudná miért. Míg körülötte mindenki átadja magát embereknek, helyeknek és dolgoknak, ő ezt nem teheti.

Tanulnia kell a kapcsolatokról, az emberi szenvedélyről és a romantika ostobaságairól. Látnia kell, hogy az emberek mindenféle hibákat és tévedéseket elkövetnek, anélkül hogy elítélné ezt.

Várnia kell. Ezt annyira fontos itt megérteni. Mert ki tud várni? Te tudsz várni, tényleg várni az időre, a pillanatra?

Amikor a Beavatás Sugara oly erőteljesen ráragyog, eltörölve a korábbi életét és elválasztva a kapcsolataitól, csak annyira, hogy szabad lehessen egy nagyobb utazásra indulni – egy nem önmaga által készített útvonalon, egy útvonal, amit körülötte senki sem tud megérteni, kivéve talán a nagyon bölcsek.

Tanulnia és edzenie kell erre a Beavatásra. El kell kezdenie tanítani a megmagyarázhatatlan tanítást A Tudás Útján és elkezdeni megtanulni az alapvető és elsődleges tanulságait.

Intelligensnek kell lennie, de megadónak; alkalmasnak, de készenállva valami nagyobb dologra anélkül, hogy tudná mi az, mire van az vagy hova fogja ez vezetni.

A nagy Beavatása pillanatában, képesnek kell lennie fenntartania a belső lélekjelenlétét és követnie az utasításokat, ami bizonyosan egy ilyen monumentális találkozásból ered, egy olyan találkozás, amilyen kevés embernek volt valaha a világban ezen az intenzitási szinten.

Csak Jézus, Buddha és Mohamed volt sújtva ily módon, mert ők is az Angyali Gyülekezetből jöttek, csakúgy, mint az Üzenethozó erre az időre és erre világra.

Emberek olyan rangra formálhatnak jogot, amire akarnak. Feltételezhetnek akármit. Hihetnek bármiben. Elképzelhetnek bármit. De csak a Menny tudja, hogy ki tud egy ilyen természetű felkészülést fogadni, és milyen célból és milyen végső célért.

Így az Üzenethozónak el kell kezdenie felbontani a korábbi életét, elhagyni a kapcsolatait és hozzáfognia vándorlás időszakához. Kilenc hónapig vándorolt, nem tudván, hogy mit csinál, nem tudván hová megy, csak annyi pénzel, ami támogatta őt ebben az időszakban.

Oda kellett mennie, ahova szánták, hogy menjen. Nem volt szabad komolyabban részt vennie bármiféle kapcsolatban. Nem szabadott elfutnia és megpróbálni biztonságban lenni vagy szeretve lenni vagy védettségben lenni valahol. Egy nagyobb sorsfeladattal, nem adhatta át magát ezeknek a dolgoknak.

A kilencedik hónap végén, Mi újra eljöttünk hozzá és mondtuk neki, hogy kezdjen el felkészülni a rögzítésre, amit meg is tett. És ezzel, nagyon korán elkezdődött Isten Kinyilatkoztatásának a leadása. Bár hosszú időnek kellett eltelnie mielőtt tudta volna, hogy mire van ez és miért is történik, mert nem volt biztosíték az elején.

Az ő szerepe nem lett megadva az elején, mert most újra és újra bizonyítania kellett magát. Hét évig bizonyítania kellett magát és felkészülni az Angyali Jelenlét fogadására, amire az elején csak pillanatokig volt képes.

Rögzítenie kellett. Át kellett adnia a Mi vallomásunkat bizonyos embereknek.

A családját többször át kellett költöztetnie bizonyos helyekre, melyeket fontos volt neki megtapasztalnia, hogy tanuljon a Nagyobb Közösségről és a rejtettebb erőkrők, melyek ma a világban munkálkodnak mind az emberiségért és az emberiség ellen.

A társa megérkezett és a fia nem sokkal azután. Apa és férj lett és minden formában felelősnek kellett lennie, de továbbra is egy titokzatos Fény által vezetve, mert ezek a dolgok nem lettek felfedve előtte csak sokkal, sokkal később.

Érzelmileg erősnek kellett lennie. Stabilnak kellett lennie. Megbízhatónak és beszámíthatónak kellett lennie, nap mint nap és ily módon építve az erejét csakúgy mint a mélyebb kapcsolatát azokhoz, akik ide küldték.

Teljes Tanításokat kellett fogadnia. Tégláról téglára elkezdte lefektetni az alapjait a legnagyobb Kinyílatkoztatásnak, ami az emberiségnek valaha adva lett, kezdve az emberek személyes hatáskörével, kezdve a tanítással, hogyan kell egy Kinyílatkoztatást fogadni és idővel megtanulni, hogyan kell ezt élni és másokkal megosztani.

Hét év után megkapta a Lépéseket a Tudáshoz, ami a felkészülések könyve Isten Új Kinyilatkoztatásában. Képesnek kellett lennie a Gyülekezetet fogadni hosszabb időperióduson keresztűl, napokig, hogy fogadja ez a fontos Tanítást és felkészülést az emberiség számára.

Ehhez át kellett települnie és teljesen elhagynia az egykori otthonát, soha vissza nem térve és magával vinnie a családját másokkal eggyütt, hogy segítsenek neki ebben a nagy vállalkozásban.

Innen, a Kinyilatkoztatás jövőbeli otthona után kellett kutatnia. Újból és újból át kellett utaznia az országot, hogy ezt a helyet megtalálja, mert nem lehet csupán megmondani neki, hogy hova kell menni. Meg kellett tapasztalnia, amikor megérkezett. Mert teljes felelősséget kellett vállalnia a cselekedeteiért, annak ellenére, hogy felülről volt vezetve.

Nem állíthatta, hogy az Isten Angyalai vezetik őt, mert ezt nem volt szabad megtennie. Neki kellett felelősnek lenni mindenért és a következményekért felelősséget vállalnia és számot adni a cselekedeteiért. Mert csak bizonyos embereknek szabadott tudnia az élete igazi titkát.

Keresztűl kellett mennie azon a nehéz folyamaton, hogy egy otthont alapítson egy teljesen új helyen, ahol nem ismert senkit, nem voltak kapcsolatai és családja és történelme, és ott hozzáfogni a Kinyilatkoztatás nagy könyvének a fogadásához és elkezdeni embereket hívni, hogy segítsenek neki.

De még nem volt kész rá, hogy világi tanár legyen. Még nem volt meg ehhez az ereje vagy ennek a felfogása. És sok évet kellett várnia, hogy a Kinyilatkoztatás lépésről lépésre át legyen adva neki és egy világi Tanítássá épüljön és végezetül Isten Új Üzenetévé. A hosszú utazásának az igazi célja és jelentése csak később lett felfedve neki.

Hosszú ideig betegségen és munkaképtelenségen ment keresztűl ezen út vállalkozásának nagy megerőltetésétől.

Bizonyos embereket kellett hivnia, hogy segítsenek neki. Fel kellett nevelnie a fiát, aki a Kinyilatkoztatás számára és e világban a Kinyilatkoztatás jövőjére nézve fontos emberré vált.

Körülötte mindenkinek jelentősen fejlődnie kellett és nem mindenki volt képes ezt megtenni. Bizonyos emberek elmaradtak, míg mások hűségesen mellette maradtak. Ezekben az időkben nagy nehézségei voltak a kezdőben lévő szervezet fenntartásával, ami az Isten Új Kinyílatkoztatásának a közvetétéséért és tanításáért lesz felelős a világ számára.

Építenie kellett a megítélés, a visszafogottság és diszkréció, a stabilitás, a bizalom, a magabiztosság tulajdonságait és annak a képességét, hogy lépten-nyomon kis problémákat kezeljen és mások valós igényeit. Az erő pillérjének kellett lennie. Számára még ezekben a bizonytalan időkben is az erő pillérjének kellett lennie mások számára.

Miközben a Gyülekezettel való kapcsolata növekedet – lassan, óvatosan, hogy ne tegye képtelenné a müködőképességét a világban, de híd legyen e világ és a világon túli között, erősítve a kapcsolatát ezekkel a világokkal és a Lényekkel, akik ezekben a világokban léteznek.

Itt nem tudta átadni magát Istennek és feladni az összes világi tevékenységét, mivel ő a magját és az alapjait építi egy nagy világi tevékenységeknek és a világban való nagy részvételnek.

Itt nem fog aszkétává válni és visszavonulni az élettől. Férj és apa lesz és egy szervezet vezetője, miközben az élete nagy rejtélyét és célját ápolja.

Felelősnek kell lennie mindenért amit tett és nem felfedni mások előtt a vezetése Forrását vagy az élete rejtélyének a természetét. Csak a felesége és a fia és egy páran mások tudtak ezekről a dolgokról.

Ki kellett fejlesztenie a tanári képességeit, nem csupán egyének számára, de csoportok számára is, mivel a sorsa, hogy a jövőben az egész világhoz szóljon.

Együttérzőnek kell lennie, bölcsnek és alkalmasnak, óvatosnak és józan ítélőképességünek, türelmesnek, ó annyira türelmesnek, magával és másokkal.

Ki kellett fejlesztenie a belső hallását, hogy hallani és érezni tudja a Tudás beszédét, míg mások igényeit szolgálta.

Az embereket hagynia kellett jönni és menni, mert nem mindenkinek van meg az ereje, hogy alávesse magát a felkészülésnek, amit Isten Új Kinyilatkoztatása nyújt.

Ki kellett tartania a célja és az útirány mellett a nagy üresség idején keresztül, amikor nem hallott az Angyali Gyülekezet felöl. Ki kellett építenie a saját erejét a benne lévő Tudásra alapozva. Mert valami olyan nagyszerűnek és mélyrehatónak a nagyon erős eszközévé kellett válnia, amit a világ aligha tud megérteni.

Mégtöbb nehéz egészségügyi perioduson keresztülmenve, hozzákezdett a kinyilatkoztatáshoz és a kinyilatkoztatásról szóló Tanítások és még az önmagáról szóló Tanítások fogadásához is, ahogy az Új Üzenet elkezdett rajta keresztül beteljesedetté és teljessé válni.

Alázatosnak kellett lennie, tudva azt, hogy ez túl van önmagán és nagyobb mint ő. De mégis magabiztosnak kellett lennie, hogy meg tudja tenni a következő lépést és ne keressen menekülést úgy, mint oly sokan mások.

Az erejének csendesnek kellett lenni. Nem nyilvánította ki magát. Ahogy a Kinyilatkoztatás teljessé vált csak akkor kezdte annak a valóságát állítani és beismerni, hogy ő valójában az Üzenethozó.

Le kellett győznie a saját vonakodását, mert csak a vonakodóak vannak kiválaszva. Mert a feladat túl nagy, sokat igénylő, túl bizonytalan és még túl veszélyes is az embernek hogy igazi megértéssel bölcsen döntsön.

Ki kellett fejlesztenie a szükséges képességeket és kifinomultságot, amit a Menny megkívánt és ez éveig és évekig és évekig tartott, mint ahogy ez az összes Üzenethozónak tartott. Mert az elején senki sem áll készen, még akkor sem, ha kiválasztottak.

Az Üzenethozónak 30 évébe tellett ezt megtenni, és még ennél is többe a korai felkészülését belevéve. Senki sem, aki ambiciózus vagy öneltökélt nem tudná ezt megtenni, nem tudna egy ilyen megmagyarázhatatlan utat követni és ilyen nagy tartózkodást, türelmet és stabilitást gyakorolni. Nagyon könnyen szétesnének, mivel nincs meg a belső erejük vagy az élettel való nagyobb kapcsolatuk, hogy egy ilyen nagy feladatot vállaljanak.

Fel kellett készülnie, hogy megbirkozzon ezen felkészülés behozatálával járó nagy nehézségeivel a világba, ahol nagy a disszonancia, a félelem, a harag és bizalmatlanság – ahol az emberek fennakadnak a saját hitükben és saját dorgálásaikban, a saját kudarcaikban és a saját vagyon és hatalom utáni törekvéseikben.

Ki hallja közöttük, hogy Isten újra szól ezen a személyen keresztül? Lehet, hogy tanulmányozzák a saját vallásaikat. Lehet, hogy még vallási tanítókká vagy tudóssá vagy szószólóvá válnak, de ki tudja meghallani, amikor Isten újra szól? Kinek van meg az alázata, hogy felülvizsgálja a saját gondolatát és a hitét? Ki tud a szívében lévő keveredésre hallgatni és nem csupán a saját hitében és meggyőződésében megrögződni és mindabban, amit a világi poziciójuk építésébe belefektettek?

Ők nem fogják befogadni az Üzenethozót, aki a válasz az imáikra. Vitatni fogják, el fogják ítélni és el fogják őt utasítani, mert még nem állnak készen a befogadására.

Az elbátortalanítás, a csalódás, a gonosz és a szemrehányás kivetítése az Üzenethozóra fog zúdulni, miközben halad előre. Már most is egy barátságtalan világ küszöbén áll, keresve azokat az egyéneket, akik reagálni tudnak, akik készen állnak az elsők között lenni befogadni annak a valóságát, hogy Isten újra szólt.

Minden országból, minden nemzetből, minden kultúrából fognak érkezni, egyenként, nem nagy csoportokban. Emberek csordái nem fognak a Kinyilatkoztatáshoz rohanni. Ez a hívással kezdődik, egy nagy hívással, ami nem csak a külső világban létezik, hanem a belső világban is. És rendelkezniük kell bátorsággal, bizalommal és bölcsességgel, hogy válaszoljanak.

Ha nem reagálnak és nem tudnak válaszolni és a saját hívásuknak megfelelni, ami sokkal könnyebb és kevesebbet követelő, mint az Üzenethozóé, akkor az Új Üzenet talán nem fog megtapadni és gyökeret ereszteni a világban és nem lesz képes szolgálni a világot ezekben az időkben, mint az ahogy hivatott.

Mert az emberiség a kudarc szélén áll – elpusztítja a világot, amiben él, kétségbe esik, káoszba esik, végtelen háborúba és konfliktusba esik, amiatt kinek lesz hozzáférhetősége a világban fennmaradó erőforrásokhoz.

Tehát ez nem egy Kinyilatkoztatás egy távolban lévő szükségre, de az emberek azonnali szükségletére mindenütt. Mert ha a Tudás ereje nélkül élsz, az nagy félelemben és bizonytalanságban való élet. Ez szenvedés.

Az Üzenethozó itt van, hogy enyhítse a szenvedést, hogy erőt és hatalmat adjon az embereknek és feltárja nekik a Mennyek Akaratát és a spiritualitásuk igazi természetét és a világban lévő nagyobb hívásukat és valójában mire van a világnak szüksége tőlük, azon túl, amit saját maguk adni akarnának a boldogságuk érdekében.

Ő most ennél a küszöbnél van, hogy világszerte hívjon egyéneket, mivel ez a Tanítás az egész világnak szól és nem csupán egy törzsnek, egy nemzetnek, egy régiónak vagy egy csoportnak. Az időzítés kulcsfontosságú, mert most az Üzenet az egész világnak van adva. Ez nem olyasvalami, amit csupán alkalomszerűen kell tanulmányozni vagy az idő múlásával figyelembe venni vagy az egyetemek termeiben megbeszélni és megvitatni, ahol a Tudás annyira ritka.

Ez egy sürgős Üzenet az emberiség számára. Most van itt az ideje. A szükség átívelő és minden egyes nappal növekszik. Az emberiség nem látja vagy nem tudja, hogy mit kell tennie. Nem elég embernek van meg a szívében a meggyőződés, hogy megtegye azt, ami igazán szükséges. A Kinyilatkoztatásnak el kell érnie őket. Továbbra is Keresztények és Buddhisták és Muzulmánok maradhatnak, de el kell hogy érje őket a Kinyilatkoztatás – elég embert a világban.

Tehát az Üzenethozó óriási nyomás alatt áll, hogy ezt korlátozott erőforrásokkal és támogatással megtegye . Mindig bizonytalansággal kell birkóznia, látod, és nagy kihívással. Nem tud egy nyugalmas életet élni. Nem merülhet el a meditációban hosszú ideig. Mert ő egy nagy szolgálatra van hívva a világban, melynek a szükségletei mélységesek és napról napra nővekszenek. És ő az egyetlen, akinél Isten válasza van.

Itt van az, ahol az erejére, a türelmére és az elszántságára igazán szükség van és megkívánt vagy különben összetörne és szétesne. Átadná magát valami vad és helytelen út keresésének, vagy el lenne csábítva mások által, akik használni akarnák őt és a Kinyilatkoztatást a saját maguk fontosságára és eszméikre.

Senk sem érti az Üzenethozó életét. De Mi megadjuk neked ezeket a dolgokat, hogy elkezdhesd értékelni, hogy ki is ez a személy és mit kell [neki] csinálnia és a hosszú út, amit [neki] meg kell tennie. Te, aki mindennel kapcsolatban türelmetlen vagy, el sem tudod képzelni ez micsoda türelmet igényelt, a tartózkodást, amit ez igényelt és az erőt és a felelősséget, amit ez igényelt.

Isten azt akarja, hogy megértsd a Kinyilatkoztatás folyamatát. Isten azt akarja, hogy megértsd, ha tudod, az Üzenethozó életét. Isten azt akarja, hogy ezt a szíveddel érezd és ne csupán az elméleteid alapján észleld.

Isten azt akarja, hogy megtudd a Kinyilatkoztatások fontosságát és hogy mibe telt ezt a világba hozni, az Üzenethozónak és azoknak, akik vele tartottak és vele utaztak olyan hosszú ideig, a hosszú időszakok alatt, amikor homályban kellett maradnia – felkészülnie, épülnie, tanulnia.

Ezek a Kinyilatkoztatás szentjei, nem azért mert olyan sugárzóan nagyszerűek, hanem azért, amit képesek voltak megtenni és a hűség, amit bizonyítottak és a bátorság és elkötelezettség, ami az életüket mozgatta.

Lást ezt kontrasztban mindenkinek és mindennek körülötted és el fogod kezdeni meglátni ennek az erejét és jelentését a te életedre. Mert neked is van egy nagyobb sorsod és célod és tanulhatsz az Üzenethozó életéből. De te nem arra vagy hivatott, amire ő hivatott. Te nem azért lettél a világba küldve, hogy azt tedd, amiért ő lett a világba küldve, hanem hogy segítsél neki és másoknak egyszerű és szerény módon, de nagy lélekkel, a nagy erő és türelem, amit az Üzenethozó idáig bizonyított.

A Menny nagy elismeréssel néz rá, de ugyancsak nagy szükséggel. A feleségére és a fiára úgy tekint a Menny, mint a sikerének a kulcsára. A Menny nagy szándékkal néz azokra, akik a Kinyilatkoztatáshoz vannak hívva, mert ők fontosak most, sokkal fontosabbak, mit azt ők tudják vagy felismerik.

A Menny akarata, hogy Isten Üzenete időben legyen a világnak átadva, hogy elég embert felkészítsen a világ felé tartó nagy változásra és az emberiség találkozására a világegyetemben lévő élettel, egy olyan valóságra, amit senki sem ért a világban ma.

Ezért fedte fel Isten a Kinyilatkoztatás részeként a világegyetemben lévő élet valóságát és spiritualitását. Isten felfedte a változások Nagy Hullámait, melyek a világ felé tartanak, hogy az emberek figyelmeztetve és tájékoztatva legyenek és megkapják ezt a tágasabb perspektívát, ami nagyobb világosságot, célt és értelmet fog az életükbe és tevékenységeikbe hozni.

Isten nem csak a Mennyre készít fel. Isten a valódi világ kezelésére készít fel és az érkező Új Világra, amit még csak nagyon kevés ember lát.

Neked is muszály alázatosnak lenned, hogy fogadd a Kinyilatkoztatást. Erősnek és kitartónak kell lenned, hogy a Lépéseket a Tudáshoz megtegyed. Bátornak kell lenned, hogy olyan kérdésekkel élj együtt, melyeket még nem lehet megválaszolni. Neked is a hívást kell élned, ami messze túlnyúlik az értelmeden és a megértéseden. Neked is építened kell az életed Négy Pillérjét – a Kapcsolatok Pillérjét, a Munka és Megélhetés Pillérjét, az Egészség Pillérjét és a Spirituális Fejlődés Pillérjét – mindazokat a dolgokat, amit az Üzenethozónak is meg kellett tennie és már oly régóta csinál.

Teljesebben meg fogod érteni az életét, ahogy te magad is járod az utat és meglátod, hogy valójában milyen kihívás is ez, milyen mérhetetlen jutalmai vannak és milyen összezavaró is lehet a megértésedre nézve és az önmagadról kialakított eszméidre nézve. Mert a célja az, hogy túl vigyen ezeken a dolgokon, egy nagyszerűbb élet felé, nagyobb szolgálatba és nagyobb cél felé a világban.

Az Üzenethozó most a világban van. Ő már egy idősebb férfi. Nagy megtiszteltetés és áldás lenne számodra az élete alatt találkozni vele és tanulnod tőle, a szívedben tartani a demonstrációját és fogadni a Kinyilatkoztatás ajándékát, ami azt az életet fogja megadni neked, amire más dolgokban mindig is kerestél.

A Menny áldja őt és áld mindenkit, aki képes őt fogadni. Ő egy szerény ember. De a Mennyben ő ismert, és együtt áll azokkal a nagyszerű Üzenethozókkal, akik megáldották és irányították az emberiséget a múltban.

4. Az Üzenethozó története

Ahogy ez Isten Üzenethozójának,
Marshall Vian Summers-nek ki lett nyilatkoztatva
2011 Május 23-án,
Boulder, Colorado

Mi ma elmeséljük az Üzenethozó történetét. Ez egy olyan történet, amely nagy erővel és jelentéssel bír, ha ezt meg lehet érteni.

Mivel az Üzenethozó nem hétköznapi ember, bár kívülről hétköznapinak tűnik. És mivel ő egy szerény ember, nem emeli fel magát semmilyen módon. Ő nem az elismerésre törekszik, hanem egy mélyebb kapcsolatra azokkal, akik arra rendeltettek, hogy fogadják Isten Új Kinyilatkoztatását.

Ebben az értelemben, ő alábecsült és csendes fog maradni másokkal. A kinyilvánítása nem róla szól, hanem a Kinyilatkoztatásról, mivel ez az amiért ő jött. Ez az oka annak, hogy ő a világon van.
Akárhogyis, az élete nagy részében ő nem volt ennek a tudatában. Mivel a hívása élete egy későbbi szakaszában jött, amikor felkészült volt arra, hogy fogadja ezt, és hogy hozzákezdjen a hosszúfelkészüléshez, ami megkívánt ahhoz, hogy felkészülhessen a Kinyilatkoztatás fogadására, majd fogadhassa magát a Kinyilatkoztatást.

Negyven évbe telt az egészet megcsinálni. Negyven évig rendelkezésre állni, taposni az utat a kietlenségbe, biztos végeredmény nélkül, anélkül hogy felismerné törekvésének a jelentőségét. Negyven év, a családon kívül más komoly kötelezettségek nélkül. Negyven év, hogy fejlessze a bizalmat és a magabiztosságot és a hűséget, és az integritást melyek szükségesek voltak ahhoz, hogy Üzenethozóvá váljon.

Mielőtt a világba lett küldve az Angyali Sereg felkészítette őt és mélyen az elméjébe helyezte a tudatosságot és a megértést, melyet később a világba hozott – Tudást és Bölcsességet a világegyetemből, az univerzum legfejlettebb fajaitól; a világ jövőjével kapcsolatos megértést és merre tart az emberiség az evolúciójában, és az ezzel kapcsolatos összes nagy veszélyt és kockázatot; az emberi kapcsolatok jobb megértését, amely nagyobb érettséget adott neki, ahogy a világban felnőtt.

Ezek mind mélyen belé lettek helyezve, az elme felszíne alatt – ami később lesz felfedezve, később bukkan fel és később fog rezonálni magával a Kinyilatkoztatással. Mivel a Kinyilatkoztatás nem idegen számára, amiatt ami korábban meg lett adva neki mielőtt a világba jött.

Egy konzervatív, Amerikában élő családba küldték, egy családba melynek nem volt fogalma az ő nagyszerű sorsáról és a nagyobb felfogásáról. Ott ő, a körülötte lévő világ legkisebb befolyása nélkül nőtt fel, elszigetelve és védve a körülötte lévő világ tragédiáitól és romlottságától. Két idősebb testvérével együtt nőtt fel egy családban, és a beteg apjával, egy apával aki egyébként túlzott befolyást gyakorolt volna rá. Ez felállította a színpadot valami másnak a létrejöttéhez a távoli jövőben.

Elvégezte az iskolát, lediplomázott az egyetemen, és csak annak volt tudatában, hogy egy nagyszerűbb és egy nagyon rendkívüli sorsa és a célja van a világban. Vissza volt tartva attól, hogy átadja magát bármilyen karriernek vagy emberi kapcsolatnak, visszatartva attól, hogy elkötelezze az életét mielőtt a Kinyilatkoztatás bekövetkezhetne.

Ebben az időszakban sokat tanult a világ állapotáról és az emberi kapcsolatokról. Sok emberrel találkozott, és bizonyos mértékig megkóstolta a világ bánatait és örömeit, de mindig visszatartva valami nagyszerű érdekében.

Ezért bizalmat kellett fejlesztenie, hogy az élete nincs elpazarolva vagy elvesztegetve. És a Jelenlét csak olyan fokban volt vele, hogy fenntarthassa az igazi irányt és az életet a szent találkozó felé irányítsa, ami sokkal később történt meg.

Amikor 32 éves volt, Mi bemutattuk Magunkat neki, és megkezdődött a beavatás – a beavatás, amely mindent megváltoztatott az életével kapcsolatban. És mégis azért, hogy ő ki volt és mi lett neki adva, a rezonencia ott volt. A Mi Jelenlétünk és a Mi célunk nem idegen számára – csak sokkoló és új és bizonytalan.

Később találkozott a nagyszerű partnerével, a feleségével, aki vele utazott a nehéz és formáló éveken keresztül, ami szükséges volt ahhoz, hogy felkészüljön az életben betöltött nagyobb szerepére. Később a fia is felbukkant, akinek szintén kimagasló sorsa van apja oldalán.

Mások is jöttek, hogy csatlakozzanak hozzá, amikor elkezdte a hosszú felkészülését. Habár nem mindegyikük volt képes vele maradni. Voltak, akik elakadtak és kudarcot vallottak az út mentén, vagy csak nagyon rövid ideig tudtak támogatást nyújtani. De az igazi társai azonban elkezdtek megérkezni, ahogy előrehaladást ért el az előkészületében.

Amikor 40 éves volt, megkapta a Lépéseket a Tudáshoz, a Kinyilatkoztatás nagy Tanítását, és a Gyakorlatok Könyvét. És készen állt arra, hogy ezt nagyon rövid idő alatt fogadja, rendkívüli körülmények között. Ezzel egy újabb szakasz kezdődött a felkészülésében, hogy az Üzenethozó legyen.

De még ebben a korban sem tudta a sorsát és jövőbeli szerepét.Mert ezeket a dolgokat nem lehet túl hamar feltárni, vagy az ember rettegetté vagy túlterhelté válhat és visszavonulhat vagy elmenekülhet. Így a sorsának megvalósítása és a világban betöltött jelentős szerepe csak fokozatosan lett megadva, ahogy előrelépést mutatott.

Ez idő alatt megpróbálta, hogy mások vele legyenek a megmagyarázhatatlan utazásában, de kevesen tudnak csatlakozni hozzá a feleségén és fián és néhány más egyénen túl. Mert ki tud a Rejtély útján utazni és fenntartani az egészségét, a jólétét, a stabilitását a világban e folyamat során?

Ahhoz, hogy Marshall képes legyen az Üzenethozóvá válni, mindkét világba be kellett tennie a lábát – az egyik lába az emberi interakciók, az emberi kapcsolatok, és a nemzetek közötti kapcsolatok nehézségei és összetettségeinek igazi világában kell lennie. Olyan dolgokat kellett látnia, ami nagyon aggasztó volt. Nem tudott elrejtőzni egy preferenciális világban, csak boldog dolgokban vagy csodálatos dolgokban vagy spirituális dolgokban hinni.

Egyik lábának a Rejtélyekben kellett lennie, ott mélyen lehorgonyozva, így a jövőbeli világ kihívásai és kísértései nem vették ki őt a szerepéből és a céljából.

Ki tudja a világon ezeket a dolgokat megérteni? Ki az, aki találkozott már a világban valaha az Üzenethozóval vagy aki meg tudja érteni a világban való jelenlétének rejtélyét és erejét?

Sokan egyszerűen majd csak dolgokat akarnak az Üzenethozótól – csodákat, adományokat, szívességeket. Meg akarnak gyógyulni. Áldottak akarnak lenni. Meg akarnak gazdagodni. Megmentettek akarnak lenni. Védettek akarnak lenni. Nem érdekli őket, hogy ki ő, amíg ő képes ezeket a dolgokat biztosítani, és akkor hinni fognak neki, de csak azért, hogy kapjanak, látod.

Az ő útja ezért magányos lesz, elszigetelt, még azon személyek körén kívül is, akiket küldtek, hogy kísérjék és segítsék őt.

Két világban kell élnie, két valóságot áthidalva – egymástól nagyon eltérőek. Ki tudja ezt megtenni anélkül, hogy elveszítené az elméjét, vagy szétesne, vagy a világ sötétebb erőinek elcsábítása nélkül, vagy tragédia, veszteség és nélkülözés ne fogna rajta? Nagyon hosszú úton utazott, egy nagyon kihívó út, számos veszéllyel, de az Üzenethozó megérkezett a célállomásához.

Több mint 25 évig tartott, hogy megkapja a Kinyilatkoztatást, ez annyira nagy. Ez a világnak valaha adott legnagyobb Kinyilatkoztatás, mivel a világ [most] egy tanult világ, az emberi közösségek világa és a világ közössége, a globális közlekedés, a globális infrastruktúra és kommunikáció világa.

Itt nem egy édes lelkipásztori életre készülsz fel valahol. Te egy hanyatló világra, a csökkenő erőforrások világára és a növekvő gazdasági és politikai felfordulásra készülsz fel. És a világegyetemben lévő élet valóságával szembesülsz – olyan valóság, amely kockázatokat, veszélyeket és lehetőségeket rejt magában, amit az emberiség még nem ismert fel.

Ezek olyan dolgok, melyekről az Üzenethozó készen áll beszélni, mert ezek a Kinyilatkoztatás részét képezik, mivel ezek az emberiség sorsának részét képezik – egy sors, amelyet a világon csak kevesen láthatnak egyértelműen torzitás vagy személyes preferencia nélkül.

Az Üzenethozó átlagosnak tűnik. Ő egy szerény ember. Nem fogja magát személyesen bizonygatni. De benne van a Rejtély és a Teremtés Ereje, és a híd e világ és az Isteni Jelenlét között, amely felügyeli ezt a világot.

Ő részben az Egyikünk és részben közületek egy. Fent kell tartania mindkét valóságot és pásztornak lennie, hogy felvezesse az embereket a hegyre, arra a hegyre amelyet meg kell mászniuk.

Valóban annyira kiemelkedő mint a múlt nagyszerű Követei? Csak az idő és a körülmények mondják majd ezt meg. Nem fogja magát hirdetni, látod, mert a ambiciózusok soha nincsenek kiválasztva. Azok, akik önmagukat dicsőítik, soha nem kapnak nagyobb szerepet vagy nagyobb Üzenetet az emberiség számára. Csak azok, akik vonakodnak, becsületesek és önelmélkedőek, választottak valaha is ilyen magas és jelentős szerepre.

Csak egyetlen Üzenethozó van a világon, és ez az Üzenethozó lesz az Üzenethozó, erre az időre és az elkövetkezendő időkre. Senki más, aki ezt állítja, nem hozhatja el a Kinyilatkoztatást. Senki más nem tud azon az úton utazni, amin az Üzenethozónak kellett utaznia.

Mások fontos ajándékokat fognak majd adni, ahol szükségesek, és végül mindenkinek ezt kell tennie, mert ez része minden egyes személy céljának.Mindenki a nagyobb Jelenlét és Erő csatornája lesz. De csak egy Üzenethozó van, akinek az Üzenete megváltoztatja az emberi megértés irányát, és beszél a nagy változásról, amely megváltoztatja az emberi sors és evolúció útját.

Isten Új Üzenete nélkül az emberiség súlyos konfliktusokba és roppant nagy hanyatlásba esne, ami sebezhetővé téve idegen erőknek, akik már ebben a világban vannak, hogy befolyásra és hatalomra tegyenek szert. Az emberek nem veszik észre, hogy a szakadék szélén állnak, nemcsak a nagy változás, hanem a leigázás szélén is.

Ez a Nagyobb Sötétség a világban, a Nagyobb Sötétség amibe a legtöbb ember belegondolni se mer. De ez olyasmi, amelyre az emberiségnek fel kell készülnie, és ezért adott Isten egy Új Kinyilatkoztatást.

Új Próféta jött a világba. Bíráld őt, ahogy akarod. Magasztald őt vagy tagadd meg. Hívd őt nagyszerűnek, vagy hívd őt másnak. Az emberek becslésének semmi köze a valósághoz. Amit az emberek akarnak, és amit Isten tud, nem ugyanaz. Amit az emberek gondolnak és amerre a világ megy, nem ugyanaz.

Az Üzenethozó meg lesz tagadva. Nevetség tárgyává fogják tenni. Mások megtámadják. Mások azt fogják érezni, jelenléte és kinyilatkoztatása fenyegetést jelent – nem azért, mert rossz, hanem azért, mert nem tudnak szembenézni azzal a ténnyel, hogy Isten újra szólt. Nekik nincs meg a bátorságuk vagy az alázatosságuk, hogy átgondolják saját álláspontjukat, ötleteiket vagy korábbi befektetéseiket magukba.

Ez az Üzenethozóval való találkozás kihívása. Teljesen új valóságot hoz magával, magában, körülötte és rajta keresztül – egy olyan valóság, amire az emberiség még nem elég érett kollektíven szembenézni. Csak az egyének fognak készen állni rá, mert életük tapasztalatain keresztül, a kiábrándultság, a csalódás és más dolgok felkészitették őket.

Sokan várnak az Új Kinyilatkoztatásra. Tudniuk kell az Üzenethozóról, mert ő a demonstráció, hogy az Erő és a Jelenlét visszatért a világba.

Hogy ezt láthasd, tiszta szemekkel kell nézned. Hallgatnod kell. Mélyebb hallgatással kell hallgatnod. Be kell magadba engedned a Tudás Erejét, a Mélyebb Intelligenciát, hogy válaszolhass.

Mert ha az Üzenethozót a saját ötleteid vagy saját félelmeid és szemrehányásod vetületének alapján bírálod, nem fogsz látni és nem fogsz tudni.

Ha nem tudod átvenni Isten Új Kinyilatkoztatását, akkor mit tehet érted Isten igazán? Ha nem tudod követni azt, amit Isten beléd tett, hogy kövess, a Tudás erejét és jelenlétét, mi mást tehet Isten érted vagy a világért?

Számtalan világ van az univerzumban, lakott világ. Ez csak egy. Ennek a világnak az Ura az összes világ Ura. Ez nem egy emberi világegyetem, amivel szembenézel és ez az oka annak, hogy a Mennyről és a Pokolról való elképzeléseid helytelenek, korlátozottak és nagyon szánalmasak. Ez elvisz téged a Nagyobb Közösségbe, ami az Üzenethozó és az Új Kinyilatkoztatás céljának egy részét képviseli.

Az Üzenethozó egy nagy szabású feladattal néz szembe. Ő egyedül nem tudja elhozni a Kinyilatkoztatást a világba. Ez megköveteli sok más részvételét, hozzájárulását és kommunikációját, akik támogatni tudják őt ily módon.

A Kinyilatkoztatás a saját kommentárjával lett megadva és olyan nagy részletezéssel és ismétlődéssel, ami nem olyan nagy mértékben támaszkodik az emberi értelmezésre, mint az emberiségnek adott korábbi Üzenetek. Ez magába foglalja a spiritualitás megértését a Tudás szintjén; Tudás és Bölcsesség a Nagyobb Közösségből; egy felkészülés egy új és hanyatló világra; egy nagy tanítás az emberi kapcsolatokról és a felelősségről és amit a nemzeteknek tudniuk kell, hogy együttműködjenek egymással az érkező nagy változással szemben.

Ez nem egy ember filozófiája. Ez túlmutat a filozófián. Ez nem kapcsolódik egyetlen világi valláshoz sem. Ez a kezdete egy teljesen új fajta megértésnek. Ez nem az elutasítása vagy reakció a világ vallásaira. Ez Isten Új Üzenete.

Az Üzenethozó a világban van. Hosszú, hosszú ideig nem lesz ebben a világban, és ezért kell őt felismerni, azoknak akiknek megvan ez a nagyszerű lehetőségük.

Az élete megmagyarázhatatlan. A jelenléte megmagyarázhatatlan. Tiszta szemmel kell látnod és mélyebb hallással kell hallgatnod ahhoz, hogy felismerd ezeket a dolgokat. A teher tehát a hallgatóra, a fogadóra vonatkozik.

Az Üzenethozó megkapta majdnem az egész Kinyilatkoztatást. Elég ahhoz, hogy századokon, és generációkon keresztül kitartson. Mert senki sem tudja megmondani, hogyan készülj fel az új világra. Senki sem tudja megmondani, hogyan készülj fel a Nagyobb Közösség intelligens életére – egy versenyképes környezet olyan fokon melyet még elképzelni sem tudsz. Senki sem tud neked a mélyebb elméről beszélni. Senki sem tudja biztosítani az Új Kinyilatkoztatást.

A Kinyilatkoztatások mindig egy egyénnek vannak megadva, így nincs zavarodottság. Nincsenek eltérő változatok. Nincs verseny a különböző egyének között, akik ugyanazt az állítást és kinyilvánítást teszik. Mindig egy egyén képes új tudatosságot és valóságot hozni a világba, bizonyos bátor emberek segítségével.

Minden életkornak megvan a saját prófétája de az Üzenethozók csak ritkán jönnek azért, hogy megváltoztassák az emberi megértés irányát, tudatosságát, és annak sorsát.

Meglátod majd, hogy az Üzenethozó bírálva lesz. El lesz ítélve. Másoknak az lesz a célja hogy tönkretegyék őt. Tanuld meg a múltból származó tanulságokat e tekintetben. Ő egyszerűen nem azért van itt, hogy feláldozza magát, így más emberek létrehozhatnak egy történetet róla. Neki megvan a saját története – az Üzenethozó története, a történet mely elmeséléséhez ő túl szerény, a történet mely felfedhető mindazok számára akik hallják és megértik őt.

Az emberek az Üzenethozót sokfélének akarják; hogy megfeleljen a vágyaiknak, a hitüknek és a preferenciáiknak. De az Üzenethozó fel lett készítve Nagyobb Erők által, s a Mennyiből lett küldve, hogy a világban legyen, a Nagyobb Terv és a sors szerint.

Légy óvatos tehát, hogy hogyan közelíted meg ezt a rendkívüli és jelentőségteljes egyént. Légy óvatos, tekintettel az elvárásaidra, a hitedre, az előre megalkotott ötleteidre, bírálataidra és a sérelmeidre. Mindezek megvakíthatnak téged, hogy ki is ő és hogy mit tud nyújtani számodra és az egész világ számára.
Az Áldás legyen vele. Az Erő és a Jelenlét vele van.

Ő nem tévedhetetlen. Ő nem tökéletes. Számos nehézséggel fog szembenézni. Az, ami benne van és vele van és keresztülmegy rajta, ami tökéletes. Az élete egy eszköz, ahogy a te életed is egy eszköz valami fontos számára. De ő, az emberiség jobb jövőjének a magja, a létezésed új megértése az élet Nagyobb Közösségében és a nagy fordulópontja melynek az emberiség elkezdte magát alávetni.

Legyen ez a megértésed. Ne legyen végleges elképzelésed, mert az Üzenethozóról tudni csak a kezdet.

3. Az Üzenethozó Származása

Ahogy ez Isten Üzenethozójának,
Marshall Vian Summers-nek ki lett nyilatkoztatva
2012 November 16-án,
Boulder, Colorado

Isten Új Kinyilatkoztatásának bemutatására a világban egy Üzenethozó lett küldve, aki felkészült egy Új Kinyilatkoztatás teherének viselésére, új valóságot hozva a világba.

Ez talán egyszer történik egy évezredben, amikor az emberiség elér egy nagy küszöböt – egy fordulópontot a fejlődésében és a nagy és hatalmas kihívások idején, nem csupán egy törzs vagy csoport, hanem az egész emberiség számára.

Az emberek mindenfelé elkezdenek rájönni, hogy e küszöb felé közelednek – a környezet hanyatlásának ideje, nagy változás ideje a világ éghajlatában, gazdasági és politikai változás ideje, egy idő, amikor a háború nagy kockázata áll az emberiségen, hogy kinek lesz hozzáférése a világ fennmaradó erőforrásaihoz, egy idő, amikor a nemzetek nem képesek gondoskodni polgáraikról és azokat megfelelő módon ellátni, egy idő, amikor az emberiség az univerzum agresszív és inváziós erőinek beavatkozása előtt áll, akik itt uralkodni akarnak az erő használata nélkül.

Ez az emberiség történetének talán a legnagyobb fordulópontja, mert az minden ember számára, az összes nemzetre és a hit hagyományaira hatással lesz.

A [Kinyilatkoztatás] nem pusztán egy új valóság bemutatása egyetlen nép, nemzet vagy csoport számára, mert most azért van itt, hogy az egész világhoz szóljon – egy olyan világ, amelynek globális kommunikációja és kereskedelme van, egy olyan világ, melynek nagyon kevés ideje van felkészülni a nagy változásra, amely a világra jön.

Az Üzenethozó az Angyali Seregből lett küldve. Csak egy van, mert csak egy lehet, mert csak egy volt felkészítve arra, hogy fogadjon egy Kinyilatkoztatást Istentől és a világba hozza és ott hordozza.

Ő egy pozíció nélküli ember a világban. Alázatos ember. Olyan ember, aki bebizonyította, hogy rendelkezik karakterrel, hittel és együttérzéssel és elkötelezettséggel egy ilyen nagy teher és ajándék viselése iránt.

40 évébe telt az Üzenethozónak fogadni és felkészülni a Kinyilatkoztatásra. Ez egy nagy rejtély és erő folyamat, olyan folyamat, amelyet a Földön senki sem érthet meg teljesen. Ez egy kapcsolat az Istennel. Isten itt ismét figyelmeztetést, áldást, felkészülést és iránymutatást ad az emberi családnak.

Nagyszerű Eredetből jön, azoktól, akik az Üzenethozó mellett állnak ebben a nagyobb célban. Ez hozza a rezonanciát és az egységet, és azt mutatja, hogy maga a Kinyilatkoztatás is egy folyamatban lévő folyamat része – a következő szakasz, a következő nagy irányelv, a következő nagy lépés az emberi család számára, amikor az űr küszöbén áll és egy hanyatló világ és amikor a világ szennyezett és leromlott az emberi tudatlanság, rongálás és visszaélés miatt.

Azok, akik az Üzenethozó mellett állnak, a világ nagy hagyományait képviselik – a Buddha, a Jézus és a Mohamed, korábbi Üzenethozók, akik nagy változást és irányt hoztak az emberi civilizáció építésében, hogy áthidalják a kultúrák és nemzetek határait, hogy nagyobb szellemi tudatosságot és gyakorlatot hozzanak a világba.

Az Üzenethozó most folytatja hagyományaikat, és vele állnak. Mert ő képviseli az akaratukat és azt a célt, amely irányította őket, ami most vezeti őt.

Látod, ezt hangsúlyozni kell vagy az emberek azt gondolják, hogy ez valamilyen ellentmondás vagy verseny, hogy ellentmondásban áll a hagyományaikkal és a világ hagyományaival, amikor valójában ez a tökéletes következő lépés.

Mert az emberi civilizáció létrejött. Noha törékeny, tele korrupcióval és nehézségekkel, létre lett hozva. Jelenleg létezik világközösség és kölcsönös függőség. Bizonyos mértékben van világtudatosság. Még bizonyos mértékig van világ részvét és lelkiismeret is. Ez [az emberi civilizáció] messze nem tökéletes és törékeny a változó világban. Aláásható külső beavatkozás által, és belső összeomlás által.

Ezért Isten újra szólt. Mert Isten továbbra is irányítani fogja az emberi családot mindaddíg míg ígéretet mutat, hogy szabad és önmeghatározó fajjá váljon a világegyetemben, ahol a szabadság ritka és nagy gondossággal és éberséggel kell létrehozni és fenntartani.

Az Üzenethozó Származása az összes Üzenethozók Származása és azok akik küldték az összes Üzenethozót, akik ugyazok és egyek – az Angyali Sereg Gyülekezete, amelynek feladata a világ megfigyelése, ezen világé, a világegyetem számtalan világai között.

Ahol intelligens élet kifejlődött vagy a technológia késöbbi szakaszaiban ültette el magát, ott van egy Angyali Jelenlét.

Ez az Istennek az univerzumban végzett munkájának teológiája, amely most először az emberiségnek szóló Új Üzenet útján van bemutatva.

Ahhoz, hogy megértsük, mit csinál Isten a világban, kell egy megértésednek lennie most arról, hogy mit csinál Isten ezen élet Nagyobb Közösségén keresztül a világegyetemben. És ez a történelem során először, most be van mutatva.

Ez mind az Isten Tervének része, látod, az idő elején elindult, az emberi civilizáció kezdetén elindult, elindult, és most folytatódik az evolúció és fejlődés következő szakaszában.

Mert ez nem a világ vége. Ezek nem a vég idők. Ez egy nagyszerű átmenet és ahhoz, hogy ez az átmenet sikeres legyen és nem katasztrófa, az emberiségnek fel kell készülnie arra, hogy a környezeti és gazdasági korlátozások új világában éljen.

Az emberiségnek fel kell készülnie arra, hogy okosan lépjen kapcsolatba az intelligens élet világegyetemével, egy nem emberi univerzummal, amely [most] bizonyos módon beavatkozik a világba – olyan módon, amelyet az emberiség nem ismer vagy nem ért, olyan módon, amely közvetlen fenyegetést jelent az az emberi szuverenitásra és az emberi szabadság jövőjére itt a Földön.

Nagyon fontos idő a Kinyilatkoztatás idején a világban lenni. De a Kinyilatkoztatás jelentését és a Kinyilatkoztatás folyamatát tisztán meg kell érteni különben nem leszel képes felismerni ezen idők nagy jelentőségét és ez számodra mit jelent és hogyan kapcsolódsz hozzá és mit fed fel az életedről és a nagyobb célodról a világban való létedről ebben az időben az összes nagy globális problémával és emberi tragédiával együtt.

Ha Keresztény vagy, akkor fel kell ismerned, hogy Jézus az Üzenethozó mellett áll. Mert Jézus nem fog visszatérni a Földre, de most felügyeli az emberiség felbukkanását az élet Nagyobb Közösségébe.

Ha Buddhista vagy, akkor fel kell ismerned, hogy a Buddha az Üzenethozó mellett áll. Mert ő [az Üzenethozó] nagyobb belső tudatosságot hoz és elhozza a felkészülést az emberiség mélyebb természetével való kapcsolódáshoz, vele most olyan formában és módon, amely mindenhol tanulmányozható, minden vallású hagyományban élő ember számára.

Azoknak, akik Muzulmánok, fel kell ismerniük, hogy Muhammad próféta az Üzenethozó mellett áll. Mert ő [az Üzenethozó] folytatja az emberi civilizáció felépítésének és védelmének nagy munkáját, most egy sor olyan problémával és kihívással néz szembe, amelyeket a világon még soha nem láttak.

Ezek a nagy múltbeli Üzenethozók felfogják, hogy hagyományaik nem tudják felkészíteni az emberiséget arra, ami jön és ami már itt van és hogy mit kell megtenni és visszacsinálni és megváltoztatni és felismerni és létrehozni.

Mivel a múlt nagy hagyományai nem képesek felkészíteni az emberiséget egy új világban való életre, ahol nagy részvétre és együttműködésre van szükség, ha az emberiség túl szeretné élni a csökkenő erőforrások, erőszakos időjárás és környezeti változások világát.

Itt nem lehet verseny a világ vallásai között. Még a világ nemzetei között sem lehet verseny, ha az emberiségről gondoskodni akar és biztonságban tartani egy viharos világban, ahol nagy lesz a bizonytalanság és a felfordulás.

Tehát elértük azt a pontot az emberiség fejlődésének nagy ütemtervében, ahol Új Kinyilatkoztatást kell adni. Ennek szükségességét már régen előre láthatták azok, akik felülnézik a világot.

Nem véletlen, hogy itt vagy, vagy hogy elérted ezt a nagy fordulópontot. Nem véletlenül vagy véletlenszerűen történt ez, mert az univerzumban minden olyan faj, amely technológiailag fejlődik, eléri azt a pontot, ahol kimerítik saját bolygójuk tartalékait, és szembe kell nézniük magával a Nagyobb Közösség valóságával.

Az Üzenethozó Származása azt jelenti, hogy harmóniában áll az összes nagy hagyománnyal – nem úgy ahogy az emberek értelmezik őket, nem úgy, ahogyan át lettek dolgozva és megváltoztva a világ táján, nem úgy, ahogyan azokat a kormányok és intézmények megváltoztatták és tévesen értelmezték és ambiciózus egyének, akik arra törekszenek, hogy a Kinyilatkoztatást saját fejlődésükre és saját személyes céljaikra használják fel.

Ez az oka, hogy Isten Új Üzenetében a világ minden nagy hagyománya újraértékeli az alapvető hiedelmeiket és állításaikat, mivel te az élet Nagyobb Közösségébe lépsz fel. Most a milliárd, milliárd, milliárdnyi faj és még sok más Istenével foglalkozol. Nem emberi univerzummal szembesülsz, ahol az emberi etikát és ahol az emberi értékeket nem osztják, sőt nem is ismerik el.

Most egy olyan világgal nézel szembe, amelyben szükségszerűen nagyszerű emberi együttműködésre, nagy odaadásra és együttérzésre van szükség minden néptől, minden vallásgyakorlattól – felülbírálva és elhomályosítva a teológiai vitákat és vitatkozást arról, hogy kik voltak az Üzenethozók és melyik vallás jobb vagy igazabb Isten Tervéhez és Akaratához.

A Kinyilatkoztatás idején élsz, amely olyan fontos, mint bármelyik múltbeli Kinyilatkoztatás ideje. És te itt vagy, a tanúja a Kinyilatkoztatásnak, ami a múltban soha nem fordulhatott elő az emberek helyi közösségén túl.

Most a Kinyilatkoztatás Hangját hallod – egy olyan Hang, amely beszélt a Jézussal, a Buddhával és a Mohameddel; nem egy egyén, hanem az egész Angyali Sereg Hangja együtt.

A Kinyilatkoztatás ideje azok számára, akik válaszolni tudnak. A hívás és a nagy értelmezés és megerősítés ideje azok számára, akik válaszolni tudnak. De ahhoz, hogy válaszolj, meg kell értened, mi az, amit itt látsz. Fel kell ismerned az Üzenethozó fontosságát a világba. És meg kell értened, hogy minden Isten Üzenethozója mellette áll a nagy céljában és küldetésében itt a Földön.

Ehhez meg kell értened, hogy Isten a Forrása a világ minden vallásának. Mindegyik egy Isteni céllal és szándékkal kezdődött. És mindegyik meg lett változtatva és átdolgozva az idő múlásával.

De most Isten Új Kinyilatkoztatása tiszta. Még a Kinyilatkoztatás Hangját is hallod. Hallod a beszélt szavakat, olyan szavak, melyek hasonlítanak azokhoz melyek a Jézusnak, a Buddhának és a Mohamednek mondtak, valamint az összes nagy szentnek és humanitáriánusnak, akik idővel hozzájárultak az emberiség jólétéhez és segítették az emberi civilizáció építését, ahol a Tudás életben lett tartva, ahol a spirituális valóság életben lett tartva.

Az emberiség nem pusztította el önmagát e Tudás hatalma és ezen tudatosság miatt, elég emberben. És a nagy jelenlét és tudatosság ereje miatt nagy munkák és adások történtek az idő folyamán.

De most az emberiség túlélése és maga az emberi civilizáció túlélése nagy veszélyben van, egy nagyobb veszély, mint ami valaha létezett – nagyobb, mint a múlt századi világháborúk, nagyobb, mint bármilyen fenyegetés vagy kihívás.

Mert vannak olyanok is, akik a világ uralmát keresik, és az erő haszálata nélkül akarják elérni céljaikat. Nem az emberiség megsemmisítésére törekednek, hanem az emberiség saját céljaikra való felhasználására. Felismerik a Föld értékét és azt, hogy az emberi kapzsiság, a tudatlanság, a verseny és a konfliktus által ki van fosztva. És be fognak avatkozni, hogy ezeket a dolgokat –a világ értékét és forrásait – megőrizzék saját szükségleteik és felhasználásuk céljából.

Az emberiség azonban megőrizheti a világot saját maga, jövője és minden ember jóléte számára. De ehhez nagymértékű változás szükséges a tudatosságban és a megértésben, Isten és Isten Munkájának a világban végzett nagy és eltérő megértése és hogyan vált meg Isten egyéneket és egész világokat a Tudás hatalma és jelenléte révén, amely minden egyes személyben el lett helyezve.

Ez egy új küszöb, új oktatás, de teljesen természetes és valódi annak aki vagy, és a világ népei számára. Mert Isten szereti az emberiséget és megérti az ember helyzetét és dilemmáját, valamint az emberi tévedés és félreértés okát.

Ezért helyez Isten Tudást minden egyénbe, várva, hogy felfedezzék. Mert ez fogja megváltani az egyént és visszahozza őket az Isteni kapcsolathoz és tudatossághoz, arra készteti őket, hogy másokkal harmóniában cselekedjenek, és megadják az ajándékaikat egy olyan világnak, amelynek szükségletei minden nap növekvőben vannak.

Ez a Kinyilatkoztatás nagy kihívása. Ez a Kinyilatkoztatás nagy ajándéka. A nagy idő, amikor Isten újra szólt, az emberiségnek, az egész emberiségnek nagy esélyt adva, hogy lásson, hogy tudjon és magával harmoniába cselekedjen; szolgáljon egy rászoruló világot; hogy felkészüljön egy nehéz jövőre, és megóvja az emberi egységet, szuverenitást és szabadságot ezen a világon, a vele szemben álló más erőkkel.

Ennek eredményeként az összes világ vallása újra fogja értékelni alapvető hiedelmeit, és a vallások minden hívője átgondolja, hogyan reagálnak Isten Jelenlétére és Munkájára a világon.

Nagy kihívás lesz, de megváltó. Mert itt az egyik csoport nincs szemben állítva a másikkal. Itt senki sincs leértékelve és megtagadva. Itt egyetlen vallás sem vitatott és eldobott. Itt senkit nem felejtenek el és nem használnak ki. Itt Isten nagy Szeretete, Isten nagy Könyörülete és Isten nagy Bölcsessége teljes mértékbe a Kinyilatkoztatásba van hozva – nem egy csoport vagy egy nép, hanem az egész emberiség számára.

Ezeknek a dolgoknak a felismeréséhez, a látásához és a nagy igazság felismeréséhez, amelyet képviselnek, a Kinyilatkoztatáshoz kell jönnöd. El kell olvasnod és meg kell hallgatnod és tanulmányoznod és alkalmaznod az életedben és a körülményeidben.

Alázatosnak kell lenned, hogy félretedd a sérelmeidet, a dorgálásaidat és rögzített hiteidet annak érdekében, hogy megkapjad a Teremtő áldásait – olyan hatalommal és érthetőséggel van adva most neked, annyira teljes van adva, hogy nem igényel emberi kommentárt vagy emberi magyarázatot. Mert ez a legnagyobb Kinyilatkoztatás, amelyet valaha adtak ennek a világnak és olyan időben adják, amikor az emberiség írástudó, ahol van világközösség és világkommunikáció.

Ez nem a múlt megcáfolása, hanem a múlt megerősítése. De ennek látásához új ismeretekkel kell rendelkezned Isten Tervéről és Céljairól a világ népei számára és arról, hogy miért készíti fel Isten az emberiséget az élet Nagyobb Közösségére, amellyel most szembe kell néznie, és miért készíti fel Isten az emberiséget a világ helyreállítására, hogy továbbra is támogassa az emberi civilizációt és az emberek jólétét mindenhol.

Ehhez tiszta szemmel kell rendelkezned, mert Isten Új Kinyilatkoztatása nagymértékben megcáfolja az emberi megértést, hitet és állításokat, mert ezek a tudatlanságból származnak – a múlt tudatlanságából és a jelenlegi tudatlanságból. Ezek félreértésekből és a félremagyarázásokból születnek.

Most azt a Hangot hallod, amely beszélt a Buddhával, a Jézussal és a Mohameddel. És Isten Kinyilatkoztatása azt mondja nektek, hogy ez a három nagy Követ az Üzenethozó mellett áll erre az időre és az elkövetkező időkre.

Mert csak egy Üzenethozó van a világon és ő képviseli azokat, akik küldték és azokat, akik vele állnak. Isten szavát hozza a világba több mint 1400 év óta először – először. Ez az.

Ez nem a hit kérdése. Ez a felismerés, az őszinteség és az alázat kérdése, valamint a fogadási hajlandóság kérdése. Ez a kihívás a fogadó számára.

Isten Új Kinyilatkoztatásában nincs elítélés. Az emberiség ellen nincs ítéletkezés. Nem vár kegyetlen büntetés azokra, akik nem tudnak válaszolni. Nincs olyan állítás, hogy mindenkinek csak egy dologban kell hinni, mert ez soha nem lehet. Isten tudja ezt. Soha nem lehet egy mindenki számára alkalmas vallás, mert ez soha nem fog működni. És Isten megérti ezt.

Ez az oka annak, hogy a Kinyilatkoztatás ilyen hatalmat ad az egyén számára és megnyitja az utat a személyes kinyilatkoztatáshoz, amelyet nagyon nehéz lenne elérni a múlt hagyományaiban, tekintettel arra, hogy az emberek miként használták fel és tévesen értelmezték őket idővel.

A Jézus, a Buddha és a Mohamed az Üzenethozó mellett áll, mert folytatja nagyszerű munkájukat a világon, egy nagyszerű munkát, amelyet egymással összhangban tartanak.

Mert mind az igazságban és a világosságban Isten egyetlen Célját, Akaratát és egyetlen Tervét képviselik: az emberi lelkiismeret, az emberi etika és az emberi civilizáció fejlesztését; hogy felkészítse az emberiséget egy nagyobb jövőre ezen a világon és a világok Nagyobb Közösségén belül; az emberi szabadság megőrzését és kiépítését az idő múlásával, valamint az együttérzés, az elfogadás, a megbocsátás és az alázat építését, hogy az emberi civilizáció valóban hasznos és valóban fenntartó legyen az emberi család számára itt a Földön.

2. Az Üzenethozó Eredete

Ahogy ez Isten Üzenethozójának,
Marshall Vian Summersnek ki lett nyilatkoztatva
2012 Augusztus 1.-én
Colorado állam, Boulder városában.

Az embereknek fogalmuk sincs, hogy mit jelent Üzenethozónak lenni vagy hogyan vannak az Üzenethozók kiválasztva és felkészítve. Hősöket akarnak imádni vagy megtagadni őket teljesen.

Azt akarják hinni, hogy az Üzenethozó az Üzenet, de az Üzenet mindig nagyobb mint az Üzenethozó. Az emberek az egész nézetüket és megközelítésüket az Üzenethozóhoz való hozzáállásukra fogják alapozni, de az Üzenet mindig fontosabb.

Az emberek nem tudnak együtt élni az Üzenettel, így az Üzenethozó megszállottjává válnak. De nem értik az Üzenethozót. Fogalmuk sincs, hogy honnan származik az Üzenethozó és hogyan van kiválasztva az Üzenethozó mindenki más felett és azon túl. Sokan úgy gondolják, hogy nem lehet egy Üzenethozó. Sok Üzenethozónak kell lennie vagy ők maguk lehetnének az Üzenethozó.

A Különvállás világában félreértelmezik és félremagyarázzák, azt aki egy nagyobb egységet képvisel. Ezt nem lehet kikerülni.

Az Angyali Sereg, az Angyali Gyülekezet válassza ki az Üzenethozót minden egyes világban, ahol Üzenethozóra van szükség. És Üzenethozó csak akkor van kiválasztva, amikor egy nagy változás, nehézség, lehetőség idejében van a faj egy adott világban. Az ilyen nagy fordulópontok, csak nagyon ritkán fordulnak elő.

A nagy események ellenére, melyek a világodban történnek, az Üzenethozók csak nagyon ritkán jönnek. Az átmeneti időben, lesznek próféták – akik figyelmeztetéseket adnak vagy viselkedési szabványokat állítanak fel. Lesznek látnokok. Lesznek reformátorok. Lesznek szószólók.

De az Üzenethozó egy teljesen más valóságot hoz. Ez az egyén nem csupán olyasvalaki, aki a jövőben vagy a jelenben lévő nagy veszélyekre figyelmeztet vagy magasabb szintű normákat biztosít vagy a béke nagyobb elképzelését, az együttműködést és az emberi család közötti nyugalmat biztosítja, mert sokan vannak, akik ez meg tudják tenni.

De csak Isten Üzenethozója tud egy teljesen új valóságot hozni és idővel megváltoztatni ilyen nagy számban az emberek tudatosságát és öntudatát, hatással bírva még az egész emberi fajra is.

Egy próféta ezt nem tudja megtenni, mert a próféták arról szólnak, ami most vagy a közeli jövőben fognak történni. A próféciáik nem minden időre szólnak vagy mindenkinek.

Akik a magasabb szintű normákat tanítják, olyan szabványokat erősítenek meg amelyek már meg lettek adva, már nagyon sokszor, mások által, akik ilyen értékes szolgálatra lettek hívva.

De az Üzenethozó egy teljesen új valóságot hoz. Nincsenek azzal megbízva, hogy a nap minden szükségét kielégítsék vagy megoldjanak minden felmerülő problémát és válságot. Ők valami olyat hoznak, ami az emberiség jövőjét és az egész hozzáállását megváltoztatja.

Az Üzenethozókat elítélik, keresztre feszítik és elpusztítják, mert az emberek nem kapják meg az Üzenethozótól azt, amit akarnak. Nem kapnak gazdagságot vagy nagyobb biztonságot vagy előnyöket vagy különleges kedvezményeket vagy Isteni felruházást.

Az Üzenethozó a jelenre és a jövőre mutat és egy új valóságot hoz a világba. Az emberek, akiknek minden kell [kapzsi] és ambiciózus nem fogják megkapni amit ebben a pillanatban karnak, és így elfordulnak az Üzenethozótól. Megtagadják az Üzenethozót. Elítélik az Üzenethozót. Valaki olyat keresnek, aki most rögtön hasznukra válik, ahogy ők akarják és előírják. Fogalmuk sincs hogy mi ez, ami előttük van. Fogalmuk sincs, hogy mit ítélnek el. Fogalmuk sincs, hogy mik a legfőbb igényeik – a lélek szükségei.

Ez a dilemma minden ember számára a világban – gazdag vagy szegény, bármilyen nemzetből vagy kultúrából vagy vallási hovatartozásból. Még nincsenek tisztába a lélek nagy szükségével. Az a néhány, akik igen, nekik a saját hagyományaiba vagy a hagyományikon túlra kell nyúlniuk. Belül keresik megtalálni ezt a kapcsolatot; és ezt a kapcsolatot Istennel; és ezt a kapcsolatot a jövőjükkel, a sorsukkal, a céljukkal amiért a világban vannak. Mindenki más, mint a legelő szarvasmarhák a mezőn, csak a napi etetés akarják és több élvezetet másnapra és védve lenni a világ veszélyeitől akár jogosan vagy jogtalanul.

Isten szól azokhoz akiknek van és azokhoz akiknek nincsen. Isten szól azokhoz, akik uralkodnak és azohoz akik uralva vannak. Isten szól azokhoz, akik becsületesek és azokhoz akik becstelenek. Isten szól azokhoz, akik gazdagok és azokhoz akik nagyon szegények. Az Üzenethozó mindannyijuk számára hozza az Üzenetet.

Ő nem reformátor. Ő nem csak egy szószóló. Ó nem csak egy látnok. Ő nem csak egy próféta, aki figyelmeztet a világban lévő veszélyek következményeire. Ő mindenki számára hozza a valóságot, aki fogadni tudja őt alázatban és becsületben. A jelenléte a világban ellentétben fog állni minden mással, ami megtévesztő és manipulatív és öncélú és ártalmas és engesztelhetetlen és dühös. De az Üzenethozó nem tökéletes, mert egyik nagy Üzenethozó sem volt tökéletes. És az Üzenethozó nem isten, mert egyik nagy Üzenethozó sem volt isten.

Az ő eredete világon túli. Ő az Angyali Jelenlét által lett kiválasztva és felkészítve, hogy egy bizonyos helyen és bizonyos időben belépjen ebbe a világba. Az ő sorsa az volt, hogy alapjaiban tanult legyen az emberiségről és az emberi állapotról és eléggé el legyen szigetelve a világtól, hogy ez a nagy ígéret és hívás megtörténhessen később az életében, amikor elérte az érettségi fokot. Látod, az élete tervezve volt, mint senki másnak körülötte. Az ő élete valóban el lett tervezve és őrködve felette.

Ez mindegyik Üzenethozónak a valósága. És ez a valósága az Üzenethozónak, aki ma a világban van, hozza Isten Új Kinyilatkoztatását. Mert Isten újra szólt, hogy felkészítse az emberiséget egy csökkenőben és hanyatlásban lévő világban élés veszélyeire és a világegyetemből érkező inváziós erőkkel való kapcsolat láthatatlan veszélyeire, akik azért vannak itt, hogy kihasználják az emberi gyengeséget, ambíciót és széthúzást.

Az Üzenethozónak az Üzenet a világon túlról lett adva, nem intellektuálisan, hanem átitatva az elme mélyebb szintjén, túl az értelem határán és birodalmán. Ki érti ezt? Ki tudja ez ma a világban megérteni, csupán nagyon kevesen?

Szerény ember legyen. Tanult legyen, de nem magasan képzett. A világ által befolyásolva legyen, de nem túlságosan befolyásolva. Megfigyelő legyen másokkal, de ne bűvöljék el mások. Elérhetőnek kell maradnia, nyitottnak és befogadónak az alakuló életének éveiben.

Ezt nagyon nehéz elérni az isteni felügyelet nélkül. Visszatartva a nagy karrierektől. Visszatartva attól, hogy elkötelezze magát kapcsolatban, amíg nem találkozott az igazi társával. Visszatartva a hobbiktól és érdeklődésektől. Visszatartva, hogy reformátorrá vagy szószólóvá váljon. Évekig és évekig visszatartva – a társadalom szabványaitól elmaradva, a társadalom elvárásaitól elmaradva, a család elvárásaitól elmaradva, várakozni, készülni a Beavatás pillanatára.

Isten Üzenethozójának ez alkalommal [a Beavatás] a 33. évében történt. Hosszú ideig kellett várnia. Az Üzenet vele volt, de a tudomásán kívül. Hordozta, mint egy titkos rakományt. Mert a rakománynak titkosnak kell lennie, így nem lehet manipulálni vele. Ez idő előtt nem fedhető fel. Nem lehet visszaélni vele, helytelenül kiutalni és félreértelmezni. Várnia kell a Beavatásra, a Beavatás Nagy Sugarára, ami olyan erőteljes csapást mért rá, mely összadöntötte az életét és egy teljesen új irányba küldte.

Az emberek azt hiszik, hogy a Nagy Üzenethozók mind nagyon szentek, nagyon tiszták, soha nem követtek el egy hibát sem az életben. Ez ostobaság. Persze, hogy mind követett el hibát az életben. Néhányan nagyon is szenvedtek emiatt.

Ami Üzenethozóvá tette őket az az Üzenetnek az ereje átitatva bennük és az a képesség, hogy ellent tudnak állni a világ csábításának, tragédiáinak és a nyomásának amig egy olyan idő érkezik, mikor a Beavatásuk megkezdődhet. Ez nem történt volna meg isteni felügyelet és az életük gondos kezelése nélkül.

Az emberek azt hiszik, hogy ez a felügyelet mindenki számára elérhető, de nem ez a helyzet.

Mindegyik esetben, az Üzenethozók mindaddig nem tudták, hogy kik ők vagy hogy mit hordoznak magukban vagy mit fog ez a jövőre nézve jelenteni, amíg a Beavatás pontja elérkezett és a Beavatás folyamatáig, ami utat nyitott, ami keresztül vitte őket a sok fordulóponton a jövőben. Az idő és a helyszin mindig fontos volt itt és a támogatás mértéke, amit kaptak bizonyos egyénektől nagyon fontos volt itt.

Ez valóban egy kivételes egyén a világban és mindig is az volt. Bár a származásuk hétköznapi és a legtöbb esetben szerény, ők [az Üzenethozók] a végére a legfontosabb emberekké válnak a világban.

Az Angyali Jelenlét által lettek küldve. Át vannak itatva az Üzenettel, ami nagyobb mint ők maguk, ami nagyobb a megértésüknél, amely nagyobb mint bármi amit ők maguk ki tudnának gondolni. Isten Ereje van benne. A Beavatás erejével bír.

Nincs olyan Üzenethozó, aki ez ki tudná találni! Nincs olyan Üzenethozó, aki ki tudná ezt gondolni és kivitelezni!

Ez a tanítás nem egy eklektikus megközelítésre vagy a meglévő hagyományok módosított változatára alapozott. A spirituális tanítok ezt teszik az összes hagyományban világszerte, de az Üzenethozó valami nagyobbat hoz.

Az Üzenethozó nem csodálatos. Az Üzenethozó nem olyan fenségesen inspirálló, hogy mindenki körülötte azonnal felismeri ennek a személynek a fontosságát és az egyediségét.

Isten üzenethozóival soha nem ez volt a helyzet. Nagyon szegényesen bántak velük. Figyelmen kívül hagyták őket vagy megtagadták őket vagy brutálisan bántak velük – alíg voltak felismerve a körülöttük lévők által. Csak nagyon kevesen ismerték fel és ők fontos szerepet játszottak az Üzenethozó fejlődésében, korai szolgálatában és a későbbi sikereiben.

Most előszőr a Kinyilatkoztatás ereje egyszerre van megadva világszerte – nem egy törzsben, nem egy konkrét régióban, nem egy fontos helyen a világban. Mivel a világ most már összefüggésben áll, így az Üzenethozó az egész világhoz fog szólni, és az egész világ ellene is fordulhat. A lehetőség óriási, de a benne rejlő veszélyek is.

Mint mindig, a vallási személyiségek veszélyeztetve lesznek, ha egyszer a hangja hallott lesz, ha az emberekre gyakorolt hatása nőni fog, mikor az Üzenet elkezd gyökeret ereszteni. Bár, ő nem azért van itt, hogy megtámadja a kormányokat vagy felborítsa a brutális diktatúrákat vagy egyáltalán forradalmi legyen e módon; bár ő békét, együttműködés és nyugalmat hoz, úgy fognak vele bánni, mint egy ellenséggel azok akik vallásosnak állítják magukat, azok akik az állítják, hogy Istent és Isten Akaratát képviselik, és a korábbi Üzenethozók összes követői által.

Sokan fogják őt ellenségnek tartani és veszélynek. Ez megmutatja neked, hogy valójában milyen messze is állnak a saját hagyományuk Forrásától és milyen gyenge bennük a Tudás, a nagyobb elme, amit Isten adott minden embernek.

Az átlagembernek könnyebb lesz felismernie az Üzenethozót. Könnyebb lesz annak az embernek felismerni az Üzenethozót, akinek kevesebb előítélete van és nincs a társadalmi poziciójukban befektetés.

Megtagadhatod őt. Elutasíthatod őt. De nála van az Üzenet és a lehetséges legtisztább formában hozza előre.

Most a Kinyilatkoztatás Hangját is hallhatod, ami ezelőtt soha nem volt lehetséges és ami ezelőtt soha nem történt meg. Igen, az Angyali Hangokat hallották már nagyon speciális dolgokról beszélni és ez időnként rögzítésre került, de egy Új Üzenet Istentől a legtisztább formában még soha nem került rögzítésre.

Ahhoz, hogy felismerd az Üzenethozót, a szemednek látnia kell és a fülednek hallani. Készen kell állnod, hogy félretedd az előítéleteidet, a vallás elleni sérelmeidet és a szilárd meggyőződésedet Istenről, vallásról és spiritualitásról ahhoz, hogy egy tiszta és valós élményed legyen.

Az Üzenethozó nem fogja elítélni a világ vallásait, de ellentétként fogja nyújtani a Tanításuk igaz lényegét, ami elveszett vagy elfelejtett vagy megtagadott.

Egy új valóságot fog a világba hozni, ami megkívánja az összes vallástól, hogy átértékeljék az elsődleges és alapvető eszméiket és hitüket. Bár nincs ő benne erőszak, de fejjel lefelé fogja boritani az asztalt a Kihirdetése által, a világban való jelenléte által és a Kinyilatkoztatás által.

Az emberek megszállottá válnak azzal kapcsolatban, hogy kinek gondolja ő magát, vagy kinek mondja ő magát vagy ki lehet ő, mert félnek a Kinyilatkoztatástól. Nem tudnak az Üzenettel foglalkozni, így az Üzenethozóval lesznek elfoglalva. Panaszkodni fognak. Megfogják vádolni bizonyos dolgokkal. Azt gondolják, ahhoz hogy az Üzenet igaz lehessen, az Üzenethozónak meg kell felelnie a követelményeiknek. Panaszkodni fognak, mintha tudnák mik a követelményei az Üzenethozónak. Micsoda ostobaság és arrogancia, de sokaknak ez a nézetük és ezekre alapozzák az ötleteiket.

Ó, neki meg kell adnia az embereknek azt, amit akarnak vagy különben nem akarják majd őt! Mindegyik Üzenethozó szembesült ezzel az alapvető és elkerülhetetlen dilemmával.

Ő nem azért van itt, hogy megadja azt, amit akarsz. Lehet, hogy nem is azt fogja adni, amit úgy gondolsz, hogy szükséged van ebben a pillanatban. De megadja az utat a személyes kinyilatkoztatásodhoz, az újjáépítésedhez és a megváltásodhoz. A lehető legtisztább értelemben hozza el hozzád. Egy tanult világhoz szól most, így a Tanítás nincs köntösbe bújtatva és pásztori történetekbe vagy anakdótákba rejtve, melyek kommentárt igényelnek, hogy az emberek megértsék a jelentésüket.

A Kinyilatkoztatás tisztán és egyszerűen van adva. De ez annyira mély, hogy az embereknek egy új módon kell vele együtt lennie, mert ez nem egy intellektuális vállalkozás. Ez a szívnek és a léleknek a dolga.

Az Angyali Gyülekezet megérti a helyzetet, egy ilyen erőteljes és tiszta dolognak a világba hozatalával kapcsolatban, a válság amit ez az embereknek teremteni fog, hogy vajon át tudják-e ezt venni és elfogadni és a kihívás, amit adni fog, hogy átreformálják az életüket és kialakítsák a kapcsolatukat a Tudással, a nagyobb intelligenciával, amit Isten adott nekik, ami felfedezésre vár.

Ez az oka, hogy már a Kinyilatkoztatás legelején meg lettek adva a Lépések a Tudáshoz, így az útirány meg lett alapozva és nem pedig később fantáziadús emberek által létrehozva. És így az egyértelműsége és a célja világosan meg lett alapozva és nem pedig később megalapítva olyanok által, akik nem is ismerték az Üzenethozót.

A korrupció kozkázata nagyon nagy. A félreértelmezés kozkázata olyan nagy. Ezért van az, hogy a Kinyilatkozás ismétlődő, újra és újra elismétli a szándékát, a célját, az útirányt és az akadályokat és a problémákat, amivel az embereknek szembe kell néznie, hogy elkezdjenek szert tenni az igaz kapcsolatukra a mélyebb természetükkel, és meglegyen az esélyük felfedezni a nagyobb életfeladatukat a világban, és mind azt a megbocsátást és az átértékelést amit ez megkíván tőlük, adva az önmagukról és a világról való meglátásukat.

Az Üzenethozó nem hoz békét. Ő kihívást hoz. Ő lehetőséget hoz. Ő megújulást hoz. Ő munkát hoz. Ő igaz kapcsolatokat hoz. Ő az Isteni Akaratot és Célt hozza a világba.

A Kinyilatkoztatást hozza, ami meg tudja menteni az emberiséget a világ belső összeomlásától és a világon kívülről érkező leigázás veszélyétől. Olyan nagy dolgokat hoz, amelyre az emberek még ezelőtt soha nem gondoltak.

Ő beszél a jövőben és a jelenben lévő igényekről. Ő szól az egy évszázaddal később élő emberek igényeiről, akik a katasztrófálisan megváltozott világgal állnak szemben. Szól azokhoz, akiknek a jövőben szembe kell nézniük a Nagyobb Közösségben lévő élettel és azokhoz is akik ebben a pillanatban is tapasztalják ezt a kapcsolatfelvételt.

Ezer kérdésre és problémára hoz megoldást, azon túl, amiről az emberek tudnak ma – mi fogja megteremteni és bebiztoítani az emberi szabadságot és szuverinitást a világegyetemben, ahol a szabadság ritka, ahol minden invázió formájában fog történni, hogy kihasználják a gyenge és gyanútlan emberiséget.

Az emberek semmit sem tudnak erről. Az emberek semmit sem tudnak az igazi veszélyekről, amivel a világ szembenéz ma. A saját kis álomvilágukban élnek, el vannak foglalva a szükségleteikkel és a problémáikkal. Fogalmuk sincs, hogy mi fogja veszélyeztetni az emberi civilizáviót, mind belülről és kívülről. De a Kinyilatkoztatás elhozza ennek a tudatosságát.

Csak Isten tudja feltárni, hogy milyen is az élet a világegyetemben és ez része a Kinyilatkoztatásnak. Csak Isten tudja feltárni, hogy mi vár a horizonton túlon az emberiségre és a Kinyilatkoztatásban ez megmutatkozik. Csak Isten tud a lélek és a szív mélyebb szükségleteihez szólni és ez a Kinyilatkoztatás központja. Az egész világ, mind a jelenlegi és jövőbeli szükségleteitől kezdve, a saját magad legbelsőbb és alapvető igényéig – az egyén aki ebben a pillanatban vagy – a Kinyilatkoztatás beszél mindezekről a dolgokról, mert ezek látod mind összeköttetésben vannak.

Az Üzenethozó beszél egy nagyszerűbb élet éléséről, ami szolgálja a szükségben lévő világot. Minden bizonnyal ez a szükség napról-napra növekszik és túl fogja nőni a jelenlegi emberi becsléseket.

Ő kihívja az embereket a nyomorúságos önmegvalósítási kísérletükből, a tragédiájukból, a helyzetükből, a kelepcéből, [kihívja] a politikai és társadalmi és vallási ellnyomásból az embereket, hogy megtalálják a hangot, amit Isten helyezett el bennük, hogy rátaláljanak és kövessék azt.

Ezért meg fogják tagadni és el fogják ítélni azok akik más dolgokba fektettek bele, azok akiknek a nézetei veszélybe kerülnek, akinek megkérdőjelezhető a poziciójuk az életben; kiknek az értékeik, etikájuk és biztos hitük kétségbe vonható a Kihírdetése miatt és maga a Kinyilatkoztatás természete miatt.

Az Angyali Jelenlét tudja, hogy ha elég embert el tud érni az idejének leforgása alatt, akkor a Kinyilatkoztatás megmarad a világban. De sok dolog késleltette az Üzenethozót. Emberek, kik erre lettek szánva nem reagáltak. Voltak pénzügyi visszaesések, egy nagyon súlyos betegség, és az emberiség elfoglaltságának és tudatlanságnak átható nagy kihívásai.

Éppen ezért, aki tud válaszolni az Üzenethozónak, igazán válaszolnia kell. Az idő lényeges, mert ő már egy idősebb ember és a jelenléte a világban kritikusan fontos az emberiség jövőjére nézve.

Ez alkalommal az Angyali Jelenlét az Üzenetet adta át, még mielőtt az Üzenethozó kihirdette önmagát. Íly módon az Üzenetet sikerült megőrízni. Ki lett nyomtatva. Meg lett alapozva. Még ha holnap az Üzenethozó balsorsal találná is szemben magát, az Üzenet itt van, és most már elég ember van aki felszólal mellette és viszi előre. Ez megakadályozza a bitorlást és a korrupciót, mivel az Üzenet tisztán beszél, anélkül hogy nagy szükség lenne emberi magyarázatra és beavatkozásra.

Mégis az Üzenethozó többet tartalmaz annál, ami nyomtatva és rögzítve lett. Ezért van az, hogyha eléred az Üzenethozót és meghallod az Üzenethozót, olyan dolgokat hallasz, ami túl van a nyomtatott és rögzített anyagon. Mert tűzként hordozza magában az Üzenetet. Égő. De felmelegíti a lelket és megvilágítja a tájat. Az Üzenethozóban égő Tudás Tűze olyan mint semmilyen más tűz a világban. Annyira erőteljes, hogy még ő maga is alíg bírja ki hosszú ideig.

A vele való kapcsolatod fontos. Még nem ismered fel ennek a fontosságát. De helyesen kell meglátni őt. Szívből és lélekből kell őt meglátni. Meg kell őt hallani, és a Kinyilatkoztatást elegendően meg kell érteni, hogy ezt a nagy lehetőséget, amit ez számodra és a világ számára ad fel tudjad fogni.

Évszázadok fognak eltelni, mielőtt egy másik Üzenethozót küldenek. Ez az. Ez az egy. Ez az igazi Üzenet a világ számára ebben az időben és az elkövetkezendő időkre.

Ha elmarad itt a reakció, a következményei nagyok leszek az életed és a világ számára. Nem fogsz rátalálni az sorsfeladatodra. Nem fogsz rátalálni a hívásodra. Elveszel a tengeren mindenki mással – vakon tapogatózva, keresve, szenvedve. A Tudás élni fog benned, de talán soha nem találod meg a módját, hogy csatlakozz vele. És a világ felé a sérelmeid nőni fognak a világ csökkenésével. És a fájdalmad és kínszenvedésed növekedni fog, ahogy körülötted lévő emberi szenvedés növekszik. Tehetetlennek és reménytelennek fogod magad érezni a világegyetemben való pozicióddal kapcsolatban, mert még nem találtál rá a Tudás erejére, ami megvált.

Ez a következménye a Kinyilatkoztatás idejében élni. Itt nem csak arról van szó, hogy ezt választod az helyett. Itt nem az egyik tanítás versenyzik a másik tanítással. Ez az a döntő dolog, ami a különbséget fogja jelenteni. A siker és a kudarc itt végképp következményekkel jár az egyén számára, számodra.

Ezért gondolják az emberek azt, hogy a Kinyilatkoztatás nem történhet meg újra, mert nem igazán akarnak foglalkozni a kihívással, a lehetőséggel és az újraértékeléssel, amit ez nyújt és megkíván. Jobb a régi Kinyilatkoztatásokkal együtt élni, melyek már jól megalapozottak, ahol az emberi kommentár olyannyira befedte őket, hogy nehéz igazán megérteni, miről is szóltak a Kinyilatkoztatások az elején.

Ezek váltak a létesítménnyé. Ezek váltak a szervezetté. Ezek lettek az elfogadott normák. Vannak olyan egyének, akik felismerik a valódi értékeit [a korábbi Kinyilatkoztatásoknak] és megpróbálnak ezen értékek szerint élni. De a legtöbb ember számára ez csak egyszerűen amit a kultúrájuk és nemzetük elvár tőlük – hogy higgyenek és kövessenek, egy bizonyos fokig, de soha nem nagy komolysággal és valódi odaadással.

Ebbe a kompromittált környezetbe, Isten újra szólt és egy Üzenethozót küldött a világba – az Angyali Jelenlétből és Seregből küldött, hogy egy új valóságot hozzon, hogy felrázza az embereket az elégedettlenségükből, hogy kihívja az embereket a múltjuk árnyékából, hogy fényt és megoldást hozzon oda, ahol csak vélemény és spekuláció van, hogy az embereket a hitük és az intellektuális megértésükön túlra vigye a megváltás és egy nagyobb felismerés valóságához.

Ha meg tudod érteni az Üzenethozó Eredetét, el fogod kezdeni megérteni a saját eredetedet és hogy mi hívott a világba, ami egy teljesen más módja annak, ahogy az életedre nézel – a jelenlegi életedre, a múltbéli életedre és a jövődre – és valóban figyelemre méltó módja annak, ahogy a világra nézel. Mert itt nem lesz elítélés, csak felismerés és elhatározás, és nagy együttérzés az emberiség felé, ahogy küzd a valódi erejére rátalálni a Kinyilatkoztatás idejében.

1. A Menny Akarata

Ahogy ez Isten Üzenethozójának,
Marshall Vian Summers-nek ki lett nyilatkoztatva
2011 Május 17-én,
Glenwood Springs, Colorado

A világon sok ember vár a Megváltó, Maitreya vagy Imám visszatérésére. De Isten Új Üzenetet küldött a világba, egy Üzenetet, hogy felkészítse az emberiséget az ide érkező nagy változásokra és az univerzum intelligens életével való találkozásra, egy találkozás, amely sokkal bizonytalanabb és veszélyesebb, mint a legtöbb ember valóban azt felismeri.

Az emberi spiritualitás lepusztul a világban, az emberi spiritualitás valódi természete. Minden ember mélyebb természete egyre távolabbá válik, ahogy a társadalmak egyre inkább technológiai és világivá válnak. A vallások közötti megosztottság annyira súlyos és ártalmas, hogy a vallásokon belüli megosztások még a jövőben is nagyban hozzájárulnak az emberi konfliktusokhoz és a szenvedéshez, ahogyan jelenleg.

Ha őszintén nézzük a világot, felismerjük, hogy annak nehézségei meghaladják az emberi képességeket és megértést. A változások Nagy Hullámai, amelyek a világra jönnek, meghaladják azt, amit az egyének és intézmények teljes mértékben megérthetnek és kezelni tudnak.

Az emberiség nagy fordulóponthoz érkezett. Nem térhet vissza korábbi állapotába. Nem mehet visszafelé a történelemben. Nem tudja pusztán újból megerősíteni vallási hagyományainak megosztott és vitatott hiedelmeit, [hagyományok], amelyeket mind Isten kezdeményezett.

Isten Kinyilatkoztatásának most újra el kell jönnie és újra eljött és az Üzenethozó a világba lett küldve – egy szerény ember, egy nagy társadalmi helyzet nélküli ember, nagy személyes állítások és teljesítések nélküli ember, olyan ember, akinek az életét megőrizték és irányították csak erre a célra.

Az emberek természetesen azzal érvelnek, hogy nem akarnak vagy nem képesek újra megfontolni álláspontjukat és megnyitni magukat az Új Kinyilatkoztatás előtt. Azt gondolják, hogy megértik Isten Akaratát és Célját a világ népei számára. Azt gondolják, hogy megértik, mit jelent a Kinyilatkoztatás és mikor fordulhat elő. Azt hiszik, megértik.

De ki tudja ezt megérteni? Kinek van meg a bölcsessége, belvilága és kapacitása ezt teljesen megérteni? Ez természetesen meghaladja az emberi megértést. És biztosan elegendő alázatnak és őszinteségnek kell lennie ahhoz, hogy az emberek megértsék, hogy nem tudják megjósolni, hogy mikor és hogyan fog az univerzumok Teremtője beszélni ehhez az apró kis bolygóhoz.

Az emberi tudatlanság és az arrogancia azonban egy veszélyes kombinációvá egyesül, amely heves és elnyomó, megcsömörlött és nagyon nagyképű kombináció. Polarizált és továbbra is megosztja az emberi családot – olyan megosztottság, amely csak gyengíthet a világra érkező nagy változásokkal szemben.

Az Új Üzenet tiszta formában érkezik ide és először hallhatod a Kinyilatkoztatás Hangját. Egy ilyen hang szólalt meg Mózesnek, Jézusnak, a Buddhának és Mohamednek, valamint a többi nagy tanárnak, akik az emberiség története során rejtve maradtak.

Jelenleg nincs idő hibára. A kockázatok túl nagyok. Az Új Kinyilatkoztatással minden meg van téve, hogy ez nagyon világos legyen. Saját kommentárokat és saját tanításokat nyújt, mivel ezek nem hagyhatók csak az emberi értelmezésre.

Az óra későre jár és az emberiség felkészületlen szembenézni egy új és hanyatló világgal és szembenézni az univerzumban lévő Nagyobb Közösségi életbe való emelkedés valóságaival és nehézségeivel.

Egy nagy küszöbnél vagy. Egyénileg számodra ez azt jelenti, hogy az életed fel van gyorsítva, hogy elérd ezt a küszöböt, felkészülj erre a küszöbre és részt vegyél ebben a küszöbben.

De hogyan lehet ezt megtenni Isten Új Kinyilatkoztatása nélkül? Nincs olyan ember a Földön, akinek megvan a bölcsessége, a képessége és megértése, hogy megbirkozzon mindazokkal, amivel az emberiség szembesül, amikor ezen a küszöbön átjut egy új és nagyobb kihívásokkal teli világba.

Ki az a Földön, aki fel tudja készíteni az emberiséget a világegyetemben lévő életre, a nagy részvételre – egy részvételre, amely már folyamatban van, titokban, olyan csoportok által folytatott, akik itt vannak, hogy kihasználják a tudatlanságodat és babonáidat?

Ha igazán őszinte vagy, akkor fel kell ismerned, hogy senki sem rendelkezik ilyen átfogó megértéssel, ilyen kapacitással. A világon senki sem érti az élet Nagyobb Közösségét. És amit az emberek gondolnak, a félelmeik és a fantáziáik kivetítése, amelyek egyike sem a pontos ábrázolása annak, amivel a valóságban szembe fogsz nézni.

Az emberi spiritualitás valódi természete annyira el lett homályosítva, eltorzítva, annyira be lett fedve a hagyománnyal, a rituáléval és az értelmezéssel, hogy még a világ nagy hagyományai is, amelyek képesek megadni a szükséges lépéseket, melyeket meg kell tenned, egy egyedülálló és nagyon tehetséges tanárra van szükséged, hogy navigálja mindazt, amit az évtizedek és évszázadok során hozzáadtak.

A vallás enyhítővé vált. Inkább figyelemelvonóvá vált, mint megvilágítóvá. Valami olyanná vált, amihez az emberek odamenekülnek a világtól, hogy vígasztalást és kényelmet keressenek, ahelyett hogy felkészülnének a világgal való kapcsolódásra egy nagyobb és mélyebb módon.

A Teremtő mindezt természetesen tudja. Magasabb szinten ez nem vitatható. Ez túl van a spekuláción. Ez túl van az ideológián. Ez túl van az egyik vallás teológiája versenyzik a másik vallás teológiájával szemben. Ez egy emberi probléma, amelyet az emberi félreértés, valamint az emberi képesség és bölcsesség korlátai okoztak.

Vitatkozhatsz a Kinyilatkoztatás ellen, de ez az egyetlen Kinyilatkoztatás és ez lesz az egyetlen Kinyilatkoztatás. Akár el van fogadva, akár megtagadva, ez van.

Isten nincs elfoglalva ezzel a világgal. De Isten tudatában van ennek a világnak – egy nagyon kicsi hely egy nagyon nagy világegyetemben.

Az Angyali Jelenlét, amely ezt a világot felügyeli, a Teremtő Akaratát olyan szavakba és alkalmazásokba, tanításokba és kommentárokba fordítja, amelyet a Föld emberei megérthetnek és alkalmazhatnak ma és holnap, valamint az azt követő napokban.

Arra kérnek, hogy befogadj , ne ítélkezz.

Arra kérnek, hogy felkészülj a világra, ne a vallást használd menekülési formának.

Arra kérnek, hogy tiszteld a mélyebb természeted és megtegyed a Lépéseket a Tudáshoz, hogy annak valósága nyilvánvalóvá váljon számodra.

Arra kérnek, hogy befejezd a szüntelen konfliktusaidat és soha ne gondold, hogy itt a Földön Isten nevében erőszakot követhetsz el, mert az gyalázat. Nincsenek szent harcosok. Semmi szent nincs a háborúval kapcsolatban.

Arra kérnek, hogy tanulj és felkészülj egy új világra és felkészülj a világegyetem intelligens élet nagyobb arénájába való olvadás valóságaira, kihívásaira és lehetőségeire.

Ezeket a dolgokat magadnak nem tudod megtanítani, mert nem tudsz eleget. És ez ellen vitatkozni csak a saját korlátaidnak és félreértéseidnek kivetítése.

Az Új Üzenet az emberekhez van elhozva – nem pedig a vezetőkhöz, mert ők túlságosan befektettek pozíciójukba és ennek eredményeként vagy nem látják, mi jön, vagy nem képesek kommunikálni a igazságot azoknak, akik követik őket.

A Kinyilatkoztatás óriási hatalmat ad az egyénnek, de óriási felelőséget is. Ha magadon belül a Tudás hatalma által vagy vezetve, a mélyebb intelligencia, melyet Isten helyezett beléd, akkor ott nem lehet erőszak vagy háború vagy konfliktus. Csak a törekvés van ott, hogy pozitív és kölcsönösen előnyös megállapodásokat hozzon létre másokkal. És ez az értelem munkája. Ez a nagy kihívás előtted, egy olyan nagy kihívás, ami az összes energiádat le fogja foglalni, ha sikeresen felvállalod.

A Kinyilatkoztatás túl van az intelektus területén és elérhetőségén. Túl van a hitek és az ideológia birodalmán és elérhetőségén. Mert Isten nem teremt hitet. Isten nem teremt ideológiát. Isten csak bölcsességet és egyértelműséget, valamint magas színvonalat ad neked, amellyel élhetsz. Vagy képes vagy elfogadni ezeket a dolgokat, vagy nem.

Felvételüket együttérzően kell befogadnod, anélkül, hogy mások elleni elnyomás fegyvereként használnád vagy mások elítélésére. Mások Pokolra és kárhozatra való ítélése a Kinyilatkoztatás félreértését jelenti mind a jelenben és a múltban.

Annak állítása, hogy nem lehetnek Új Kinyilatkoztatások, az az arroganciád és a tudatlanságod kihirdetése, és azt gondolol, hogy többet tudsz, mint a Teremtő. Mert a Földön senki sem tudja, mit fog tenni Isten a következőkben. Még az Angyali Jelenlét sem tudja, mit fog tenni Isten a következőkben, tehát melyik ember tehet ilyen állítást? Ez bizonyosan a tudatlanság és az arrogancia kivonata.

A Földön senki sem hirdetheti, hogy Jézus az egyetlen út Istenhez, amikor Isten más útvonalakat is létrehozott. Ki vagy te, hogy ilyen dolgokat mondj? Ez félreértés és zavar. Ez arra való törekvés, hogy a hiteidet mások hitén túl és fölé helyezd, hogy a tanárodat, a képviselődet tedd a legnagyobbá vagy az egyetlenné, akit követnek. Ez nem a Menny Akarata. Ez az emberiség tudatlansága.

A világ, amellyel szembesülni fogsz, óriási emberi együttműködést, együttérzést és hozzájárulást fog igényelni, vagy harctérré fog válni, hogy ki rendelkezik a világ fennmaradó erőforrásaival és ki tudja megvédeni a vagyonát, míg más nemzetek kudarcot vallanak és összeomlanak.

Az emberiségre helyezett követelmények annyira nagyok lesznek és nagy együttérzés és bölcsesség lesz szükséges, hogy erre válaszoljanak. De a népek túl megosztottak. A vallások széttörtek. Ez a csoport ellenzi azt a csoportot nemzeti szuverenitásuk vagy Isten Akaratának nevében, és ez mind be van indítva, hogy káoszba essen.

Ezért van egy Új Kinyilatkoztatás a világban. Itt nincs az Üzenethozó úgy dicsőítve, mint Isten. Üzenethozóként tiszteled őt. Itt nem hirdeted az ötleteid egy másik felett, hanem felismered, hogy az ötletek csak a benned lévő nagyobb erő által használt szerszámok és hogy a valódi igazság, a nagyobb igazság az intellektus birodalmán túlmutat, amelyet soha nem arra terveztek, hogy megértse az élet nagyobb valóságát.

A Menny Akarata az emberiség számára egyesülni és felkészülni arra, hogy túlélje a változás Nagy Hullámait és felkészülhessen a világegyetembeli élettel való kapcsolódására, oly módon, hogy megvédje az emberi szabadságot és szuverenitást ezen a világon.

Egy nem emberi világegyetemmel nézel szembe, ahol a szabadság ritka és ahol a szabad nemzeteknek és népeknek nagyszerű diszkréciót és óvatosságot kell gyakorolniuk még sok más nemzet jelenléte mellett, ahol a szabadságot elnyomták, vagy ahol még soha nem ismerték.

A Nagyobb Közösség követelménye óriási. Nem folytathatsz állandó konfliktusokat itt a Földön és egyben túlélni és szabadon maradni ebben az élet nagyobb arénájában. Ez nem perspektíva vagy meggyőződés kérdése. Ez szükségszerűség kérdése.

Ahhoz, hogy a nemzetek túléljék a környezeti hanyatlást ezen a világon, valamint a növekvő politikai és gazdasági felfordulást és nehézségeket, együtt kell működniük egymással. A harc helyett meg kell találnod a módját, hogy elegendő táplálékot, vizet és energiát biztosíts a világ lakosságának. Ez lesz a jövő uralkodó és meghatározó szükséglete a Földön.

Az emberek, akik másképp gondolják, a múltban élnek. Feltételezéseik a múltra épülnek. Nem látják, mi történik köztük. Nem tudják megállapítani, mi jön a láthatáron.

Saját hitük és feltételezéseik héjában élnek és vakok a mai és holnapi világ valóságait illetően. Úgy gondolják, hogy a világegyetemmel való kapcsolatfelvétel az emberi felfedezés eredménye lesz, ám ez a világegyetemben ritkán fordul elő. Beavatkozás akkor történik, amikor a nemzetek erősebbé és egységesebbé válnak. Ez az amikor a szabadság és a szuverenitás kihívása valójában elkezdődik.

Annyira nagyszerű és hatalmas a világegyetemről való oktatásod és az új világban való életre és túlélésre a felkészülésed, hogy Istentől egy Új Kinyilatkoztatást kívánt meg. Az emberi szellem természetének, céljának és egységének tisztázását most minden egyéb dologon túl hangsúlyozni kell, különben az emberiség nem fog erőt vagy egységet találni ahhoz, hogy reagáljon a nagy változásra, amely rád vár.

Az Új Kinyilatkoztatás nagy javításokat és tisztázásokat hoz, amelyekre most szükség van, ha a világ minden vallási hagyománya bölcsességet szeretne hozzáadni az emberi családhoz és nem csupán az előítélethez, a konfliktushoz és a viszályokhoz. Mindegyikük hozzájárulhat. Mindegyik fontos. Az egyik nem nagyszerűbb, mint a másik. Ilyen gondolkodás a Menny Akaratának nem megértését jelenti, mert csak egységes emberiség képes szembenézni az új világban való élet kihívásaival, valamint a szabadság és szuverenitás megőrzésének nagyobb kihívásaival, a világegyetemben lévő nagyobb erők jelenléte között.

Itt az idő. A Kinyilatkoztatás idején élsz. Ez egy értékes idő. Ez egy nehéz idő. Zavaros idő. Ez a nagy következmények ideje.

Az elsők között vagy, aki válaszol az Új Kinyilatkoztatásra. Ennek megvan a célja, hogy miért van így. Nem véletlen, hogy így van. Te, aki még mindig megpróbálod megtervezni a saját életed beteljesedését, még nem veszed észre, hogy egy nagyobb sorsod van itt, egy sors, ami egyedileg lesz kifejezve az életedben, de ez egy sors, melyet meg fogsz osztani másokkal, mert senki sincs a világban véletlenül.

Mindenkit azért küldtek ide, hogy megbirkozzon a világ körülményeivel. De ez a felkészülés azonban az elme mélyebb szintjén, a Tudás szintjén zajlik. Ez az a részed, amely még soha nem volt különválva Istentől. Ez az a részed, amely a valódi identitásod volt és van. A Tudás hozott téged a világba. A Tudás lesz az, amely keresztülvisz téged a világon. A Tudás lesz az, amely felmerül veled a világon túl.

A különváltak a Tudás által vannak megváltva. A gonoszok a Tudáson keresztül vannak visszatérítve. A bolondok a Tudás révén válnak bölcsé. Így váltja meg Isten nem csak az emberi családot, de minden Teremtést, amely a Különválásban él, ami a fizikai világegyetem által van képviselve, melyet csak el tudsz képzelni.

A Menny Akarata, hogy válaszolj az Új Kinyilatkoztatásra. A Menny Akarata, hogy megtedd a Lépéseket a Tudáshoz – türelmesen; vélelem nélkül; félretéve a hiteidet, a preferenciáidat és a félelmeidet, ahogy haladsz, hogy kapcsolatba léphess a benned lévő nagyobb erővel, nagyobb erkölcsel és nagy céllal.

A Menny Akarata az, hogy ez a tudatosság és felkészülés meg legyen osztva másokkal és hogy te a megosztás eszközévé válj nagyon egyszerűen az Új Kinyilatkoztatásra mutatva.

A Menny Akarata az, hogy az emberiség felnőjön, a vakmerő és vitatott serdülőkorából kiemelkedjen, hogy a világ bölcs gazdájává váljon, megőrizze e világ életadó erőforrásait és szabad fajjá váljon egy olyan univerzumban, ahol a szabadság ritka és ritkán van értékelve.

A Menny Akarata, hogy véget vess a szüntelen konfliktusaidnak, mert most nem engedheted meg magadnak, hogy elpusztítsd népeidet és városaidat. Szükséged lesz a világ minden erőforrására, az összes meglévő erőforrására, hogy megbirkozz az érkező változás Nagy Hullámaival.

Nem a múltban élsz. A régi világ elmúlt. Egy új világban élsz – egy világ instabil éghajlattal és változó környezeti feltételekkel, egyre csökkenő erőforrásokkal, egyre nagyobb törékenységgel és egyre nagyobb bizonytalansággal, ahol még az emberi civilizáció is fenyegetve van.

De ki látja ezt? Ki hallja ezt, nem az ötleteikkel, a véleményükkel vagy a meggyőződésükkel, hanem mélyebben, mélyebben? Kinek van meg a bátorsága szembenézni ezzel? Kinek van meg az alázata, hogy szembenézzen az Új Kinyilatkoztatással? Ki tudja beismerni, hogy Istennek van még több mondandója az emberiség számára és feladni az önelégültségét és mindazt a dorgálást és nyilatkozatot, mely ezt kíséri?

A Menny Akarata és az emberiség szándékai még mindig nagyon távol vannak egymástól. De az idők sötétednek. Az óra későre jár. És nincs több idő az ostobaságra és tagadásra.

Ez a Kinyilatkoztatás ideje. Ez az ajándék az emberiség számára, vagy elfogadni vagy elutasítani. Ez az emberiség jövője, vagy beteljesíteni vagy elpusztulni. Ez az emberiség ígérete, vagy felismerni és kifejezni vagy elherdálni és elpazarolni. Ez a nagy döntés, nem csak az embereknek máshol, de számodra, önmagadon belül.

Minden az egyén döntésein alapul, ezért az Isten Új Üzenete ehhez beszél nagyon közvetlenül. Nem pusztán előír egy új hitrendszert, egy új ideológiai igát, amely alatt mindenkinek meg kell adnia magát és elnyomásban lenni. Az embereknek ki kell dolgozniuk a részleteket. De a motivációnak igaznak kell lennie. A tudatosságnak ott kell lennie.

Nagyobb egyértelműséggel kell rendelkezned azzal kapcsolatban, mivel kell megbirkoznod és szembenézned a jövőben és ez mérsékelni fogja a tévedő és pusztító viselkedésedet. Ez szünetet fog adni, mielőtt elítélsz vagy megtámadsz egy másik népet vagy nemzetet. Ez mérsékelni fogja a szélsőségességet és a fundamentalizmust, valamint az összes arroganciát és tudatlanságot, ami ilyen hevesen és ékesszólóan nyilvánítja meg magát a világban.

Ezt a szíveddel kell hallanod. Ne késlekedj, mert minden nap fontos. Az időt most nem lehet pazarolni.

Az Üzenethozó itt van. Nem lesz itt örökké. Áldott vagy, hogy hallhatod őt és találkozhatsz vele, ha lehetséges. Magában hordozza a Kinyilatkoztatást, azontúl, ami könyvbe van szedve vagy fel van véve.

Fogadd őt. Hallgasd meg. És az életed megmutatja annak igazságát, amelyet magával, magában és rajta keresztül hordoz.